A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - DÖMÖTÖR Ákos: A Hangony-völgyi bejáró munkások a hetvenes években. (Néprajzi változásvizsgálat)

A nagycsalád belső rendje a szeniorátuson és a nők alárendelt helyzetén alapult.

3 A rokonsági terminológia különösen az idősebbek körében ma is tükrözi a szeniorátus tiszteletben tartását, de az ipari munkavállalás új alapokra helyezte az öregek megbecsülését. A múlt ködbe vesző emlékei közé süllyedt a szeniorátus a családi előjogok megszüntetésével. A művezetők, csoport- és brigádvezetők között sokan a 30 évesek korosztályából kerültek ki, tehát a műveltség, a szakmai tudás egyre nagyobb szerepet kapott a termelésben. A munkahelyeken megnyilvánuló elismerés a korszerű szempontok figyelembevételével fokról fokra átalakította az emberek magatartását a települések rokonsági hálózatában. Az öregség révén öröklött előjogok kényszerű elismerése a monogám kiscsaládok kialakulásával megszűnt. Az új családi intézmény az organikus helyi-táji rokonsági hálózattal való állandóan változó viszonyában az emberi értékek megbecsülésének új szempontjait is kitermelte. Fokozatosan szűnt meg a nagycsalád másik alapja, a nők alárendelt helyzete. A bővült kiscsaládban, ahol a fiatal házaspárok a férj szüleivel éltek, makacsul megmaradt a fiatalasszony anyósától való függősége. A bővült kiscsalád a két világháború közti években még sok esetben a nagycsalád mintájára működött. A bővült kiscsalád abban különbözött lényegesen a nagycsaládtól, hogy az anyagi javak (főleg a pénz) kezelése a feleség, illetve a fiatalasszony anyósa kezébe csúszott át. Új vonásként jelentkezett ebben a családformában a pénz őrzése és kezelése. A bérmunka számszerűen kifejezhető „eredménye" fokozatosan áthatotta a cselédek, zsellérek, kisparasztok családjainak gazdálkodását, és a gyári termelés behatolt magánéletükbe, átalakította a család szerkezetét, hagyományos funkciórendszerét.

4 A nagyipari munka időszaki jellege miatt továbbra is megmaradt a „szezonmunkások" szoros kapcsolata lakóhelyük paraszti gazdaságaival. A cselédek, zsellérek részesmunkákat vállaltak, vagy summásként aratni jártak. Munkájukban tehát a mezőgazdasági és az ipari tevékenység együtt élt, és ez a kettősség a családi gazdálkodás átmeneti formáját hozta létre. A pénzösszegben jelentkező munkabért a részesmunka fejében kapott terménybér egészítette ki, vagy az otthoni kis földről származó terményjövedelem. Két fizetési forma versengett egymással: a munkabér és a terménybér, amely az áruvá vált munkaerő kétféle értékelését hozta létre. Mivel a családfő mint bejáró munkás a tőkés termelési viszonyok következtében, az ipari munka kiszélesedésével munkaadójától való függőségi viszonyba került, a pénz őrzésének funkciója a családban az asszonyé lett. Az otthon ülő feleség bejáró dolgozó férjével szemben az „eladatlan" munkaerőáru birtokosa maradt, és elmaradottsága révén közvetlenül nem vált a piac keresletének és kínálatának a függvényévé. A bővült kiscsalád régi vonása a szülők és a kereső fiatal házaspárok jövedelmének együtt-tartása, összpontosítása volt. A családi összkereslet ilyen jellegű akkumulációja ideiglenesnek és kevéssé tartósnak mutatkozott, mert a kereső családtagok munkahelye, termelő eszközei gyakran különböztek egymástól, munkakörülményeik is eltértek. A családi pénztár rohamosan levetette magáról ezt a „nagycsaládi" vonását, és az önállóan gazdálkodó kiscsalád irányában fejlődött. 3 Fél Edit: A nagycsalád és jogszokásai a Komárom megyei Martoson. Bp., 1944. 79. 4 Istvánffy Gyula: A borsodi matyó nép élete. Ethnographia, 1896. évf. 170. 374