A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - SZUHAY Péter: A magyarországi parasztság életmódjának változása 1945-től napjainkig

hogy a náluknál idősebb generációk, ha csak munkaruhaként is, de előbb-utóbb nadrágot húztak magukra. Ez a generáció már végképp elhagyta a kendő viselését is, s megszűnt az az utolsó jól látható jel is, ami a falusi asszonyokat első pillantásra megkülönböztette városi társaiktól. Ennek ellenére azonban a mai napig van valami sajátos rendszer, amely nyomán a 40 évesnél idősebb nőket különböző településen lakók sokaságából is meg lehet ismerni, mint falusiakat. Csak az 1960-as évek után született leányokra lehet elmondani, hogy „napra készek" egy egységes társadalmi divatban. A tendencia tehát egyértelműen az, hogy az 1950-es évek végétől kezdődően a falusi népesség viseletében kisebb-nagyobb lépések során folyamatosan integrálódik a városi népességhez. A folyamat első felében a falvak közötti integrálódás történt meg - amikor a „viseletes falvak" lakói „kivetkőztek" -, második felében pedig a falvak népe kezdett integrálódni a társadalom egészéhez. A viselet változásának és a divat követésének apróbb hullámait - mint pl. a bőrkabát, az orkánkabát, a melegítő ruha, a műszőrme, a jersey, a szabadidő ruha elterjedését - már nem is taglaljuk. A férfiak viseletében az integrálódás folyamata kevesebb konfliktussal járt, és hamarabb lezajlott. Itt lényegében a csizmanadrág, a csizma és a kalap viselése jelentette a falusi ember szimbólumát. Az 1950-es évek végétől felnövő generációk azonban ezeket a viseleti jelvényeket egycsapásra elhagyják. A férfiak viseletének egyik legérdekesebb mozzanata az egységes munkaruha elterjedése a 70-es évek második felétől. Ettől kezdve a szerelő öltönyben járó férfiakat már foglalkozásuk alapján sem lehet megkülönböztetni. Napjainkra mindössze néhány tucat - főleg Budapesttől keletre eső - településen maradt fenn a viselet első, régies típusa - ott ahol a népesség nagy mértékben foglalkozik zöldségtermesztéssel, és azt a főváros piacain értékesíti - ezzel mintegy áruját és önmagát hitelesítve. Ez a viselet védjegyként és egyenruhaként szolgál, az áru termelője lokális hovatartozásának felismerhetőségét igyekszik nyilvánvalóvá tenni, és erősíti azt a vásárlói „tudást", hogy a házi, a háztáji termék megbízhatóbb, mint a nagyüzemi. Ezeken a településeken a viseletnek ez a formája a XX. század elején alakult ki akkor, amikor más helyeken ez a divat megszűnőben volt. E viselet már kezdetben egyaránt felhalmozó és a hitelesítő funkciójú volt. Művelődés, szórakozás A XX. század első felében a magyarországi falvak és mezővárosok kulturális élete jól szervezett intézményi keretek között - az egyház, az iskola, a különböző egyletek, körök és pártok felügyelete alatt - zajlott. Egy jól kiépült intézményrendszerben a falusi, mezővárosi társadalom tagjai ekkor politizáló, művelődő állampolgárokká lettek, s nagy lépéseket tettek a társadalom egészébe való betagolódáshoz. A legtöbb helyen már a kisgyermekek számára óvodát nyitottak, majd a gyerekek a felekezeti vagy az állami népi iskolában elvégezték a 6 osztályt, fiatal korukban az egyházi ifjúsági egyletek, felnőtt korukban gazdasági alapon szerveződő köröknek, egyleteknek lettek tagjai. A gazda- és olvasókörökben - ahol könyvtárat, ivót, kaszinót tartottak fenn - rendszeresen önművelődtek, a gazdálkodás kérdéseit, a napi politikát egyaránt megtárgyalva. Színjátszó köröket, dalárdákat tartottak fenn. Ezek az egyletek és körök a munkán túli időszak gyakori találkozóhelyei lettek. Erős társadalmi közélet bontakozott ki ebben az időben. Ezt - nevezhetjük jól kiépült kulturális feltételrendszernek - zúzta szét az 1948 utáni politikai gyakorlat. Ahogy a viselet és a táplálkozás terén, azaz az anyagi kul359