A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 32. Kunt Ernő emlékére. (1994)

TANULMÁNYOK - HOFFMANN Tamás: A szántóföld művelése Európában

dőtűz segítségével szereztek meg maguknak. A mezőkön gazdálkodó parasztok nem erdőirtó élősdiek, működésük nem rablógazdálkodás, ellenkezőleg: nemzedékek erőfeszítéseivel fordítják termőre az erdei talajokat, ők teremtik meg a kultúrtájat, ők stabilizálják a gazdálkodást és ezen közben maguk is röghöz kötötté válnak, hiszen tartósan megtelepednek. Ez az állapot még sok paraszt életében mindennapos gyakorlat lakóházától távolabb húzódó földjein a múlt században. így tapasztalták az Alpokban, a Pireneusokban, Skandináviában, Skóciában stb. Az örök szántókon túl húzódtak a füves mezők, azon túl pedig az erdők. Itt már összefüggő mezők alakultak ki, ahol a parasztok szorgalmát kiegyenlített hozamokkal honorálta a természet. Egészen nyilvánvaló, hogy a szóban forgó szerszámokat csak olyan talajokon használták, ahol valamikor erdő nőtt, de a gyökereket már csaknem teljesen kipusztították, tehát füves mezővé változtatták az egykori erdő talaját és aljnövényzetét. Meglehet, hogy a környezet átalakításának ez a módszere először a Duna és az Alpok övezetében vált be, s a rómaiak, midőn megszállták ezt a vidéket, maguk is átvették, majd továbbfejlesztették a barbárok technológiáját. Mindenesetre ebben az európai térségben már kétezer évvel ezelőtt is sok volt a rét, ami lehetővé tette, hogy feltalálják a hosszú nyelű fűkaszát, a legrégibb régészeti leletek ti. erre a vidékre valók. Noricum és Pannónia talán kelta gazdálkodása lehetett tehát a bölcső, s az új technológia - a majorokba jutva - meglehetősen gyorsan éreztette előnyeit. Meglehet, hogy a talajművelésnek ezt az eredetileg barbár eljárását nem „népi úton", hanem a római villák majorságai révén terjesztették el az európai lombos erdők övében, olykor a limest is átlépve délkelet és északkelet irányába. A Rajna mellékén a csoroszlya a latin culter-Kolter lett, Britanniában pedig coulter, míg az északfranciában coutre. A délnémet nyelvjárásokban meghonosodott kifejezés, a Sech szintén latin eredetű: *seca. Ennek a kifejezésnek a továbbéléseként nevezhető meg a galíciai-portugál sega-sego, s mindenütt csoroszlya jelentésű. Ugyanígy az iberoromángascogni *seca. Persze a részletek (jórészt a régészeti adatok hézagai miatt) hiányzanak és feltevésekkel kell ezeket kitölteni. De a Pireneusokban van elő- és utóeke, tehát fennmaradt a technológia. A seca (és ennek alakváltozatai) nem származhatnak délről, a mediterrán világban az eszköz (régészeti és néprajzi adatok hiányában) nyomozhatatlan. Régészetileg a legvalószínűbb valamelyik dunai provincia, s a délnémet Sech latin eredete nyelvtörténetileg így kap értelmet. Meglehet, hogy ugyanez volt az útvonala a Pflug-nak is, amit a Noricum-ban talán plovum-nak emlegettek. Lehet, hogy a bajor (továbbá a svéd és onnan a finn) Ri3, ami a csoroszlya ekét jelenti, úgyszintén délen keletkezett és innen terjedt Észak-Európába, noha később, a középkorban a két terület közötti térségben a barázdát szántó ekék (a Pflug-ok) továbbfejlődött változatai váltották fel az eredeti újítást. Nincs kizárva, hogy ezeket a kifejezéseket részben megőrizték a barázdát szántó ekék használatában is. Ez történhetett az alpi szlávoknál is, akik a Grindel-gredelj (majd a magyar gerendely) átvétellel keleti irányban penetrálták Közép-Európa déli sávjának találmányát. Egészen valószínű az elmondottakból, hogy a római gyarmatosítást megelőzően, majd az alatt és később is, a „sötét középkorban", azaz megközelítőleg egy évezreden át a Pireneusok, az Alpok, a Pontusi síkság, Dél-Skandinávia és Anglia által határolt részén Európának az erdők már olyan mértékben megfogyatkoztak, hogy a szántógazdaság végérvényesen birtokba vehette a füves mezőket. A talajerőben gazdagabb földek művelése azonban a hagyományos családi energiapotenciálnál többet igényelt, a nagyobb számú állati vonóerők kiállítása eleinte a majorokban volt csak lehetséges. Ugyanitt hatékonyabb ipari háttér is működött, kovácsok 224