A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

LÉNÁRT Béla: Népiskolák Borsod megyében (1867-1918)

1902-es alispáni jelentésben az alábbi társulati iskolák szerepeltek: Járdánháza, Királdbányatelep, Nádasd-vasgyár, Ózd-vasgyár, Rudabánya-bányatelep, Sajókaza, Sajókazincz-Herbonyabánya, Sajószentpéter (bányatelep) és Bánszállás. Mint látható, ezek egy része a községi iskoláknál is szerepelt, mert igazi státuszuk megállapíthatatlan. A fenti felsorolás mellé kell illesztenünk Ormospusztát, ahol a diósgyőri vasgyár állíttatott új iskolát 1916-ban. A társulati iskolák felszereltsége, tanítóinak bére meghaladta az átlagot, néhányuk pedig (Ózd, Diósgyőr) messze kimagaslott a népiskolák közül. d) Magániskolák Számuk, helyük általában változott, rendszerint néhány tankötelessel működtek, leginkább izraelita tanítók vállalkoztak ilyen iskolák fenntartására. A tanfelügyelői jelentésekben Glück Adolf, Kugel Ignácz, Martschényi Miklós, Ziffer József, Schwarz Lipót, Weisz Jakab tanítók neveivel találkozunk, akik Miskolcon, Boldván, Edelényben, Nyéken, Mezőcsáton tanítottak hosszabb-rövidebb ideig. A legjelentősebb magániskolát Ziffer vezette Miskolcon, növendékeinek száma 15-20 között mozgott. A 90-es évektől megszigorították engedélyezésüket, a bizonyítvány kiadásának jogát tanfelügyelői ellenőrzéshez kötötték. Ezekből tudjuk továbbá, hogy 1901-ben Ellenbógen Henrik Mezőkeresztesen, 1905-ben Grünfeld Irma Bolyokon, 1906-ban Hollós Bernát Mezőkövesden, Ellenbógen Irma 1909-ben ugyanott, 1911-ben Hoffmann Gáspár Bélapátfalván, 1913-ban pedig Feldmár Mór Ózdon kért és kapott engedélyt magániskolára. A magániskolák egyáltalán nem játszottak szerepet a megye népoktatásában. e) Az állami iskolák fenntartása az egyháziakéhoz hasonlóan nem volt egyszerű. A magyar államháztartás - bár a dualizmus korában a nemzeti jövedelem 5-6%-át fordította oktatásra - meglehetősen nagy szigorral és komoly feltételekkel járult csak hozzá állami iskola létesítéséhez. A legáltalánosabb az volt, hogy csak meglévő iskolaépület átadása esetén vállalta a további fenntartást. Legeklatánsabb példánk erre Miskolc állami iskoláinak létrejötte. A városban - mint később röviden látni fogjuk - rendkívül kritikus volt a helyzet az iskolai férőhelyek tekintetében, ezért elkerülhetetlen volt az állami segítség. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium hosszú huzavona után 1906-ban vállalta 2 állami iskola működtetését, ha a város - két 12 tantermes iskolát épít, - az új intézményeket bebútorozza, felszereli, - az iskolák fenntartásához évi 30 000 koronával járul. A miskolci MÁV állami iskola valójában a kultuszminisztérium és a közlekedési tárca együttes vállalkozása volt. Debrétén meglévő államkincstári épületben kezdtek tanítani, Dédesen a református iskola épületében helyezték el az állami iskolát, Szirmabesenyőn a község építette fel a szükséges tanítói lakást és tantermet, Hejőcsabán is csak egy kéttantermes épület felépítése után került sor az iskola támogatására, állami fenntartására stb. Valójában tehát az államháztartás az állami iskolákban elsősorban a tanítói fizetések fedezetét biztosította, az építés és fenntartás egyéb költségeit általában megosztotta. Az állami iskolák gazdasági ügyeit nem iskolaszék, hanem gondnokság látta el. A tanítói bérezés az átlagnál magasabb szintű volt. A községi iskolák fenntartása az államihoz hasonlóan szintén megoszlott. Ha egyházi intézmény szűnt meg és a képviselő-testületet kötelezték iskolafenntartásra, annak épületét községesítették, és rendszerint államsegélyt kértek a tanítói bérekre. Ha a köz392