A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/2. (1993)

DÉNES József: A honfoglalás és az államszervezés korának várai

A Képes Krónika 29 különböző terminus-szal meghatározott 10-11. századi erődítményt említ (3. melléklet). Közülük a legizgalmasabb talán az 1046-os pogánylázadás kapcsán szerepeltetett Zámoly lenne, ha ismernénk régészetileg megfogható maradványait. Ugyanis egy vélhetően már akkor is magántulajdonú, a Csák-nemzetség birtokán álló udvarházról van szó, ahol Péter király 3 napon keresztül védekezett ellenfeleivel szemben (talán emiatt rombolták le „András, Béla és Levente idejében a magyarok közös akarattal" Csákvárt is, ugyanannak a nemzetségnek egy másik várát, megtorlásul a Csákok Orseolo Péter melleti állásfoglalásáért). A 12-13. század század okleveles anyagában az egyes várispánságokkal kapcsolatos említések általában nélkülözik magukkal a várakkal kapcsolatos adatokat , írott történeti forrásokban való feltűnésük időpontja így a forrásanyag esetlegességén, véletlenszerű szóródásán kívül mást aligha jelez (4. melléklet). A várak típusai A vizsgált korszak erődítéseit különböző mértékben ismerjük. Egy kisebb hányaduk létezéséről csak írott történeti forrásból értesülünk (illetve közvetett módon következtethetünk fennállásukra). Az összes számba vett erősség közel kétharmadáról rendelkezünk viszont konkrét - tipológiailag értékelhető - információval. A várak közel felében kisebb-nagyobb (de inkább kisebb) mértékű régészeti kutatás is folyt. A gyenge többségről már ma is létezik megbízható, korszerűnek mondható felmérés, alaprajz. Sokáig csak a legfeltűnőbb és leglátványosabb maradványokat mutató erődítmények kötötték le a szakma figyelmét. Aligha véletlen, hogy mind a millennium időszakában kezdeményezett, mind a 60-as években újra megindult - az „ispáni várak" modern kutatását kezdeményező - feltárási programok során ilyeneket választottak ki (Szabolcs, Somogyvár, Abaújvár stb.). Csak Nováki Gyula és Sándorfi György 1981-ben megjelent tanulmánya után lett nyilvánvalóvá, hogy a 10-11. század magyarországi várai között az előbbiektől jelentősen eltérő méretű, sáncszerkezetű várak is vannak. Kiderült, hogy az erődítéseknél a fa tartószerkezetek dominálnak. Ezek kivitelezési módja, a konstrukciók statikai alapelve gyökeresen különbözik a nagyméretű, széles talpú sánccal övezett archaikus megjelenésű váraknál és a nagyságrenddel kisebb méretekkel, de jóval igényesebb munkával épített társaiknál. Az egyes sáncok régészeti vizsgálatai (a sáncátvágások) pedig rámutattak arra, hogy a faanyag korlátozott időállósága miatt az erődítések többszöri megújításra szorultak, de még így sem lehettek túl hosszú életűek. Legtöbbjüknél az utolsó periódusban a lepusztult, szétcsúszott anyagú sánc gerincére kőfalat építettek. A erődítések védett területeinek nagyságáról készített táblázat (5. melléklet) utolsó oszlopában feltüntettem azokat a várakat, amelyeknél biztos információink vannak kőépítkezésről. Ezek szilárd és főleg „ante quem" jellegű bizonyítékokkal alátámasztott keltezése megoldatlan. Ennek ellenére úgy gondolom nem szabad az „a priori" kései keltezés hibájába esnünk. Fel kívánom hívni a figyelmet arra, hogy bizonyos helyeken már az általunk ismert legkorábbi periódus is kőfal. Közülük háromról elmondható, hogy az Árpádok monarchiájának elsőrendű, Szent István korától folyamatosan adatolható központja (Esztergom, Székesfehérvár, Óbuda). Zalavár kőfalas várát egyértelműen a 8 Képes Krónika 85., 29. cc. 9 Pesty F., 1882. adatai között pl. egyáltalán nincs kifejezetten váiként történő említés 1242 előtt, utána is csak olyan várak szerepelnek, amelyek kivétel nélkül kó", illetve téglafalas „klasszikus" várak. 10 Nováki Gy.Sándorfi Gy., 1981. 11 Nováki Gy.,\9%%. 12 NagyE., 1975.; Siklósi Gy., 1990.; AltmannJ.-BertalanH., 1991. 419