A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

SZABADFALVI József: Herman Ottó parlamenti tevékenysége a filoxéra elleni védekezésben

nevelt vesszőanyag sem. Azok egy része is fertőzött, csak a francia befektetők ezt nem híresztelik, tekintettel arra, hogy ráálltak a vesszőtermesztésre s hagyták csökkenni borexportjukat. S ebbe a csapdába a földművelési miniszter hivatalos szakértő kiküldöttei is, akiknek a jelentését olvasván „a gazdák neki rohantak és azt a fajt vásárolták és ültették". Mindezek után ismételten felvetette a szőlők homok talajra telepítésének fontosságát. „Én ma is tudom igen jól, hogy előbb-utóbb a magyar borászat a homokterületre fog átköltözködni." Nem igaz az, hogy homokon nem lehet jó bort készíteni. Természetesen ezt a javaslatot „a tokaji, a badacsonyi, a villányi szőlőbirtokosok, mivel a nemeshegyi fajok birtokosai soha megkedvelni nem fogják. Az ő érdekük, hogy ők maradhassanak meg az ő hegyi szőlőgazdaságuk mellett; én azt értem és csak azt az egyet sajnálom, hogy előbb-utóbb el fog rájuk következni a pusztulás. Én ezen az ellenálláson nem csodálkozom, ez természetes ösztön, hogy minden bortermelő ragaszkodik a helyéhez és azt a helyet megtartani igyekszik, de nekem kötelességem rámutatni arra, hogy igenis van mód, hogy ha eljárunk a dologban úgy, a mint kell, hogy szükség esetében a magyar borászat a homokterületekre átmegy."

41 1889. május 17-én szólt ismét a filoxérahelyzetről, amikor is a miniszter is foglalkozott a témával. Ismét felsorolta a védekezés korszakait: először volt az irtás, majd pedig a fenntartás biztosítása bármi áron. Leginkább a francia példát követték és új vesszőket is onnan hoztak be. Ezután következett az elárasztásos eljárás ajánlása, de ezt a hegyvidéki szőlőkben alkalmazni nem lehetett. Itt elhangzott beszédéből két részletet kívánok kiemelni. Immáron sokadszor kardoskodott a homoki telepítés mellett: [Én igen jól tudom, hogy Magyarországon minden hegyi szőlőbirtokos irtózik attól a szótól: „homokra kell menni!" Már pedig, t. ház, Magyarországon vannak roppant nagy területek, melyek a phylloxerától teljesen immunisok. Ez bizonyos, ez kétségbe nem vonható. Hanem azt mondják, hogy: a homokban csak rossz bor terem. Ezeknek, a kik ezt mondják, én azt felelem, hogy a homoki borok azért voltak rosszak, mert nem voltak rationalisan kezelve, sem pinczéjük nem volt a szőlőbirtokosoknak, sem eljárásuk.] Itt említette egy neves német borszakértő állítását: „Horváth Ádám t. barátomnak lesz arról tudomása, hogy Németország legelső coenologusa, Goethe, mikor a kecskeméti homokon termett rizlinget megízlelve, azt mondotta, hogy ő speciális különbséget a rajnai és kecskeméti rizling között felfedezni nem tud."

42 Többször esett szó az előző oldalakon az államigazgatási tisztviselők, beleértve a minisztériumokat, sőt a minisztereket is és a tudós szakemberek folyamatos szembeállásáról a filoxéraügy kapcsán. Ezt a jelenséget, nem kevés iróniával Herman Ottó így jellemezte, pontosabban értékelte: [Egészen más itt a baj. Ne méltóztassanak idegeskedni két dologtól, megmondom egészen őszintén, a t. minister úr elődjének az volt mindig a mondása: „csak professzorokat, szakembereket ne hozzatok, nekünk practikus emberek kellenek". Már pedig, t. ház, ha én előveszem bármely gazdasági ágnak fejlődését, úgy, a mint az folyik, egész pontosan csak azt az egy jelenséget veszem ki, mely egy más téren is nyilatkozik. Azt mondják némely betegek: csak orvos nem kell, hozzatok javas asszonyt. Ne méltóztassanak irtózni szakemberektől, ne méltóztassanak attól félni, hogy ha egyiknek-másiknak más véleménye is van, hiszen ezek nem mathematicai dolgok, hanem tapasztalati dolgok. Ne méltóztassanak az oppositiót egyszerűen kihagyni és magát körülvenni csupa ministeri hivatalnokkal, a ki lehet igen okos, tisztességes ember, de a ki a ministerben mindig csak a kegyelmes urat látja és kell is, hogy lássa, hanem tessék megtűrni a független gondolkozású embereket is, a kik - minthogy ez a dolog nem tegnapról való - be is tudják bizonyítani, hogy hol és mikor bizonyosodott be mindaz, a mit ők egyszerűen a biológia tanúsága alapján már kimondták] 41 1887. febr. 11. KN. 1884-1887. XIV. 127-128.; Fú'r L, 1972. 42 1889. május 17. KN. 1892-96. XII. 43. 43 1889. május 17. KN. 1887-92. XII. 43-44. 375