A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

LÉNÁRT Béla: Népiskolák Borsod megyében (1867-1918)

Szinte hihetetlen történetek és tragédiák bontakoztak ki a panaszáradatból. Kudász Géza keresztespüspöki ref. tanító még 1900-ban is azt tette szóvá, hogy terménybeli fizetésének beszedését az iskolaszék megtagadta, vagy Nagy Sándor néptanító Ernődről bátorkodott megemlíteni, hogy „...1900. évre még a legjobb módú gazdáktól sem kapott fizetést..." Lakcán Géza tanító panaszából megtudhatjuk, hogy 14 év alatt csaknem teljes kétévi bérének megfelelő hátraléka volt, az elöljáróság azonban mindezt behajthatatlannak ítélve egyszerűen törölte a tartozásokat. Csoda-e, ha ez utóbbi kérvénye végén ez olvasható: „...ingyen vagy fél fizetésért pedig dőre dolognak tartom tanítóskodni..." És természetesen abban sem volt köszönet, ha a megyei Közigazgatási Bizottság utasította illetékes főszolgabíróját, általa pedig a községi elöljáróságot, hogy közadók módjára hajtsa be a hátralékos tartozásokat. Példaértékűnek tartom az alábbi esetet: 1909. febr. 9-én a mezőnyárádi tanító kérvényt adott be a Közigazgatási Bizottsághoz. „Több éve annak - olvasható benne -, hogy a törvény világos intézkedései ellenére nemhogy az én közbejöttöm nélkül lett volna a párbér kezemhez juttatva, de saját szorgalmazásom daczára sem volt semmi eredménye. Ugyanis házrul házra járva ... mindmáig a gondnok szedte össze (a párbért), a ki adott, a ki nem adott azok neveit több éven át a község Elöljáróságának adtam át behajtás végett. De az Elöljáróság is a legnagyobb szigorúsága mellett sem tudott a hátralékokkal semmire menni..." 48 hátralékos neve volt a kérelem mellett. A főszolgabíró már márc. 19-én jelentette a tanfelügyelőnek: „...a behajtás folyamatban van, a lefoglalt és ki nem váltott zálogtárgyak első árverezése határidejéül márczius 29, második határidőül április 13-ka tűzetvén ki, miért is a behajtás eszközlésére kérek ez év ápr. 20-ig halasztást..." S ekkor történt valami a faluban. Vajon kérték vagy megfenyegették a tanítót, vagy maga sajnálta meg a lefoglalt tárgyak gazdáit? Az iratok hivatalos és szenvtelen sorai erről nem tanúskodnak. A tény viszont az, hogy a tanító ápr. 17-i keltezéssel nyilatkozott: „Tekintetes Községi Elöljáróságnak Helyben. Tisztelettel tudatom, hogy párbérhátrálék követelésemet elhalasztom ... azért kérem az ellenök folyamatban lévő végrehajtást megszüntetni..." A főszolgabíró fellélegezhetett, megnyugodva jelentette: „...a mezőnyárádi római katholikus kántortanító párbérhátralék követelésének behajtását beszüntetni kéri..." Az ügy lezárult! Ugyan ki volt itt a vesztes? A tanító, a hátralékos, megszégyenített, tartozó szülők, vagy a magyar közoktatás egésze? Döntse el az olvasó! Mi zajlott le egy-egy községben? - Erre is találunk választ: Polgári Gáspár ároktői tanító panaszából sok minden kiderül. Az 1910-ben kelt kérvény megdöbbentő sorai szerint „...a párbért magamnak kell szedni, ami igen sok kellemetlenséget okoz és sok veszitéssel jár; mert nemcsak durva kifejezések közt fizetik, de 4-5 hónapon át tart a befizetés, sőt sok hátralékom marad... Minthogy a párbér szedés kimondhatatlan kellemetlenséget okoz - folytatta -, a jövő évben nem fogom senkitől elvenni, annál is inkább, mert két-három egyén annyira felizgatta híveinket, hogy nincs kilátás arra, hogy tisztességes úton fizessenek, végrehajtás útján szedve pedig nagyon sok hátralék marad, a mi a fizetésemet nagy mértékben leszállítja..." Csak megjegyezni kívánjuk, hogy mindkét ügy jóval az 1907. évi XXVI. és XXVII. törvénycikkek után történt, amelyekben minden addiginál szigorúbban szabályozták a tanítói bérek kifizetésének rendjét! e) S még hátra van a tanítói lakás teljes problémaköre! A „tisztes lakás" biztosítása már 1868-ban törvényes kötelezettség volt. Dehát ismerve a népiskolák hálózatát, azok állapotát, ugyan mit várhatnánk a tisztes lakások esetében. Bizony, sok helyütt 402