A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

PALÁDI – KOVÁCS Attila: A régi Torna vármegye és néprajzi jellege

utal táji kommunikációs körzetek létezésére. Ezeken a körzeteken belül szorosabb lehetett a települések közötti kapcsolatok egész hálózata. A népi kultúra jelenségeinek többsége nem mutat a fentiekhez hasonló, jellegzetesen a régi Tornára vonatkoztatható elterjedtséget. A kulturális és tájnyelvi jelenségek izoglosszái ritkán esnek egybe közigazgatási, esetünkben megyeszervezeti határokkal. Torna nagytájak (alrégiók) között, átmeneti övezetben fekszik, a Magas-Felföld és az Alacsony-Felföld határvidékén. Borsodból nézve Tornát Felvidéknek látják. A Bódva alsó szakaszánál, így Edelényben és környékén azt tartják, hogy „Szendrőládnál kezdődik a Felvidék". A Tornából az Alföldre lejáró aratók, cséplők és nyomtatók, szekeresek és kupeckedő parasztok számára Sajószentpéter és Miskolc vidéke már „Alvidék, Alföld". Torna népének többsége századokkal ezelőtt bekapcsolódott a nagytájak közötti munkamegosztásba, árucserébe, kereskedelembe és szállításba. A Magas-Felföld - így a Tornával szomszédos Szepes megye - mindig is élelmiszerbevitelre szorult. Torna parasztsága nemcsak saját terményeit hordta a szepesi bányavárosokba, hanem a Borsodban és Abaúj déli részén felvásárolt terményt, jószágot, bort és szalonnát is. Századokon át közvetítő kereskedelmet folytatott Miskolc, Szikszó, Sajószentpéter, illetve Mecenzéf, Stósz, Szomolnok, Gölnicbánya, Igló között. (Takács Péter-Udvari István 1989. 54-56.) Torna egyes részei maguk is szükséget láttak gabonából, s kepésaratóként, nyomtató- és cséplőbandák tagjaként szerezték meg a szükséges terményt. A bárkaiak Tornaújfalu környékére jártak képesnek, s a megye északi részéből kerültek ki Égerszög és vidéke aratómunkásai is (Gunda Béla 1934). Falucska, Derenk, Áj magyar és szlovák lakosai is rászorultak a kepés vállalkozásokra. Szezonális vándormunka tehát megyén belül is létezett. Ennél ismertebb a tornaiak nyári munkavállalása a borsodi uradalmakban, Edelény és Szirák vidékén. Az 1830-40-es években Torna vármegye „belső kereskedése kevés figyelmet érdemel. Ugyanis gabonáját idegen vármegyékben, nevezetesen Rosnyón és Alsó Metzenzéfen adja el. Sertéseit ugyan az említett helyeken és Jászon. A Szepességre hord bort, gyümölcsöt, káposztát, szilva és som pálinkát, kendert, lent." (Fényes Elek 1837. III. 339.) A céhes kézműipar a régi Torna megyében fejletlen, mesterember még a megye egyetlen mezővárosában sem volt elegendő. Ezzel szemben a háziipar és az erdei iparűzés a kis megye számos községében jelen volt. Különösen a megye északi részén hagyományos iparág a szénégetés (Áj, Barka, Lucska, Kovácsi), középső és déli részein a mészégetés (pl. Égerszög, Bódvarákó, Tornaszentandrás, Perkupa). Fényes szerint a dernői völgyben „sok vas és réz ásatik, 's ugyan itt több hámorokban igen jó vasat készítenek. Vashámor van még Jósvafőnél is." Erről a bányász és vasműves múltról még az 1970-es években is sok emléket őriztek a dernői, lucskai öregek. (Paládi-Kovács Attila 1985. 302-313.) Bódvarákó vasércbányáját 1877-ben és 1901-ben is említik, Tornaszentandráson pedig a kincstár „Flórián" nevű vasérctelepét tartották számon. Márványbánya a megyében több helyütt is volt, a legismertebb Bódvaszilason. (Molnár Endre szert 1935. 65., 135-136., 222.) Lucskán a 19. század végéig vasolvasztó (kohó), Dernőn pedig vasöntöde működött. Vályi szerint Tornának „vasa jó van, de nem sok készíttetik". Megemlíti az akkor még létező bodókai vashámort, s vasverő műhelyekről tud Égerszög szomszédságában is. (Vályi András 1799. I. 227., III. 514., 566.) Jósvafőn akárcsak Mecenzéfen - az 1930-as években még működött egy ásó-, kapa- és lapátgyár. (Molnár Endre szerk. 1935. 184.) Az ipari, erdei tevékenység a megye északi sávjában jellemzőbb volt, mint déli részein. A Csermosnya-völgy lakossága főként az erdőből élt, fakitermeléssel, fafaragással foglalkozott. Rájuk érvényes igazán Fényesnek a megyéről adott jellemzése: „Né203