A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

KÖZLEMÉNYEK - BOROS László: Adatok a felső-tiszai áruszállítás történetéhez

nőni békeszerződés következtében az ország elvesztette a kárpátaljai erdőségeket, a máramarosi és erdélyi sóbányákat, így szállításuk megszűnt. Az áruszállításban a tokaji kőbányákból származó kő és a mezőgazdasági termékek vették át a vezető szerepet. A 2. és 3. szakaszban dominánssá vált a gőz vontatás, de elvétve még állati és emberi erővel is vontattak kisebb fahajókat. 4. Az 1950-es évek közepétől napjainkig: megszűnt a gőzvontatás. A szállított áruk: kő (a partvédelmi munkákhoz), a Sajó torkolatvidékéről kavics (sóder), és vegyi áruk (pl. műtrágya a Tiszai Vegyi Kombinátból). A fuvarozást a MAHART és a vízügyi igazgatóságok motoros vontatói és önjáró uszályai végezték, illetve végzik. A természeti (hidrológiai) nehézségek ellenére - mint már szó volt róla - több évszázados múltra tekinthet vissza a tiszai áruszállítás, a tutajozás és hajózás. Erre vonatkozóan az Alsó-Tiszára több, a Felsőre kevesebb forrásanyag áll rendelkezésre. Frisnyák Sándor (1990) szerint a Máramarosi-medencében a XIII. században kezdődött a sóbányászat. Aknaszlatináról, Aknasugatagról, Rónaszékről tiszai tutajosok szállították a sót Tokajba és Szolnokra. I. Ferdinánd király 1550-ben a felvidéki Bártfán készíttetett a Bécsből odarendelt Achner és Ischner hajóépítő mesterekkel 30 naszádot. A kész hajókat a Tapoly és a Bodrog vizén juttatták le a Tiszára. A 17. századi tiszai vízi közlekedés fontosságát mi sem jellemzi jobban, mint az a tény, hogy I. Rákóczi György erdélyi fejedelem 1646-ban a máramarosi só nyugatra szállításának megkönnyítése végett a Tisza menti Nagytárkánytól a bodrogközi Karcsa-éren át Tokajig csatornát ásatott flamand és velencei mérnökök tervei szerint. A csatorna megfelelő karbantartás híján feliszapolódott, majd később II. Rákóczi Ferenc betemettette. A Nagybocskón (860 fkm) 16 szálfából összeállított felső-tiszai tutajok minimális terhelését 60 bécsi mázsában (= 3,4 tonna) szabta meg a kamara. Máramarosszigeten (850 fkm) vették fel a sót, és Tiszaújlakon (544 fkm) hatot kötöttek belőlük össze. Egy-egy ilyen kötés rakománya legalább 60 tonnára rúgott. A fogadóállomások közül Tokaj, Tiszafüred, Szolnok és Szeged a legfontosabbak (Tokajban ma is áll az emeletes, barokk stílusú sótárnoki ház. A fenyőfarönkökből épült sóraktárt 1947-ben bontották le). Tokaj látta el fával a Bodrogközt, a Taktaközt és az Alföld északkeleti peremterületeit. Sok fát használt fel később (XIX. sz. második fele, XX. sz. eleje) Tokajban a gyufagyár és az 1946-ig dolgozó fűrészüzem is. Tiszafüreden nagy favásár volt a Máramarosból leúsztatott fából, amiből főleg hevesi, abonyi, egri asztalosok, olykor ácsok vásároltak meg feldolgozás céljára.

3 Arról is van adatunk, hogy a dombrádiak tutajosnak állva szállítottak sót Naményba, Tárkányba, Tokajba.

4 A szállított só mennyiségére utal a Vasárnapi Újság 1867-es híradása, mely szerint Tiszaújlaknál (ahol sóvámhivatal is volt) a nagy víz és az erős szelek miatt rövid idő alatt több tutaj elsüllyedt, amelyben 5000 mázsa só volt.

5 Bencsik János az említett újság három képét közli (1865-ös, 1873-as és 1892-es számokból) tót tutajosokrol, illetve sószállító oláhokról.

6 A sószállító tutajokat és a hajók egy részét, miután rakományukat kirakták, szétbontották és fájukat értékesítették.

7 Már a XVIII. századból állnak rendelkezésre olyan adatok, hogy a tarpai, ti3 Dankó Imre 1986.: Árucsere és migráció. 14. 4 Selmeczi Kovács Attila 1984.: Kézimalmok Kelet-Magyarországon. 224. 5 Vasárnapi Újság 1865., 1867., 1873. 6 Bencsik János 1986.: A folyók elválasztó, a révek összekötő szerepe a paraszti árucserében. Árucsere és migráció. 143. 7 Korompai Gábor-Boros László 1979.: A felső-tiszai áruszállítás régen és ma. 83-85. 515