A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

NÉMETH Györgyi: Visszalépés és bizonytalanság (Az ipari örökség megőrzésének nehézségei a mai Magyarországon)

A szocializmus időszakában ez a térség vált az erőltetett iparfejlesztés legfontosabb területévé a gazdaságpolitikai koncepciók következtében. Az 1970-es évek végén csak a diósgyőri gyár csaknem húszezer embert foglalkoztatott, a korábbi kis kereskedőváros, Miskolc az ország második legnagyobb ipari városa lett.

9 A kohászat történeti emlékeinek megőrzésére, bemutatására való törekvés látványos és értékes eredményeket hozott. 1952-ben helyreállították az őskohót Újmassán, majd felépítették a Massa Múzeumot, később a rekonstruált vízihámort, s kialakították a szabadtéri gépgyűjteményt. 1960-ban megnyitották a Központi Kohászati Múzeumot, amelyet 1970-ben a volt kancellária alsóhámori épületében helyeztek el.

10 A szocialista brigádok rendszeresen látogatták ezeket a helyeket, különösen az őskohó volt kedvelt kirándulási célpont. Az 1990-es rendszerváltást követően radikális változásra került sor, melynek már az 1980-as évek végén megmutatkoztak a jelei. A munkások létszáma a fokozatos elbocsátások során több mint tízezerrel csökkent az egykori Lenin Kohászati Művekben, a maradók egy része is kicserélődött. A fölöslegessé váló gyárépületeket lebontották, a gépeket szétszerelték és beolvasztották. A Központi Kohászati Múzeum épületét, az őskohót, a Massa Múzeumot (és a budapesti Öntödei Múzeumot) a felszámoló szervezet értékesítésre meghirdette,

11 mivel fenntartásukról a részegységekre szabdalt kohászati művek tovább már nem tudott gondoskodni. Az egykori munkáslakásokat az önkormányzat eladta a bennlakóknak, akik saját elképzeléseiknek és anyagi lehetőségeiknek megfelelően fogtak a lehangoló eredménnyel járó átalakításokhoz. Egyetlen, bár kiemelkedően fontos és jellemző példán próbáltam bemutatni az ipari örökség jelenlegi helyzetét és sorsát Magyarországon. Ha a helyzet valós, az egész országra érvényes magyarázatát keresem, célravezető megoldásnak az 1990 előtt és után kialakult viszonyok összehasonlítása látszik. A szocialista rendszer idején kiemelt területnek számított az ipar történetének, a munkások életmódjának és hagyományainak a kutatása, aminek tulajdonképpen ideológiai és politikai okai voltak.

12 A műszaki és ipartörténeti emlékek védelméről az Elnöki Tanács 1954. évi 4. számú törvényerejű rendelete intézkedett. Megőrzésük érdekében számos múzeumot alapítottak, melyek vagy egy iparág (bányászat, kohászat, textilipar, vegyipar, mezőgazdasági iparágak), vagy egy gyár (például Csepel, Ózd, Hollóháza) történetének bemutatására szakosodtak. A muzeális nagygépek és berendezések elhelyezésére ún. ipari skanzeneket, szabadtéri kiállítóhelyeket létesítettek többek között Zalaegerszegen, Tatabányán és Ózdon. A sajátos önállósággal rendelkező műszaki múzeumok szakmai irányítást az Országos Műszaki Múzeumtól kaptak, mely maga csak 1972-ben jött létre, mivel a korábban létező gyűjtemény az ország határain kívülre került.

13 Az ideológiai és politikai célok azonban legkifejezettebben a Legújabbkori Történeti Múzeum - későbbi nevén Munkásmozgalmi Múzeum - megalapításában nyilvánultak meg, amelyet azért hoztak létre 1957-ben, hogy a munkásság történetére, életmódjára vonatkozó dokumentumokat és tárgyi emlékeket gyűjtse. Az Országos Műszaki Múzeum néhány munkatársa az 1970-es években kutatást indított a történeti értékű ipari épületek adatainak az összegyűjtésére. Munkájuk ered9 Berend T. Iván: A szocialista gazdaság fejlődése Magyarországon 1945-1968. Bp. 1974. 75-81. \QKiss László-Kiszely Gyula: Magyarország műszaki múzeumai. Bp. 1982. HPiac 1994. mára 30. 5. ITPaládi Kovács: Az ipari munkásság, 5. l3Kiss-Kiszely: Magyarország, 7-12. 524