A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

VIGA Gyula: Tájforduló társadalom (Megjegyzések a kultúra ökológiájához)

hegyi pásztor utódaik vándorlásának útvonala egyre inkább előre meghatározott. Külö­nösen sok intézkedés, s viszonylag korai törvények igyekeztek megvédeni a Kárpát-me­dence peremterületeinek erdőállományát a pásztorok legeltetésének kártételétől. 39 A Kárpát-medence peremterületeiről a centrális sík vidék felé aló. századtól ada­tolható a vándor arató- és cseplőmunkások tömeges levándorlása. Ezek a csoportok a sík vidéken keresik meg az éves kenyérgabona-szükséglet jó részét, s otthonukban lé­nyegében akkor érik meg aratásra a kenyérgabona, mire a Magyar Alföldről hazatér­nek. 40 Más csoportok hosszabb időt töltöttek távol Liptó, Zólyom, Árva, Szepes stb. megyebeli lakóhelyüktől, s a sík vidéken is követték - aratás, cséplés, szénakaszálás, szüret - a vegetáció ciklusait. A 17-18. században azonban az északi megyékben is ki­alakul a bérért végzett robotszolgáltatás sajátos formája, igen korán megjelenik a bérmunka is vele párhuzamosan, s a gabona- és élelmiszer-kereskedelem intézményesülésével a sík vi­dékre való vándorlás már nem feltétlen kényszer, csupán választási lehetőség. A mezőgazdasági munkások mellett nem elhanyagolható azoknak a csoportoknak a vándorlása sem, akik bizonyos „szaktudást", „jártasságot" visznek el, adnak el más tá­jakon. A 18. századból Közép-Európa története erre számos példát kínál (liptói kőműve­sek, mecenzéfi földmunkások és útépítők, ruszin, szlovák, román stb. favágók és faragók stb.). 41 Tevékenységük sok vonatkozásban összekapcsolódik az iparral és a bá­nyászattal. Pl. az erdővidék népessége - a Kárpátok hegy keretén éppen úgy, mint a mai Magyaroszág Északi-középhegységében - kezdetben favágó, fuvaros, kisegítő-, ill. se­gédmunkás a bányák, vashámorok, üveghuták körül. Az év egy részében gyakran még a mezőgazdaságba vándorol, leginkább aratni megy, aztán ősztől tavaszig erdőt irt, fát fu­varoz, szenet vagy meszet éget. Ezt a réteget egy-két generáció alatt felszívja a bá­nyászkodás vagy az ipar. A bányák azonban kimerülhetnek (pl. Felső-Magyarország nemesfém- és vasbányászata a 17-18. században, vagy a mai Magyarország bányászata az elmúlt egy-két évtizedben), a korábbi generációk természeti és társadalmi környezete azonban már közben átalakult. Gondoljunk itt pl. a Zólyom megyébe (ma Szlovákia) te­lepült bányász és iparos német polgárságra, amely a 13-14. századtól a 16-17. századra elszlovákosodott, s a bányászat és kohászat kimerülésével teljesen új körülmények közé jutottak az utódaik. 42 De nem tanulság nélküliek a kulturális ökológia számára a Ma­gyarország területén az utóbbi fél évszázadban lezajlott változások sem: a közös gazdál­kodás révén a parasztság jelentős csoportjait mozdították ki a több generáción át megszokott környezetből és életmódból, az elmúlt évtizedben pedig a folyamat megfor­dult, s az elsorvadó nehézipar munkaerő-feleslegének kellene utat találnia elődei - meg­változott - környezetébe és életformájába. Mindezek csak akkor esnek messze a problémáktól, ha nem vonjuk vizsgálatunkba az ember által sokféle módon átalakított környezet egészét. Az említett vándorlások igen gyakran áttelepüléssel járnak, a vándorlást a migrá­ció kíséri. A Kárpát-medencébe érkező vándorok jelentős része nem magyar, hanem a környező etnikumokhoz tartozott. Tokaj-Hegyalján a 13-14. században vallon, óolasz, s más népcsoportok formálják a szőlőkultúrát, a 17-18. században szlovák, ruszin, s más szláv csoportok nyelvébe kerül át az időszaki munka során az itteni szőlőművelés szó­kincsének számos eleme csakúgy, mint a szláv fuvarosok nyelvébe a magyar fogatolás 39 Tagányi 1896. 40 Balassa 1985. 41 Huska 1968.; Huska 1972.; Balassa 1959. 287-291. Összegzőén Viga 1990. 224-236. 42 Udvari-Viga 1994. 279

Next

/
Oldalképek
Tartalom