A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

PALÁDI – KOVÁCS Attila: A régi Torna vármegye és néprajzi jellege

sebb, vagy lóval és ökörrel a nagyobb mezei petrencéket. Igaerő esetén előbb nyársat dugtak a petrence alá és kötéllel rögzítették. Gyakran csúsztatták le a hegyen takart szénát a szekérelőhöz kapcsolt két rúdon, macskafán, macskaszekéren. Szin, Jósvafő vidékén is hosszabb szekéroldalt tettek fel szénahordáshoz (4 m), s néhány faluban (Falucska, Derenk) 110 cm magas, középtájon zápok helyett vékony láncokkal ellátott szekéroldalt használtak. Ez először a bányavárosokban jelent meg (Dobsina, Szomolnok), s Kassán már a 15. századi szárnyasoltáron megörökített forma. A németektől Szepes megye szlovák, ruszin parasztjai is sok helyen átvették. A szálasrakományt Tornában is hosszú rúddal szorították le (nyomórúd), amit a Csermosnya-völgyben zsertn&k neveztek (Paládi-Kovács Attila 1979. 160., 281., 315., 321.) A megye déli részein az utóbbi 80-90 év folyamán elmaradt a szekerekről a nyomórúd, s csupán két rudallókötelet használtak a szálastakarmány leszorításához. Torna északi sávjában a szekérrúd kimérevítése lófogat esetében sem volt szokásban. Ott a lovas szekérhez ajarúd tartozik, amely az ökrös szekér rúdjához hasonlóan csuklósan mozog le és fel. A rúd végét a két ló a nyakába tett bőrövvel és a rúd alatt keresztbe fekvő dorong {ajatartó) közbeiktatásával tartja meg munka közben. Ezt a megoldást a terepviszonyok teszik szükségessé. Ismeretes megoldás Rozsnyó vidékén (pl. Kőrös, Rudna, Csúcsom), Jászó környékén és Nagyszaláncon (Abaúj m.), de leginkább a Csermosnya és a Torna patak völgyének falvaira jellemző. Elterjedt technikai megoldás a szomszédos Szepesség német és szláv népcsoportjainál. A magyar aj a szláv eredetű, s a 'rúd' jelentésű oje szóra vezethető vissza. Főként a megye északi sávjában használnak a szekéren ferhéc helyett vógot, amire a hámfákat kapcsolják. A deszkaoldalú, súberos szekér és az erdőjáró baksaszekér, baksa szintén hozzátartozik a táj népi járműkultúrájához. Torna megye földművesei a kövecses talaj miatt szinte sehol sem nélkülözhetik a kétágúi vagy kétágú kapát, amit az ortókapához hasonlóan olykor eke helyett is használtak. Kétágút használnak a gruja (burgonya) és a kukorica talajműveléséhez, kapálásához is. A talaj csak a völgytalpakon alkalmas itt-ott kertészkedésre. Tornagörgő az egész megyében híres kertészfalu, mely régtől termel piacra is káposztát, sárgarépát, petrezselymet, hagymát stb. A megye lankásabb raa/ain a szőlő- és gyümölcsültetvények, s a hozzájuk kapcsolódó méhészkedés adott sajátos jelleget az ott élők létformájának, hagyományos kultúrájának. Nemcsak a gyümölcsöt, de a mézet és sonkolyt is főként Rozsnyón értékesítették. Vándor barkácsok, sonkolyosok, mézeskalácsosok megbízottjai gyűjtötték be tőlük a méhészet termékeit. A tárgyi műveltségre és szókincsre a közeli németség régtől fogva nagy hatást gyakorolt. Már a millenniumi monográfia szerzőinek is feltűnt, hogy pl. Somodiban és Jászon milyen sok német kölcsönszó, németes kifejezés él az ottani magyar népnyelvben. Például megemlítik a dufart 'kapualj\fluder 'malomgát', grulyka 'burgonya', pilimajsz 'denevér', rajcsúroz 'szaladgál', rajnol 'nagyobb fazék' szavakat. (Borovszky Samu-Sziklay János 1896. 379.) Ezt a példatárat könnyen lehet bővíteni a bányászkodás, vasművesség, erdőmunka, lakberendezés, táplálkozás jellemzően tornai - bár esetenként Gömörben, Abaújban is honos - tájszavaival. Ez teljesen érthető, ha figyelembe vesszük, hogy Torna a szepesi városok felé fordulva élte életét századokon át, azokat szolgálta élelemmel, s onnan kapta nemcsak az ipari termékeket, de a követésre méltó technikai újításokat, városi mintákat, divatokat is. E kis megye északi fele, különösen a tornai vár környékén és a Torna vize mellett élő községek népe már 1920 előtt is polgárosultabb volt, mint a megye déli fele. Ez a 205