A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

DOBROSSY István: Miskolc infrastruktúrájának modernizálása és a „Speyer” bankkölcsön felhasználása (1925-1950)

sarkában található a Buzogány-Üteg-Szekerész-József A. utcák által határolt József Attila telep. Korábban ez volt a Vay telep, ahol 1926-1941 között három építési fázisban 40, 40, majd 100 szükséglakást adtak át. Jellegére, nyomorúságos voltára utal, hogy a Danyi-völgyi és a tetemvári, ún. Honfoglalót-elep mellett ez volt a város harmadik nyomortelepe. Előzményei visszanyúlnak az 1914-1916 között kiépített ún. katonai megfigyelőállomásra, az első világháborús barakk-kórházra, hiszen a háború után ezeket a többnyire kátrányburkolatú deszkából készült barakkokat szállták meg a város legelesettebb polgárai. Az egykori kórház nagyjából lefedi a Szondi-telep területét. A kórház un. koleratemetőjét az országút túlsó oldalán, a Sajón túl, a mai Sajó és Hernád utcák között alakították ki. Akik nem fertőző betegségben hunytak el, azok eltemethetők voltak a Deszka temető mellett kialakított sírkertben, a Hősök temetőjében is. Tekintettel arra, hogy az 1926-os Speyer-kölcsön három részletben is foglalkozott a szükséglakások alakításával, de ezek jobbára az első világháborús barakkok átalakítása, vagy hasonló alapterületű kőbarakkok kialakítása volt, szükséges vázolni az 1914— 1916 közötti katonai barakk-kórház rendszerét, alaprajzát. Az első világháború kitörését követően, a sebesültek fogadását előkészítendő Magyarországon 14 katonai megfigyelőállomást hoztak létre. A miskolci állomás a galíciai fővonal közelében - érthetően - viszonylag korai „alapítású", vezetője vagy miniszteri biztosa pedig az a Tarnay Gyula, aki ebben az időben Miskolc város és Borsod megye főispánja volt. A bulgárkertészek földjére azért esett a választás, mert itt haladt a miskolc-duklai országút, másrészt közel volt a vasúti pályaudvarhoz, ahonnan külön lóvasúttal - viszonylag kis távolságon - meg lehetett közelíteni a tábort. 1914 november-decembere volt az építkezés első szakasza, amikor 53 nagyobb és 8 kisebb barakkból álló várost kellett kialakítani. A nagy barakkok 10x40 m, a kisebbek 510x15-16 m alapterületűek voltak. A barakk gerendavázon álló, külső-belső deszkázassál ellátott, földbe süllyesztett falú építmény volt. Ablakai egyszerűek, egyfalúak voltak. Az épületet kívülről kátránylemezzel, belülről olajos papírral borították, ez jelentette a többrétegű hőszigetelést. Az épületek belülről kőszénsalak feltöltést kaptak, s ezt deszkapadlózat takarta. A barakkok utcákban helyezkedtek el, az egész „város" magas deszkakerítéssel volt körülvéve, bejáratai előtt katonai őrséggel. Szintén kerítés választotta el egymástól a fertőző betegek barakkjait és az ún. egészséges, tehát már a megfigyelés alól kikerült, sebesült betegek barakkjait. A fertőző részen 14-15 barakk 1200 férőhellyel rendelkezett, még a másik oldalon 38 nagy, 8 kisebb barakk, valamint 4 melléképítmény 3200 férőhelyre volt kialakítva. A kórházváros 1915 januárjában 2688 beteget fogadott, illetve irányított tovább. (Egy-egy transzport 300-500 emberből állt, s előfordult, hogy naponta több sebesültszállító szerelvény is érkezett Miskolcra.) A hatalmas szám, s a várhatóan érkezők még nagyobb száma miatt született meg a döntés a barakkváros bővítésére. 1915 októberében újabb 25 barakkot állítottak fel, amelyek a korábbiakhoz képest már modernebbek, jobban felszereltek voltak, s ami a tél bekövetkezte előtt fontos volt, mindegyiket több falazott kéménnyel látták el a belső kályhafűtéstfüstelvezetést megkönnyítendő. Egy-egy barakkban 85-95 ágyat helyeztek el a szükségnek megfelelően. A katonai megfigyelőállomás vagy kórházváros 1916 tavaszára kiépült végleges formájára. Ekkor területe több mint 21 kh volt, s ezen 78 nagy barakk, 8 kisebb barakk és 7 melléképítmény (tűzoltótorony, hulladékégető, röntgen és bakteriológiai laborok, elektromos központ, a főtéren kápolna) állott. Teljes „feltöltés" esetén 5800-5850 kato438