A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - VIDA Gabriella: Stílushatárok dél-Borsod a XIX. századi végi fazekasságban

STÍLUSHATÁROK DÉL-BORSOD XIX. SZÁZAD VÉGI FAZEKASSÁGÁBAN VIDA GABRIELLA Az 1870-es, 1880-as években Borsod megyében is lezajlott az az alapvetően gazdasági indíttatású folyamat, melynek következtében a nagyobb városok kézművesei a vidék kisebb centrumaiba, fénykorukon több száz évvel túljutott mezővárosokba települtek. A kiegyezést követő gazdasági fellendülés megváltoztatta a városi lakosság fogyasztási szokásait: az olcsó, de jó minőségű gyári termékek kiszorították a piacról a legtöbbször középkori technológiával előállított árukat. Ez az ipar minden ágazatát érintő változás törvényszerűen elérte az 1872-es céhes keretek közt működött fazekasságot is: még a szegényebb polgári háztartásokban is általánossá vált az olcsó porcelán, de legalábbis a keménycserép használata. A városi konyhák zárt tűzterű, platnis tűzhelyei a kevésbé sérülékeny, széles fenekű, vas és pléh sütőés főzőedényeket igényelték. A nagyobb városok ekkor már differenciált iparcikkszükségletével szemben a falusi lakosság igényeit továbbra is a háziipar elégítette ki. Ez nemcsak a parasztságnak a városi lakosságétól eltérő ízlésével magyarázható. A falusi házak többségében a 19. század vége felé még nyitott tűzhelyeken főztek, az osztrák és a cseh ipari tömegtermékek vásárlása majd csak a századforduló körül kezd általánossá válni a falvakban. Azok a gazdasági és társadalmi változások, amelyek kiszorították a kézműves termékeket a nagyobb városokból, hatottak a falusi lakosságra is, jelentősen módosítva a fogyasztási szokásait, értékrendjét, a vásárlásnál érvényesített szempontjait. Az árutermelésbe bekapcsolódott parasztságnak megnőtt a vásárlóereje, és ez a megnövekedett kereslet a népi díszítőművészet nagymértékű, egyben utolsó fellendülését eredményezte. A vásárlásnál alkalmazott szempont már nemcsak a szükség és a célszerűség volt, hanem pl. a presztízs, a díszítés utáni vágy.

1 A városból kiszorult fazekasok számára a falusi lakosság ugrásszerűen megnőtt cserépedény-szükséglete teremtett piacot. A 19. század utolsó harmadában a parasztasszonyok már nemcsak a mindennapi élethez szükséges mennyiségű tálat és tányért vásárolták, hanem annál kimutathatóan sokkal többet. A kerámia szerepet kapott a lakások díszítésében, s ez egyrészt számszerűen megnövelte a keresletet, másrészt befolyásolta a díszítést. Ugyanebbe az irányba hatottak az étkezéshez kapcsolódó szokások változásai is. A lakodalmakban kb. ekkor jött divatba, hogy a terítésnél mindenki saját tányért kapott, és minden férfi a saját butykosából ivott. Korábban egy-egy középre helyezett tálból ettek közösen.

2 1 Hofer T. 1977., K. Csilléry K., 1977., Kresz M., 1972. 2 Kresz M., 1991. 62. 393