A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - BORSOS Balázs: A bodrogközi települések földrajzi és területhasznosítási típusai a XIX. század közepén

tó, ez utóbbit azonban néhány szántótag is megszakítja. Rétje csak a Gyakar és a falu közti kisebb tagban van. Karcsa és Karos határa a Karcsa mocsarasabb alsó folyása mellett egymásra és a többi hosszúréti falura igen hasonlít. A déli határ hosszan benyúlik a Hosszúrétbe, amelyben csak egy-két művelhető homokdomb akad (Kígyóhomok [Karcsa], Apáchomok [Karos]), s dél felé egyre vizenyősebb, míg a falu környékén még legelőként hasznosítható. A szántók nem köthetők az itt több ágra bomló (bomlasztott?)

27 Karcsa partjához, a szabálytalan alakú foltok a magasabbnak megmaradt partrészeken vannak, s a folyó mentén erdőrészletekkel váltakoznak. A parton kívül a kiemelkedő homokdombok is hordoznak szántókat, s a Karcsa menti lentesebb, de még nem vizenyős részeket rétként hasznosítják. Luka, az egyetlen igazán hosszúréti falu, Karcsa menti jellegzetességeket is mutat. Északi része ugyanis még rétként használható, de a falu és szántói csak a Hosszúrét északi felén fellelhető É-D-i irányú homokhátakon tudtak helyet kapni. A hátak közt tavak és lápos kaszálók vannak, míg a déli határ erekkel, tavakkal sűrűn szabdalt nádas rét, melyből kaszálóként használt lápok emelkednek ki (Nyűgesláp, Kökényláp). A földszűkére jellemző, hogy még a határ legtávolabbi sarkába eső apró homokdombok (Alsó és Felső Havas, Cikora) hátát is megművelik. Szentes körül is megfigyelhető a magassági övezetesség, s ily módon Nagykövesd párjának tekinthető. A helmeci dombok keleti lejtőin apróbb tagokban szőlőt is művelnek a szántók mellett. A falu körül széles félkörben húzódnak a szántók, s a határ keleti és déli szélén, kis szántófoltokkal megszakítva következnek az erekkel, tavakkal szabdalt rétek. Zétény tipikus Tice menti falu: a folyó menti (a domború partok egy részén és egy pusztuló parton (!) rét-, illetve legelőcsíkkal határolt szántóövet követi a rét, amely Eszenkepusztánál egészen a Latorcáig terjed. A zétényi határban a Latorcát széles erdősáv kíséri. 7. csoport. Ide a Helmeci-dombság és a Tarbucka közötti süllyedek falvai (Őrös-Gerepsepuszta, Nagygéres és a Kisgéreshez tartozó Pusztakeresztúr), valamint Kiskövesd tartoznak. Kiskövesd határa a tipikus hegylábi övezetességet mutatja. A falu déli oldalán széles szántósáv után a Karcsa mentén találjuk a réteket, mely terület nagyobb része az 1839-es tagosítási térképen még „levágott erdő" néven szerepel. Ez már a folyó alsó folyása, itt már nem olyan magas a part, és a kövesdi hegy lába biztosabb a földművelés számára. A határ nyugati részén szabályos alakú, nagy legelő- és réttáblák váltják egymást. A másik két falu a Karcsa középső folyásának jellegzetes vonásait tükrözi. A folyó meanderei között és a süllyedek felé széles sávban húzódnak a szántók. Őrös esetében a szántók egy másik, szélesebb Karcsa-ágig tartanak, ide települt a falu is. Közvetlenül a part mentén már csak három szántótábla van, a többi részen legelő és rét váltja fel. Az ágon túli, a süllyedőkbe eső terület már vizes, kisebbnagyobb tavakkal szabdalt rét és legelő, de a tavak közt itt is találunk apró magaslatokat, amelyek tetejét szántóként, oldalát rétként művelik. Az Őröshöz tartozó Gerepsepuszta kataszteri térképén nem szerepel művelésre utaló jel, az összesítésben vizes rétként jelenik meg. Az 1869-ben készült tagosítási térképen, aminek művelési állapotát csak fenntartásokkal vetíthetjük vissza a szabályozás előtti időkbe, a széles Karcsa menti terület egy része már szántóként szerepel, amelyet benyúló erek, tavak tagolnak. A zömmel még rétként nyilvántartott 27 Vö. Kántor M., 1933. 160. 323