A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

VIGA Gyula: Tájforduló társadalom (Megjegyzések a kultúra ökológiájához)

A fentieknek számos következménye lett, amelyek kihatottak a különböző tájak népességének életmódjára, olykor közvetlenül anyagi kultúrájára is. A Kárpát-medence erdős hegykeretén kialakuló fahiány a 18. század derekán kb. négyszeresére-hatszorosára emelte a fa árát, s miközben az erdők védelme törvényekben is megfogalmazódik, a kevesebb és drágább fa megváltoztatja az északi, erdős megyék és a Magyar Alföld területének és népességének kapcsolatrendszerét is. Liptó, Zólyom, Trencsén, Hont, Gömör és Szepes megyék fája közvetlen szerepet kapott a sík vidék gazdasági és építészeti reorganizációjában. Az erdők fogyásával a hegyvidéki - elsősorban szlovák - csoportoknak, de mezővárosoknak is megtiltották a fával való kereskedelmet. Őket ez megfosztotta korábbi megélhetésük lényeges elemétől, a sík vidéket pedig a faanyagtól. A népi építészetben a fahiány közvetlenül is belejátszott a kőépítkezés lokális térhódításába, a tüzelőfa hiánya pedig közvetlenül is serkentette a szénbányászat és a szén ipari felhasználásának terjedését.

24 Nincs lehetőségünk ezen a helyen a kérdéskört egészében elemezni, azonban az talán az eddigiekből is kitűnik, hogy a török alól felszabaduló Magyarország kincstári, földesúri, városi, mezővárosi és falusi szinteken szerveződő gazdasági reorganizációja az, ami az erdős peremmegyék korábbi ökológiai egyensúlyát megbontja. Erre minden réteg másképp reagál, de maga a folyamat kiterjedt vidékek népességének életmódjára és gazdasági kondíciójára kihat, amit igen sok mikrovizsgálat igazol. A folyamat nem csupán az ipar, ill. a kézművesség területét érinti, hanem kihat a mezőgazdálkodás területére is: az újabb irtások, az erdőterületek szántófölddé alakítása éppen úgy megnehezül, mint ahogyan a hivatalos rendelkezések - elsősorban a bánya- és iparvidékeken minden korábbinál intenzívebben tiltják az erdei legeltetést, s igyekeznek kiszorítani az erdőkből különösen a kecske- és juhnyájakat.

25 Mindezek gazdálkodás- és életmódformáló szerepét ugyancsak sok mikrovizsgálat igazolja. A fentiek természetesen nem akadályozták meg azt, hogy az erdővidék népessége sokféle tevékenységével a későbbiekben is kivegye hasznát az erdőkből, s az általa készített sokféle és hatalmas tömegű faáru sík vidékre áramlása a 19. században minden korábbinál nagyobb volumenű. A váltás azonban a haszonvétel formáiban lezajlott. Amíg korábban, évezredeken át, a tűz és a balta volt a két legfontosabb „eszköz" az ember erdőhöz való „viszonyában", addig a 18. században - szabályozott keretek között - a fűrészmalmok, más vonatkozásban a vonókés, faragó szerszámok veszik át azok szerepét. Az erdőtörvények megszületésével újfajta viszony kezdődik az ember és az erdő, az ember és a természet kapcsolatában is.

26 A néprajzi módszerekkel megragadható közép-európai paraszti kultúra már erről a stádiumról tudósítja kutatóját. Mindezek mögött tehát nem csupán a környezet, a táj és az ember korrelációját kell kitapintanunk, hanem az azokat befolyásoló történeti, gazdaság- és politikatörténeti mozzanatokat is. 2. A Kárpát-medence hegykeretének erdőhasznosítása és montánipara valójában a természetföldrajzi potenciálhoz való racionális alkalmazkodást fejezte ki, ám - mint erre fentebb már utaltam - a hegy- és dombvidéki erdőirtások következtében a csapadék24 A Mária Terézia-féle úrbérrendezést előkészítő investigatio adatai a Felföld megyéiben egyértelműen igazolják a váltást az erdő haszonvételében. A kérdésről összegzőén Viga 1990. 33-37. 25 Viga 1981. 25-38.; Az erdei legeltetés kártételeihez többszáz adatot közöl a magyar erdészet oklevéltára: Tagányi 1896. 26 R. Várkonyi 1992. 23-31. 275