A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

PALÁDI – KOVÁCS Attila: A régi Torna vármegye és néprajzi jellege

Ez a közigazgatási átszervezés alapjában érintette Torna jellegét: kasztfennsíkot, fenyves, bükkös magashegységi területeket veszített el. Ezek helyett csereháti dombhátat, mocsaras völgyteknőt csatoltak hozzá. Előbbi részein ércbányászat, vasolvasztás, szénégetés, hámoripar folyt. Utóbb kapott falvainak többsége szegényes földmívelésből, marha- és juhtartásból tengődött. Torna megye valódi arcát azonban az 1881 illetve az 1850 előtti megyehatárok között kell keresni és lehet megtalálni. 2. A régi Torna természeti adottságai „Vidékje többnyire hegyes, 's mintegy kőfallal vétetik körül a' nagy hegyekkel; némellyek kősziklások, és kopaszok, némellyek ellenben kivált a' juhoknak és sertéseknek jó legelőt szolgáltatnak." (Vályi András 1799. III. 514.) A régi Torna megye voltaképpen a Bódva, a Sajó és a Csermosnya által határolt terjedelmes mészkőhegységre terjedt ki. Déli felét az újabb földrajzi irodalom Aggteleki (Gömör-tornai, Észak-borsodi) karsztvidéknek nevezi. (Bulla Béla 1962. 162-163.) Ez a rögökbe tördelt, erősen szabdalt tönkfelület délről észak felé haladva egyre magasodik. Déli részén 350-500 m az átlagos tengerszint feletti magassága, legmagasabb pontja a Nagyoldal (604 m). A Szilicei fennsík kiemelkedő pontja 584 m, a Torna patak völgyét délről övező Alsó hegyé 612 m. Ugyanazt a völgyet északról övezi a Felső hegy, melynek átlagos magassága jó száz méterrel több, s már Áj község határában is van 707 m magas hegycsúcsa. A Csermosnya-völgyet délről az említett karszthegység, a terjedelmes mészkőtönk, északról pedig a Szepes-Gömöri érchegység övezi. A helyi népnyelv az előbbit „mészhegyek", az utóbbit „vashegyek" néven ismeri és különbözteti meg. Az érchegység gerincmagassága 1000 m közelében ingadozik, csúcsai 1100 m fölé magasodnak (Pipitke 1225 m). Találóan nevezi a nép a magasabban fekvő, hűvösebb éghajlatú Csermosnya-völgyet „hideg völgy"-nek, az alacsonyabban fekvő, széltől is védett Torna-Almás völgyet „meleg völgy"-nek. A megye két közigazgatási körzete, szolgabírói járása nevében is tükrözi ezt a népi táj szemléletet, illetve a megye magassági viszonyait. A Felső járáshoz tartozott a Csermosnya-patak és a Torna patak völgye, s a megyeszékhely szűk körzete, az Alsó járáshoz pedig a szilicei, jósvafői karsztvidék, a Bódva és a Jolsva völgyének falvai, s a déli lankás dombvidék (Égerszög, Teresztenye, Varbóc). E Borsoddal határos kistáj népi neve: Galyaság. A tengerszinthez mért magasságnál is fontosabb olykor a környezethez mért magasság és a térszín formája. Torna megye patakvölgyei fölé meredek sziklafalak emelkednek, s a lejtők szöge a menedékes oldalakon is igen meredek, ezért szekérrel aligha járhatók. A szádelői sziklahasadék oldalfalai például csaknem függőlegesek, s helyenként 200-300 m-re magasodnak a patak mellett kígyózó ösvény fölé. Szakadék jellegű hegyoldalak a Torna és a Jolsva patak völgyében is bőven vannak, s helyenként a Boldva völgyét szintén meredek hegyoldalak szegélyezik. Ezek átjárhatósága gyalogosan is nehézkes. Minthogy a patakvölgyek kelet-nyugati vagy nyugat-keleti irányúak, az észak-déli forgalom nagy nehézségekbe ütközött. Főként a Szárpatak völgyén (szádelői hasadék) és az áji völgyön vezettek fel ösvények és keskeny utak a szepesi városokba. Rozsnyóra is igen keskeny, veszélyes szekérút vezetett a vízválasztó hegyen át. „Ez Almás és Hárskút között ezelőtt igen terhes volt a' szoroskői hegyszoros miatt; de nem régen e' hegy szoros elmellőzésével egy más új út csináltatott, még pedig kimondhatatlan munkával. Ugyanis 4 öl szélességre vágatott ki a' kősziklák közt..." {Fényes Elek 1837. III. 339.) A szekérutak hosszú kerülői, rettentő kaptatói mind a távolsági szállítást, mind a saját határon belüli gazdálkodást (pl. erdölés, fahordás) igen megnehezítették. 196