A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

LÉNÁRT Béla: Népiskolák Borsod megyében (1867-1918)

A gondokat tetézte, hogy az elemi iskolák nagy része a belvárosban volt, ahová a városszéli szülők csak nehezen tudták beküldeni sokszor gyér ruházatú, cipő nélküli gyermekeiket. így aztán a végeken sokan „tanítottak" engedély és végzettség nélkül, amire pl. a Borsod-Miskolczi Értesítő így figyelmeztetett: „...az elemi iskolákat ki kell vinni a város szélére...", mert így „...nem lesznek kényszerülve a szegény szülők, hogy mint a felvégen ... történik hivatalból kirúgott emberekkel neveltessék gyermekeiket..." Polányi tanfelügyelő 1877-ben riasztó adatokat közölt, mely szerint a reformátusoknál 28, a katolikusoknál 34, az izraelitáknál 64, az evangélikusoknál 31%-os volt a tankötelezettség teljesítése! Szabó Károly pedig nem sokkal később megállapította, hogy 4358 városi tankötelezettből 2104 gyermek sehová sem iratkozott be. Ez bizony 51%-os tankötelezettségi teljesítés, ami tarthatatlan volt. A megye közigazgatási bizottsága ezért sorozatban szólította fel Miskolc egyházi fenntartóit újabb tantermek építésére. Némi eredmény mutatkozott is, mert 1880-ban már 36 tanteremről és tanítóról van adatunk. 1885-ben végre részletes kimutatás látott napvilágot a város egyházi iskoláiról, 6 ref., 5 kat., 4 izr. és 2 evang. iskola 41 tantermében 44 tanító oktatott már 2443 tanulót. Ebben az évben megjelent az első állami intézmény is: a MÁV-telepi. Ekkor a problémát főleg az okozta, hogy - míg az 1. és 2. osztályokba 90-100 gyermek is beiratkozott, a 3-4.-ben „elfogytak" a tanulók. 1891-ben pl. 600 gyermeknek kellett volna elvégeznie a 4. osztályt, mégis csak 205 kapott bizonyítványt. Ebben az évben még egyetlen 5., 6. osztály sem működött a megye székhelyén! Hídvégi tanfelügyelő 1890-től egyre inkább sürgette a városi községi iskolák állítását, nem is csoda, hiszen a sajtóból tudjuk, hogy a felső miskolci katolikus iskolának egyetlen 42 m

2-es tantermébe pl. 571 tankötelest kellett volna befogadni! 92 gyermeket beírtak ide, a többieket elutasították más iskolákba, de így is 185-en nem találtak helyet e városrészből. S ez nem volt egyedi eset. A tűrhetetlen helyzet javítása érdekében a sajtó is egyre keményebben lépett fel. „...Minek a göncös ragaszkodás a felekezeti iskolákhoz - olvashatjuk a már idézett lapban 1891. jan. 22-én -, legyenek községi iskolák!" Áprilisban ugyanitt már a címben tették fel a kérdést: „Lesz-e Miskolczon községi iskolánk?" Az újságíró szerint a város: „...A népnevelés terén az egész Borsod megyében leghátul áll..." 1893-ban a Borsodmegyei Lapok-ban a polgármesteri jelentést bírálták: „...a jelentés iskola-ügyek dolgában igen szűkszavú - olvashatjuk. - És miért szűkszavú? Mert szűkmarkú a város minden oly czéllal szemben, mely az iskolákkal, azok emelésével ... vannak összeforrva..." A problémát már nem lehetett tovább halogatni. 1894 januárjában a tanfelügyelő kimutatta, hogy 1110 gyermek nem jár iskolába, mert nincs tanterem. Elkerülhetetlennek ítélte községi iskolák létesítését. A megye kötelezte a város polgármesterét és képviselőtestületét, hogy „...nyolcz községi tanítói állomás szerveztessék és nyolcz tanterem rendeztessék be a város azon részében, ahol azt a szükség diktálja..." A város kénytelen volt lépni. 1894 novemberében az akkori Nagy- és Kishunyad utca sarkán, valamint a Major utcában megnyílt két-két községi iskolai tanterem,- amelyet 1895-ben a Nagy-Füzes utcán, majd 1897-ben a Szelesen követett ugyanennyi. 1898-ban még egy tanterem építésével le is zárult a sorozat, amely azonban Miskolc népiskolai történetében döntő szakasznak bizonyult. A tantermeket ott építették, ahol egyházi iskola nem volt a közelben, az évi 10 Ft tandíjat szegénység esetén elengedték, tankönyv- és ruhasegélyt adtak, megindították az 5. osztályokat. A községi iskolák a szegények és külvárosiak iskoláiként kulcsfontosságú szerepet töltöttek be a város tankötelezettségi mutatóinak javításában, a teljesítés ekkor már elérte a 73-74%-ot! Enyhültek a gondok. 394