A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/2. (1993)

WOLF Mária: Babonás szokások Árpád-kori falvainkban

kori temetőben malomköveket nem találtak, és csak igen ritkán fordul elő az is, hogy edények a sírokon kívül kerüljenek elő. Hasonló jelenséget figyeltek meg Lőrinci-Selypi pusztán, valamint Csáboron (Capor, Szlovákia). Mindkét edény sekély, 50 cm-es mélységből került elő, az utóbbi fejjel lefelé fordítva. A sírok közé illeszkedő gödörben került elő edény Hódmezővásárhely-Nagyszigeten is. A 64. és a 65. sírok között, egy 131 cm átmérőjű, és a mai felszíntől számítva 142 cm mély gödörben, a fenekétől 15-20 cm-re egy edény széttört darabjai heveitek. A gödör alján körülbelül 15 cm-es betöltés, e fölött beiszapolódott réteg helyezkedett el, ezen feküdtek az edény szótszóródott töredékei. Elhelyezkedésük alapján az edényt valószínűleg bedobhatták a gödörbe, nem a föld nyomta szét. A sírok közül, amelyek közé pontosan illeszkedett ez a gödör, a 64. rendellenesen mély, 163 cm volt. A benne fekvő férfit enyhén oldalra fordították, bokáját összekötözték, talpa alá egy, az élével a talp felé fordított vaskést helyeztek. Az edény világosbarna, homokkal soványított, finoman iszapolt, gyorsan forgó korongon készült. Pereme enyhén kihajlik. Vállán hornyolatok díszítik, külsején koromnyomok látszanak. F. á.: 6,6 cm, Sz. á.: 14 cm, M: 18 cm (6. kép). A Hódmezővásárhely-nagyszigeti temetőt az előkerült leletek alapján a X-XI. századra keltezi ásatója. Az edény azonban, amelyet az imént ismertettünk, élesen eltér a XXI. századi edényművesség eddig ismert legtöbb darabjától. Nem feladatunk itt most ez ellentmondás végleges feloldása, annyit azonban meg kell jegyeznünk, hogy mivel a gödör, amelyből az edény előkerült, pontosan illeszkedik a feltárt sírsorba, vagy a gyorsan forgó korongon készült edényt kell a X-XI. századra kelteznünk, vagy azt kell feltételeznünk, hogy a Hódmezővásárhely-nagyszigeti X-XI. századi temető sírjelei, sírhalmai maradtak fenn a XIV századig, a gyorsan forgó korong általános elterjedéséig. Igen mész szire vezetne bennünket a rendellenes temetkezés és az edény összefüggésének a vizsgálata is. Mivel sem a leletmentés, sem a közben végzett terepbejárásunk során nem találtunk településre utaló nyomokat, valószínűtlen, hogy a szikszói edényeket és a malomköveket egy telephez kapcsolhatnánk, amely a korábban itt elhelyezkedő temetőre rátelepült. A leletmentő ásatás nem adott semmiféle támpontot arra nézve sem, hogy az előkerült két síron kívül voltak-e további sírok ezen a kis dombon. A leletegyüttes értelmezésére a történeti anyag tanulmányozása nyújtott lehetőséget. Korai okleveleinkben igen gyakran szerepelnek határpontként sírhelyek, temetők. Az egyik legkorábbi ilyen jellegű adat éppen a mi vidékünkről származik, a százdi apátság 1067 körül keletkezett alapítólevele a besenyők kútját és sírját jelöli meg határként. Az előzőhöz hasonlóan Dél-Borsodból származik egy 1194-es adat is, ekkor Pel határában (ma is meglévő helynév Ároktő határában: Pély puszta) Beque sírját említik határjelként. Az ország területéről számos hasonló példát ismerünk, amikor egy sírhelyet, vagy egy mindenki által ismert temetőt használnak fel a kialakuló falvak határainak elkülönítése során. A határ és a temetkezési hely kapcsolata a későbbi évszázadokban is megmaradt, ekkor azonban a korai adatokhoz képest megfordult a helyzet. Nem egy meglévő sírhelyet használtak fel ugyanis határpontként, hanem a határt használták temetkező helyül. Ide temették mindazokat, akik valamilyen oknál fogva nem kaphattak helyet 29 Fehér-Éry-Kralovánszky 1962. No. 624. 30 TocikA., 1969. 31 Révész László szíves szóbeli közlése. 32 KristóGy., 1981. 33 Wenzel G., 1860-74.

1. 24.; vö. Kristó Gy., 1981. 34 Wenzel G., 1860-74. XI. 56.; vö Kristó Gy., 1981. 23. 35 KristóGy., 1981. 547