A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

NÉMETH Györgyi: Visszalépés és bizonytalanság (Az ipari örökség megőrzésének nehézségei a mai Magyarországon)

gyományok megőrzésével, nagyra tartva a bennük lévő értékeket, a nem hivatalos közvéleményben fellelhető volt az a felfogás is, amely elsősorban politikát és ideológiát látva bennük, idegenkedett tőlük. A hivatásos történészek között is voltak olyanok, akiknek kedvét szegte a túlzott erőltetés, illetve gyanakodva tekintettek azokra, akik ilyen munkát vállaltak. Az 1990-es választásokat követő politikai, gazdasági, társadalmi, kulturális és ideológiai változások az ipari örökséget illetően is súlyos következményekkel jártak. A gazdasági szerkezet átalakításának folyamata, a modernizáció gyárak és ipartelepek bezárását eredményezte, épületek és gépek tucatjait téve fölöslegessé, nem beszélve az emberekről, akiknek teljesen bizonytalanná vált a jövője. A megmaradó gyárak és ipartelepek tulajdonviszonyainak a megváltozása szintén veszélyezteti az ipari örökséget. Az ipari örökség megőrzésének a feladata nagyobb mint valaha, mégsem kerül sor a szükséges lépések megtételére. így értékes épületeket lerombolnak, gépeket beolvasztanak, iratokat elégetnek, embereket elbocsátanak, szakértelmük feledésbe megy. De miért nem működik megfelelően az ipari örökség megőrzésének jól bevált rendszere az új helyzetben? Az egyik fontos akadály, hogy az országgyűlés késlekedve alkotja meg a törvényeket, mivel sok a tennivalója, s nem működik mindig hatékonyan. Nem került sor a megváltozott helyzetnek megfelelő múzeumi és műemléki törvény megalkotására sem. Bár a privatizációs törvény létezik, nem fogalmazták meg elég körültekintően, s ez azzal járt, hogy korábban gyári fenntartású múzeumokat a felszámolás során majdnem értékesítettek. A felszámolásra kerülő cégeknek gyakorta a hanyag ügyintézéssel kell szembenézniük. Értékes felszerelésüket ellopják, irataik bizonytalan helyre kerülnek. Lehet, hogy a felszámoló biztos nem tudja, kihez forduljon a történeti értéket hordozó gépek megmentése érdekében. Az egykori kolóniák munkáslakóházait új tulajdonosaik saját ízlésüknek és anyagi lehetőségeiknek megfelelően alakítják át, tönkretéve külső megjelenésüket. Az önkormányzat pedig képtelen saját, nem elég szigorúan megfogalmazott rendelkezéseit végrehajtatni. Az ipari örökség megőrzéséért felelős intézmények sem képesek megfelelően ellátni feladatukat. Sem az Országos Műemlékvédelmi Hivatalnak, sem az Országos Műszaki Múzeumnak nincs elegendő szakembere az ipari örökség gondozásához. Nem készült munkaterv a veszélyeztetett ipari objektumok nyilvántartásának az elkészítésére. Azokban az esetekben, ahol az ipartörténeti múzeum vagy gyűjtemény minden megpróbáltatást túlélve fennmaradt, nem törekednek a közönség számára vonzó kiállításokat rendezni. A gazdag gyűjteményekben alacsony az interpretáció színvonala. Az ország gazdasági nehézségeiből következő pénzügyi gondok csaknem a megsemmisülés szélére sodorták az ipartörténeti, műszaki múzeumokat. Miután korábbi fenntartóikat, a gyárakat bezárták, részekre bontották vagy felszámolták, nem volt, aki a fenntartásukról gondoskodjon. A Művelődési és Közoktatási Minisztérium megkülönböztetést alkalmazott, nem sorolta őket az általa fenntartott más típusú múzeumok közé anyagi lehetőségei szűkösségére hivatkozva. Az ipari múzeumokat ma alapítványok, illetve önkormányzatok tartják fenn. Más okok is hozzájárulnak az ipari örökség jelenlegi veszélyeztetettségéhez. Politikai pártok vagy szakszervezetek ma nem ösztönöznek a történeti értékű ipari emlékek és a munkáshagyományok megőrzésére. Ha mégis, sokkal kisebb mértékben, mint korábban, mert könnyen az előző politikai rendszer iránti nosztalgia gyanújába kevered526