A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - VIDA Gabriella: Stílushatárok dél-Borsod a XIX. századi végi fazekasságban

református többségű, nem egy közülük elszegényedett kisnemesi falu. Három folyó - a Sajó, a Hernád és a Tisza - találkozásának közelében fekszik, így kisebbfajta csomópontjává válhatott a folyóvölgyeken, mint kultúraközvetítő folyosókon északról és délről érkező műveltségi, díszítőművészeti áramlatoknak. Román János a sárospataki fazekaslegények vándorlásait nyomon követve megállapította, hogy dél felé az Abaújszántó-Miskolc-Mályi útvonalon Ónod volt az utolsó állomás.

7 Az első fazekasok is Miskolcon tanulták a mesterségüket. Szívesen alkalmaztak sárospataki, mezőcsáti vagy tiszafüredi stíluselemeket a munkáikon, hiszen ezen városok lakosságának vallási, társadalmi összetétele, ízlése közel azonos volt az ónodival. Szomolya lakossága színtiszta római katolikus, piacai Mezőkövesd és Eger. Mezőkövesd szintén egynemű római katolikus település, piacai, vásárai mindig népesek voltak. A város élénk gazdasági kapcsolatot tartott a közeli Egerrel. Matyó lakosságának cifraság utáni vágya a népművészetben önállót csak a hímzés és a viselet terén alkotott, viszont parancsoló módon determinálta a körülötte levő más ízlésű közösségek díszítőművészetét is. Nem véletlen, hogy éppen a mezőkövesdi piacra készített háztartási faeszközökön teljesedett ki a cserépfalui finomrajzú parasztbarokk fafaragás. A tiszafüredi fazekasok díszítmény- és színhasználatát is alakító matyó ízlés befolyásoló hatása minden kétségen felül áll. Mezőkeresztes egykor mezővárosi jogállással bíró alföldi jellegű település. A 19. század közepén lakosságának mintegy 90%-a református vallású, és az 1786-os népszámláláson népességének 28,1%-a nemes volt.

8 Nagy határának többsége a 19. század közepén a tekintélyes telkes gazdák tulajdonát képezte, akik a város életében később is megtartották a befolyásukat. Ez a református többségű, nemesi származású kisváros fontos vásáros helye volt úgy a tőle délre és keletre fekvő, hasonló társadalmi összetételű falvaknak, mint az északra és nyugatra lévő, többségében katolikus lakosságnak. Ez utóbbival fenntartott szoros kapcsolatát erősítette, hogy 1868-ig a közeli Eger székhelyű egri járáshoz tartozott,

9 majd mintegy fél évszázadon át a mezőkövesdi járás része volt. Az egyik fazekas visszaemlékezése szerint „aratáskor, mikor jöttek ide ezek az egriek, nem győztük a butykosokat csinálni".

10 Az „egriek" alatt nyilvánvalóan az Eger felől, tehát észak és északnyugat irányból érkezett idénymunkás-csapatokat, aratóbandákat kell érteni. Megállapítható, hogy a Mezőkeresztesen készített edények többsége a hevesi stílusba tartozik. A Herman Ottó Múzeum Néprajzi Gyűjteményében található nagyszámú ilyen stílusú edény származási helye az Egerrel szomszédos Bükkalja, döntően a három matyó település. A Mezőkeresztestől délre és keletre fekvő, elszegényedett nemesi falvakból elenyészően csekély számú ilyen kerámia került a gyűjteménybe. Ezt az arányt megerősíti az egri, a mezőkövesdi, valamint a Néprajzi Múzeum anyaga is. Kresz Mária az ezen a vidéken nagyon kedvelt kék színnel kapcsolatban megjegyezte: „Azt is érdemes megfigyelni, hogy a kék színezést főleg a katolikusok csinálták, Csákváron, Hódmezővásárhelyen és Gyöngyösön egyaránt és ezzel főleg a katolikus matyók ízléséhez alkalmazkodtak.

11 Szomolya, Mezőkeresztes és Mezőkövesd fazekasai tehát egyértelműen a nagyon intenzív díszítettségigényű matyó, bükkalji (Cserépváralja, Cserépfalu, Bogács, Noszvaj, Novaj, Andornaktálya stb.) és az egri piacra dolgoztak. Az utóbbi száz év statisz7 Román J., 1955. 15. 8 Fényes E., 1859. 271., Danyi D.- Dávid Z, 1961. 44-47. 9 Danyi D.-Dávid Z, 1961. 45. 10 Herman Ottó Múzeum Néprajzi Adattár (továbbiakban HOM NA) 2780. 11 Kresz M., 1991. 33. 396