A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - UDVARI István-VIGA Gyula: A Kárpát-medence peremén (a 18. századi Liptó vármegye történeti néprajzához)

tömegével úszik az épületfa az ország belseje felé, az Investigatio adatai igazolják, hogy a 18. század derekára már megváltoztak az erdőlés korábbi lehetőségei. Gombás lakói panaszolták: három éve annak, hogy félbehagytak a tölgy- és fenyőfa eladásával, amiből korábban jelentős hasznuk volt. Kokova jobbágyai korábban fát adtak el, később már csak kidőlt vagy száraz fát értékesíthettek, utóbb az erdőhivatal teljesen eltiltotta őket a fakereskedelemtől. De különösen tanulságos Németlipcse curialis oppidum adata: 1770-ben káraik között említik, hogy a bányakamara elvette a városi erdők egy részét, vele a favágás és az erdei szénakaszálás jogát is. Ugyanakkor taxát vagy dézsmát kell fizetniük a más vármegyékbe leúsztatott fa után is, amit korábban nem fizettek, mert privilégiumuk szerint a fát helyben vagy más vármegyében szabadon eladhatták.

89 Ludrova jobbágyai tűzifát saját szükségükre szabadon vághattak a rózsahegyiekkel közös erdőben, de eladni való fát és épületfát csak a rózsahegyi magisztrátus engedélyével szerezhettek. Mindez persze nem jelenti, hogy - megváltozott feltételek mellett - ne folytatódott volna a fával való kereskedés. Pl. Királylubella fassioja: „Hasznunk, s pénzkeresetünk abból van, hogy egyesek fával kereskednek, mások zsindelyt készítenek eladásra, míg megint mások bányászkodnak. Közel van Németlipcse városa, annak határában levő erdőbe elszegődnek fát vágni, szántani... Kamarai só fuvarozására is elszegődnek." Ugyanakkor voltak falvak, amelyek a tűzi- és épületfa teljes hiányáról panaszkodtak (Andice, Benice, Jánosháza stb.) Vidaföld arról panaszkodott, hogy vesszőn kívül semmiféle fája nincs. Az erdőmunka a liptóiak egyik fő jövedelemforrása, amiben összekapcsolódik a robotszolgáltatás, illetve annak pénzért végzett formája, valamint a napszámos munka. Az erdő éppen abban az időszakban ad munkát, amikor a mezőgazdálkodás amúgyis szünetel: Liptóban október közepétől április közepéig teljesen, de a vetés után és a nyár közepén is rövidebb időre.

90 A mintegy 30 falu bevallásában szereplő gyalogmunka, kézimunka is gyakran az erdőn végzett favágást, fahordást, háncsolást jelenti, de pénzt kereshettek a fa hasításával, aprításával, tűzifa hordásával is. Liptón kívül, ahol Dubrova, Németlipcse, Liptóújvár erdei igényelték a legtöbb munkaerőt, eljártak a liptóiak fát vágni a Zólyom megyei Ispán-völgybe (pl. Revuca jobbágyai) és Árva megyébe is (Szvinyarki lakosai). A favágás mellett - mind robotban, mind bérben - deszkát, zsindelyt készítenek, szarufát és különböző méretű gerendákat faragnak, s más különféle fatárgyakat állítanak elő. Oszada bevallásában az alábbi famunkák szerepelnek: 6 öl fát adott a község a földesúr konyhájára; 1000 deszkát adtak évente, s azt (a Vágón) lebocsátották Rózsahegyre; a község az urasági erdőben közösen elkészített és Rózsahegyre szállított 30 gerendát (szálfát), 3 szekér deszkát, 300 darab abroncsot; 100 öl fát vágtak és juttatták el közösen a Vághoz; pénzért rönkfát készítettek a földesúrnak. A fogatosok munkájában is összekapcsolódott a robot és a pénzért végzett fuvarozás. Számos falu bevallása tanúsítja, hogy igavonó marhával pénzért hordják ki a fát az erdőkből, szállítják azt a földesúri raktárakban, illetve a Vág vizéhez, vagy a Vágtól a depositoriumokba. Szentmárton fassioja tartalmazza, hogy - a rossz út miatt - 6 marhát befogva szállították a rönkfát a liptóújvári uradalomból Rózsahegyre. (A hatos marhafogatokra másutt is történik utalás.) Ugyanakkor pl. Besenyőfaluban a 1/2 telkes jobbágy 10 szálfát volt köteles robotban a Vághoz fuvarozni. 89 Udvari István 1991. 302. 90 Szmrecsányi i. m. 39. 279