A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

NÉMETH Györgyi: Visszalépés és bizonytalanság (Az ipari örökség megőrzésének nehézségei a mai Magyarországon)

VISSZALÉPÉS ÉS BIZONYTALANSÁG. AZ IPARI ÖRÖKSÉG MEGŐRZÉSÉNEK NEHÉZSÉGEI A MAI MAGYARORSZÁGON NÉMETH GYÖRGYI Az ipari örökség megőrzése számos új kérdést vet fel 1990 óta Magyarországon. Bár a kérdések általános megfogalmazására törekszem, a változásokból következő problémákat először egy konkrét terület és eset kapcsán mutatom be a szemléletesség kedvéért. Magyarország északi, északkeleti területe a bányászat és a vaskohászat hagyományos központja a kora középkortól kezdve. A honfoglaló magyarok saját kohászaikat a mai Borsod megye északi részén talált szláv vaskohászok közé telepítették, majd kialakult a vastermelés fejedelmi, később királyi szolgálónépi rendszere. A 10-13. századi vaskohászat létét az 1959 és 1964 között feltárt vasolvasztó kemencék bizonyítják,

1 melyeket múzeumokban helyeztek el. A Szepes-Gömöri Érchegység vasércére és erdőségeire alapozva számos kemence és hámor épült a feudalizmus századaiban.

2 A termelés növelése érdekében a vasművek tulajdonosai a 19. század első felében összefogtak, s létrehozták a Gömöri Vasmű velő Egyesületet, melynek új gyárát Ózdon, a vas- és szénlelőhelyek közelében építették fel.

3 A fúzióval keletkezett Rimamurányvölgyi Vasmű Egyesület 1881-ben egyesült a Salgótarjáni Vasfinomító Társulattal Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. - rövidítve RMST - néven, mely az ország egyik legnagyobb iparvállalatává vált.

4 Fazola Henrik a Bükk hegység vasércét és erdeit hasznosította az általa alapított vasműben, amelynek első nagyolvasztója 1772-ben Ómassán, a második 1814ben Újmassán kezdett termelni.

5 A kincstári kezelésbe kerülő vasmű új gyárát kedvezőbb földrajzi környezetben, Diósgyőrben építették fel 1870-ben.

6 Az Államkincstár Vasművek az ország második legnagyobb vas- és acéltermelő üzemévé fejlődött az első világháború előtt, diósgyőri gyára a haditermelés mellett elsősorban a MÁV sínszükségletének kielégítését szolgálta.

7 A 19. század második felétől kezdődően a megnövekedett létszámú munkásság elhelyezésére a kor szokásainak megfelelően mind az RMST, mind az Államkincstár Vasművek munkástelepeket, ún. kolóniákat létesített. A lakások mellett iskolák, kórházak, templomok, üzletek álltak a munkások és az alkalmazottak rendelkezésére. Igazi ipari táj formálódott Ózd, Salgótarján és Miskolc körül.

8 1 Heckenast-Nováki-Vastagh-Zoltay. A magyarországi vaskohászat története a korai középkorban. (A honfoglalástól a XIII. század közepéig.) Bp. 1968. 2 Heckenast Gusztáv: A magyarországi vaskohászat története a feudalizmus korában. Bp. 1991. 3 Jenéi Károly: Alapítás és üzembe helyezés. In: Berend T. Iván (szerk.): Az Ózdi Kohászati Üzemek története. ÓKÜ 1980. 52. 4 Berend T. Iván-Ránki György: A magyar gazdaság 100 éve. Bp. 1972. 58. 5 Zoltay Endre: A Diósgyőr-Hámori Vasmű. Kézirat. 1970. 27., 165. 6 Kiszely Gyula: Az új diósgyőri vasmű 1867-1970. Kézirat. 1970. 18-24. 7 Berend T.-Ránki: A magyar gazdaság, 58. 8 Paládi Kovács Attila: Az ipari munkásság. Kézirat. 88-93. 523