A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

SZINYEI Merse Anna: Szinyei Merse Pál és az európai festészet rokon törekvései

valósághű ábrázolásmód francia feltűnéséről szóló híreket. Münchenben is a realizmus volt divatban, de ez Piloty iskolájának fülledt, galériatónusú részletrealizmusa, mely teátrális és pszichologizáló akadémizmusával a belga és a francia történelmi festők példáját fél évszázadra hivatalos stílussá emelte Németországban és a tőle keletre fekvő országokban is. A történelmi festészetnél is fontosabb szerepet töltött be a zsánerfestészet sajátos müncheni ága. Hivatalos képviselői - mint például az akadémiai tanár A. Ramberg - a holland életkép korszerűsített változatát művelték, melyben szintén nagy szerepe volt a műtermi tónuson belül kibontakozó apró részleteknek. A mestereik működését túlhaladottnak ítélő fiatalok - élükön W. Leibllel - az 1869 nyarán megnyílt első nagy nemzetközi képzőművészeti kiállításon aratták első győzelmeiket és itt szembesültek először a franciákkal - bár ez utóbbiakat nem a legfrissebb eredmények képviselték a tárlaton. A barbizoniak és Courbet példája jó néhány nyitott szemű közép-európai festő számára a reveláció erejével hatott - impresszionizmusról itt még nem lehetett szó, hiszen csak néhány korai Manet-kép volt jelen. Magyarok is megfordultak a korszakalkotó jelentőségűvé vált kiállításon, de közülük csupán egy festő érzékelte teljes fontosságában az eseményt: Szinyei Merse Pál, aki eddigi társtalan törekvéseinek beigazolódását élhette itt meg. A fiatal festő csupán egyéni hajlamának engedve próbálkozott a táj és az ember konvenciómentes ábrázolásával, hiszen erre biztatást sem a magyar, sem a müncheni környezetben nem kapott. A magyarországi tárlatokon még id. Markó Károly követőinek apró alakokkal benépesített eszményi tájai, valamint a történelmi tájfestők romantikus-akadémikus felfogású, tompa színezésű képei voltak divatban, az osztrák Pettenkofen korai szolnoki plein airje ez időben még kevéssé hatott. A Münchenben dolgozó magyar művésztársaság tagjai a történeti festés hívei voltak, s művészi véleményben alig tért el tőlük Szinyei ekkori jó barátja, Gábriel Max és Hans Makart sem. Ha volt is a tárlatnak eszmei felszabadító hatása másokra is - barátja, Wilhelm Leibl például a Courbet-tanulságok másik vonalát aknázta ki -, érdekes módon a müncheni körből Szinyei Mersén kívül senki sem vállalkozott a felvetett tájfestési és színproblémák következetes festői kimunkálására. így az övé lett az érdem, hogy francia kollégáival nagyjából egy időben, s mint elemzéseinkből rövidesen kitűnik, tőlük függetlenül, önállóan fedezte fel és alkalmazta a napfény forma- és színalakító szerepét kutató plein airt.

9 Példájára a müncheni műtermek mélyén is több festő próbálkozott apró plein airjellegű vázlatokkal, köztük magyarok is. De egyrészt ezek az akkor még semmire sem értékelt tanulmányok zömmel a XX. század eleji hagyatéki kiállítások érdekességei lettek, s így korukban ismeretlenek maradtak, másrészt olyan bátortalan kezdeményezések voltak, melyekben maguk az alkotók sem hittek a mindent elárasztó történeti és zsánerkép árnyékában. Szinyeinek a korán meghalt Dósa Gézán kívül egyetlen követője lehetett volna, a salzburgi születésű Fritz Schider, aki 1872-75 közötti képein a Leibl-féle széles foltfestést próbálta összeötvözni a Szinyeinél látott élénk színekkel. Amint azonban kikerült a müncheni inspiráló környezetből és elfogadta a baseli rajziskola tanári állását, művészete megmerevedett, egészen átalakult és csak idős korára vált újból szabadabbá. Érdekes módon ugyanez következett be magában a Leibl-körben is: mikor irányadó mesterük és példaképük vidékre költözve magányosan fejleszti egyre ponto9 Bővebben Szinyei Merse Anna: Freilichtmalerei in Ungarn 1870-1910, in: Pleinair-Malerei in Ungarn. Impressionistische Tendenzen 1870-1910. Kulturgeschichtliches Museum Osnabrück 1944. 570