A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

PALÁDI – KOVÁCS Attila: A régi Torna vármegye és néprajzi jellege

Az 1930-as években már csupán Áj-Falucska és Derenk számított nemzetiségi falunak az egykori Torna vármegye területén. Anyanyelvi megoszlás szerint 1900-ban a tornai járás lakosságából magyar 21 071, szlovák 1078, német 72, rutén 59. A magyarul beszélni tudók száma 21 631 fő, a magyarul nem beszélőké 673 fő. (Magyar Statisztikai Közlemények, Új sorozat I. kötet 208-211. Bp., 1902.) Ugyanakkor a Tornától Gömörhöz került falvak etnikai homogenitása egészen szembetűnő. Borzova, Szilice, Lucska, Kovácsi, Dernő népe színmagyar, egyedül Barkán vallott más anyanyelvről a lakosság 10-15%-a. Németek főként Mecenzéfről, kisebb részben a Szepesség más részeiből származó, szórványosan megtelepült családok voltak. Torna egyes településein régen jelen van a cigányság is. Róluk a statisztikák keveset árulnak el. Őseikről szól Arany János Nagyidai cigányok című tréfás eposza. Az 1893. évi cigányösszeírás a tornai járásban 513 cigányt talált, Abaúj-Tornában összesen pedig 3676 főt. Akkor a megye lakosságának mindössze 2,5%át tette ki a cigányság. Abaúj-Torna községeinek háromnegyed részében találtak cigány lakost (188 községben), azaz átlagosan 10-15 főt egy-egy faluban. (Borovszky Samu-Sziklai János szerk. 1896. 374.) Ezek a számok a cigányok szétszórtságáról tanúskodnak. Torna megye cigánysága régtől fogva magyar anyanyelvű. Szlovák és német nyelven beszélő cigány kevés volt, létszámuk a megyei cigányság negyedénél is kevesebb. 4. Egyházak és felekezetek Egyházszervezetileg a tornai districtus a 14. században önállósult tornai főesperességhez tartozott. 1397-ben már említik e néven (archidiaconatus Tornensis), de akkor még nem nyerte el helyét az esztergomi káptalanban. Az esztergomi egyházmegyének a többivel egyenlő jogokat élvező tornai főesperessége utolsóként épült ki és került be a káptalanba. (Kristó Gyula 1988. 392-393.) A 16. században Torna magyarsága is protestáns hitre tért. Visszatérítése a 17-18. századi ellenreformáció, a rozsnyói püspökség felállítása (1775), a Rákóczi-szabadságharc utáni katolikus földesurak (pl. herceg Esterházy család, Keglevich grófok) tevékenysége révén sem járt teljes sikerrel. A 19. század első felében a lakosság egyik fele protestáns, másik fele katolikus volt. Magda Pál 1819. évi adatai szerint 11 080 katolikus, 7166 református, 252 evengélikus és 186 izraelita hiten levő lakosa volt a megyének. Minthogy ugyanott a megye lélekszámát 20 370 főben adta meg (Magda Pál 1819. 391.), felekezeti statisztikájából közel 2000 fő hiányzik. Minthogy görög katolikusokat nem említ, a hibát jórészt ez okozhatta. Fényes adataival összevetve Magdánál a protestánsok száma is alábecsültnek látszik. Fényes ugyanis 1837-ben 12 467 római katolikus, 1193 görög katolikus, 14 967 protestáns - „kik 250 lutheránust kivévén mind reformátusok" - és 324 zsidó lakost mutatott ki. Statisztikájában a görög katolikusok és az oroszok (= ruszinok) lélekszáma pontosan megegyezik. (Fényes Elek 1837. III. 338.) Egyházigazgatási szempontból a 18-19. században a római katolikusok 11 plébániája a rozsnyói püspökséghez, a görög katolikusok 3 plébániája (Falucska, Barakony, Horváti) az eperjesi püspökséghez tartozott. A reformátusok 20 eklézsiája kezdettől fogva a tiszamelléki egyházkerülethez (superintendentia) tartozott. Ez egyben kijelölte, hogy a reformátusok Sárospatakról kaptak lelkészt és rektort, a katolikusok pedig Rozsnyóhoz, Esztergomhoz, illetve a szerzetesrendek közeli klastromaihoz, búcsújáró helyeihez kötődtek. Különös jelentőségű volt ebből a szempontból a premontrei rend ősi prépostsága Jászon. Torna megye katolikusait mozgatta meg elsősorban a barkai búcsújáró hely, s a Szent László-forrás. 200