A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/2. (1993)

GRÓF Péter: Újabb adatok Visegrád kora Árpád-kori topográfiájához

A magasabban fekvő kemencékhez hasonlóan a házat is szétszántották. A hamus pusztulási réteg alatt levő alig 1-2 cm-es töredezett, tapasztott agyagpadlót nem újították meg. A ház közepén levő erősen hamus, faszenes folt talán szabad tűzhely nyoma lehet. A DNy-i sarokban levő vörös, égett agyagtapasztás-darabok és a felettük rendszertelenül heverő kövek a ház kővel megerősített kemencéjének maradványai lehettek. A bejárat Ki, ÉK-i irányba nyílhatott, szemben a kemencével. Az objektum erős bolygatottsága miatt csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk a ház szerkezetével kapcsolatosan. Tetőszerkezetre utaló nyomokat csak a ház K-i oldalán észleltünk, ahol két nagyméretű, a D-i sarokban 40x30 cm-es, 50 cm mély, míg az ÉK-i sarokban egy igen nehezen megfigyelhető 80x60 cm-es, 60 cm mély gödröt bontottunk ki. Különösen ez utóbbi tűnik mérete alapján alkalmatlannak tetőszerkezet tartására. Ennek ellenére valószínűnek látszik, hogy a háznak ÉNy felé lejtő féltetős szerkezete lehetett. Talán a gerendalyukat utólag bővítették valamilyen céllal. A ház leletanyaga szegényes, vízszintes és hullámvonal-köteggel díszített kézikorongon készült kerámia töredékeiből, állatcsontból, orsógombból és egy bronz csatpecekből állott. A római hamvasztásos temető és a késő neobt-kora rézkori telep területén több helyen találtunk szórvány illetve objektumhoz köthető Árpád-kori kerámiát. A római temető ÉK-i szélén a 46. sír bolygatásával egy 3,5 m hosszú, vége felé keskenyedő árokszerű gödröt ástak, amelyben salakdarabokat, bronztöredékeket, 2 ép, háromszög szájformájú, félgömb testű öntőtégely és több töredékes darab került elő (7. kép). A sírgödör és az árok találkozásánál 4-6 cm átmérőjű, 5-10 cm mély lyukakat találtunk, szürkés, a talajtól elütő betöltődésükben bronzdarabkákkal. A további leletek között vasszögek, lemezdarabok, árszerű(?) vékony szerszám(?) maradványok - restaurálás híján nehéz pontos funkciójukat meghatározni -, valamint bronz szalagdarabok, rögök említendők, valószínűleg a római temető sírjaiból (8. kép). 30 illetve 40 m-re, ÉNy-ra újabb hasonló 260 és 350 cm hosszú 80, 120 cm széles, 20, 25 cm mély objektumokat tártunk fel, betöltődésükben Árpád-kori kerámiát és salakdarabokat találtunk (10. kép). A három Árpád-kori objektum tájolásában, ÉNy-DK megformálásában jórészt megegyezik. Egymáshoz közel, 40 m-es körzetben ásták őket, a háztól illetve a kemencéktől ÉK-re. Az ipari tevékenység legegyértelműbben az öntőtégelyes gödörben érhető tetten. Fémolvasztáshoz szükséges kohót sem itt, sem a másik két objektum környékén nem találtunk, bár ez a terület nagyfokú pusztítottságával is magyarázható. Az itt előkerült jellegzetes leletek ellenére felmerülhet a kérdés: egyértelműen eldönthető-e a tető-, és más szerkezeti elemekre utaló nyomok híján a 46. sírt is magában foglaló gödör öntőhely funkciója. A kérdés megválaszolásához a néprajzi irodalomból vettünk példákat. A XV. századból ismerünk forrásadatokat a cigánykovácsokról, s egy 1686-os metszeten munka közben, egyszerű szerszámaival láthatunk egy ilyen mestert. A XVIII. századtól napjainkig cigánykovácsokról, réz, bronz, elsősorban csengettyűöntőkről számos néprajzi adat áll rendelkezésünkre. Ezekből a tanulmányokból kiderül -anélkül, hogy a csengettyűöntés részleteire ki akarnánk térni -, milyen egyszerű felszerelés és szerszámkészlet kellett ehhez a munkához, amely nem feltétlenül igényelt külön e célra épített zárt műhelyt (11. kép). Roska Márton 1913-ban megjelent dolgozatában párhuzamot vont a cigány csengettyűöntő mester módszere és az őskori bronzöntési technika között (12. kép). Az öntőtégelyes munkagödörben talált apró lyukak a néprajzi tanulmányokból ismert műhelyábrázolások és leírások alapján akár kézi üllő, akár más szerszám rögzítésére is szolgálhattak. 16 BodgálF., 1965. 521-522.1. kép 17 BodgálF., 1965. 521-546.; Magyar Néprajz ÜL 1991. 266-275. 36. ábra a kérdés irodalmát összefoglalva. 18 Roska M., 1913.219-222. 515