A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 33-34. (1996)

GYULAI Éva: A miskolci szőlő és birtokosa a diósgyőri uradalom zálogbirtoklásának első századában (1540-1600)

Borbála végrendelete visszaszármaztatta az uralkodó tulajdonába ill. a Kamara kezelésébe) az a kamarai jelentés, amely a vár átvételére küldött megbízottak vizsgálata alapján készült. Ebben ezt írják a komisszáriusok az uralkodónak: „a borkilencedek a jövedelmek fő forrásait képezik" (nonas vinorum, quae caputproventuum faciunt).

n Hogy birtokjoguk folytán a zálogbirtokosok a kilenceden túl alig szerezhettek bort, nem csodálható. Bár gyakori diósgyőri rezideálásuk, jelenlétük személyesebb kapcsolatba hozták őket jobbágyaikkal, mint annakelőtte a királyi/királynői birtokost, illetve birtokigazgatásuk is közvetlenebb volt, mint a kincstári tisztviselőké, az allodiális szőlőművelést ők sem tudták jelentős mértékben megvalósítani. A Kamara 1563-ban elkészítette a diósgyőri uradalom falvainak és mezővárosainak urbáriumát.

12 Ez a fontos forrás, amelynek Miskolcra vonatkozó részét Szendrei János is közölte kisebb tévedésekkel a Miskolc-monográfia Oklevéltárában,

13 igazolja: a diósgyőri uradalomban alig volt majorsági szőlő. A legtöbbet Diósgyőrben és Miskolcon írtak össze. Diósgyőrben az urbárium szerint a várhoz tartozó szőlők és szőlőhegyek közül (Vinea et Promonthoria ad Arcem pertinentia) az Alszőlőt Balassa Zsigmond vette (empta) és adományozta (legavit) a diósgyőri ispotálynak, de az összeírás idején már a várhoz tartozó tulajdon (ad Arcem possidetur). Az Erenyő (Renyw) promontoriumon 1, a Szer promontoriumon 2, a Lipócon (Lypocs) 1 szőlő, ill. a Szarkaszőlő nevű oltárjavadalom (beneficium Altaris) feküdt, de oltárigazgató híján a vár jövedelméből művelik (cum nunc nulli sint altaristae, sumptibus arcis colitur). A protestantizmus gyors térhódítása Észak-Kelet-Magyarországon a diósgyőri katolikus oltárigazgatóságokat és oltárigazgatókat is feleslegessé tette, s javadalmaikra a zálogbirtokos földesúr (akinek felesége, Fánchy Borbála buzgó katolikusként élete végén még Cestochowába is elzarándokolt: ipsam dominam viduam peregrinacionis et devocionis causa ad Monasterium Cheztacho proficisceret)

u gyorsan rátette a kezét. Az urbárium mutatja, hogy a későközépkorban nemcsak miskolci jelenség volt az oltárigazgatóságok és az ispotály szőlőkkel való javadalmazása, s ezzel az intézmények ill. rektoraik bekapcsolása a szőlőbirtokos társadalomba. A diósgyőri urbárium szerint a Liget promontoriumon egy szökött jobbágy szőleje került a várhoz, ill. a Kerekhegyen is egy olyan szőlő, melynek előző birtokosa valamiféle gonosztettet elkövetvén, szőlője a várra háramlott (ob quoddam prioris ejus Domini maleficium ad Arcem devoluta). A diósgyőriek gabonából nem is adnak kilencedet, csak borból, ellenben minden nap (!) tartoznak 10 munkást (laboratores) adni a várhoz. Bár az urbárium nem említi, kötelességük között valószínűleg a 8 allodiális szőlő művelése is szerepelhetett. A vár mellett földesúri tulajdonban volt még két borház is {duo vinaria). A diósgyőri uradalom Csaba nevű helységében a Hejő (hejew) nevezetű szőlő magszakadás miatt háramlott a várra (per defectum seminis). Kisgyőrben is volt egy szőlő, amely a katolikus plébániához tartozott (ad Plebanatum), de mivel plébános már nincs az urbárium idején, termését a vár részére szedik (proventus ad Arcem percepti). Bár a faluban folyik szőlőművelés, borkilencedet nem adnak (gabonából sem!), valószínűleg azért, mert kötelesek vadászni, amikor erre parancsot kapnak, ill. egy nagy allodiális rétet is kaszálnak. 11 OLNRA 266/10 12 OL UeC 5/1 és 87/73 13 Szendrei 1, 1890. III. 232-235. 14 OL NRA 266/7 143