A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

KÖZLEMÉNYEK - MAKOLDI Sándorné: Győri Elek emlékét őrizze Tokaj

féle művésztelepet szervezett Tiszaladányban, ahol sok neves festő, főleg évfolyamtársai fordultak meg. Későbbi években nehezen élt, megpróbálkozott gyári munkásjelenetek ábrázolásával, de ezek nem tartoztak a legsikerültebb alkotásai közé. Tiszaladányban, Tiszalökön és Sárospatakon töltötte az év nagy részét, nyáron éveken keresztül a tokaji művésztelepen dolgozott." (Balassa Iván, 1970) 1957. december 23-án Tiszalökön halt meg, a ladányiak húzták haza szánkón, s temették el. Több mint harminc éve nem él köztünk, az anekdoták is lassan elhalnak körülötte, képei múzeumok vagy magángyűjtemények falai közé záródtak. A raktárból ugyan mind több kiállításra vették elő, viszik szerte a világba képeit, de itthon, Magyarországon emléke fakul. Megítélése sem egyértelmű. Konok, céltudatos, nyílt arca kihívóan néz ránk önarcképéről, amit Győri Sándor 1994-ben ajándékozott Tokajnak (2. kép). „Hát ezért küszködtem, éltem le az életemet a festészetért, értetek?" - mondhatná, ha élne. Szeretnénk mi is megtenni a magunkét ezért az ismeretlen „magyar Brueghel"-ért, ahogy nevezte „felfedezésekor" a kritika. A képek maradékát örökölt unokaöccs ezért felkereste Tokajt, Pap Miklóst, és felajánlotta segítségét Tokajnak. 1989-ben alapító nyilatkozatot tett, hogy a birtokában lévő hagyatékot hajlandó átadni a városnak, ha itt nyilvánosságot kap. Egy házat, egy múzeumi részleget, amelyben mindenkor meg tudnánk mutatni méltón az embereknek, hogy ki is volt Győri Elek! Besorolása nehéz, mint minden önálló egyéniségnek. Őstehetség volt, vele született alkotói hajlammal. Mikor felismerte magában ezt az érzést a festészet iránt, az áramütésként érte. Nem véletlen az sem, hogy Káplár Miklós képei előtt, hiszen 3. kép. Győri Elek: Szemlél a botosispán. 1937., olaj, vászon, 53x73 cm (a Tokaji Múzeum tulajdona) 546