A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

TAKÁCS Péter – UDVARI István: Adalékok Bereg, Ugocsa és Ung vármegyék lakóinak 18. század végi erdőéléséhez

Hajdan szabadon makkoltathattak Lukava lakói is, de „ezt mostmár megtiltották nekik". Pénzért sem kapnak saját határukban makkot. Tíz éve Kislónya és Mátyus lakóitól is „elvette az uraság a makkerdőt", de sertéseiket még nem tiltotta ki onnan. Bereg megyében nem volt elhanyagolható a sertéstartás. Mutatja ezt az is, hogy a települések megközelítően 4/5-ében vették hasznát a jobbágyok, zsellérek a makktermésnek. A bőséges makktermésnek azonban nemcsak hasznát, bőven látták kárát is a lakosok. Egyik nagy hátrányuk abból származott, hogy a megye északi térségeiben nem minden évben érett meg a makk. Sok helyen idő előtt beköszöntöttek a fagyok, s mielőtt megérett volna a makktermés, az megfagyott. Ilyenkor a sertések hizlaló, zsendítő takarmány nélkül maradtak, s a sovány disznókból alig pénzelhettek. Ezen nem segített a későbbi évtizedekben meghonosodott kukoricatermelés sem, mert a makkal együtt azt is „elvitte a fagy". A korán jött fagyokra az alábbi falvak lakói panaszkodtak: Ploszkanovica, Voloc, Veretecső, Zsdenyova, Verbiaspetrusovica, Paskoc, Felsőverecke, Almamező, Felsőhrabonica, Hukliva. Számos településen meg éppen a bőséges makktermésre panaszkodtak, mondván: - Ha bő a makktermés, úgy elszaporodnak az egerek, hogy a rákövetkező évben elviselhetetlen károkat okoznak a vetésekben. Visszatérő panasz ez Kisbreszto, Kisbisztra, Nagybreszto, Brusztopatak, Csabina, Csernik, Dubina, Diszkovica, Duszina, Gevenfalva, Holubina, Hankovica, Klocskófalva, Kockaszállás, Lécfalva, Ploszko, Plavia, Ploszkanovica, Szidorfalva, Runófalva, Szaszóka, Szolocsina, Szuszkó, Sztrojna, Szolyva, Felsőviznice, Középviznice lakóinak az ajkán. íme hát a három megye lakóinak leglényegesebb erdőbéli haszonvétele: a tűzi- és épületfa nyerése, a fakereskedés lehetősége és a makkoltatás terén alakuló, változó folyamatok. Az összegző, általános jellemzőket kereső gondolatok után érdemes azonban megyénként néhány település úrbéreseinek az említett erdőbéli haszonvételekre vonatkozó vallomását ízelítőül, és a levont következtetések bizonyságául külön is idézni. Úrbéresek vallomása a tűzi-, épületfa, fakereskedés és makkoltatás szokásairól Bereg megyében Vári mezőváros lakói a következőket mondották: „Ezen városnak különös szabad erdeje lévén, tűzi- és épületfában nem szűkölködnek... A Tisza és Borsóvá ezen város határán foly el, ahol gyümölcs fáknak termését, épületre való fákat és több egyebeket szálakon eresztgetvén az Alföldre, hasznosan kereskednek." Adony szolgáló „renden" élő lakói haszonvételei között „mind tűzi-, mind épületfa található és elégséges... Különös makkos erdeje nincsen, hanem amikor makk terem, az földesurakéval minden váltó nélkül szabadon makkoltathatnak... A Tisza az helység alatt vagyon, melyen mind fábul, mind pedig kormányossággal és kézi munkával hasznot vehetnek." Nagy almás lakóinak ajkán azonban panasz kél: „Határj okban egyéb tűzre való fánál - abbul is a rossza - nincsen... Makkoló erdejük sincsen, de minden esztendőben, akár terem, akár nem, mindazonáltal minden darab sertéstül minden gazda 4 krajcárt tartozik fizetni." Asztély úrbéreseinek „tűzi- és épületfa van, azokat alkalmatos utón hordhatják... Midőn makktermő erdejek terem, szabadon makkoltathatnak a földesurakéval együtt, minden pénzfizetség nélkül." A badalóiaknak „erdejek vagyon egy darabocska, ahonnat épületre való fát apródonként ugyan hordhatnak, de tűzifát igen keveset, annyira, hogy más határokrul is kénteleníttetnek adományért hordani... Makkoló erdejek csak annyi vagyon, hogy az helység sertése, ha bőven terem, beérné vele... A Tisza vize éppen kertjek alatt lévén, azon mind kézi munkájával, mind szájassággal, mind szekerezéssel, mind pedig halá224