A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/2. (1993)

RÉVÉSZ László: Veretekkel díszített lószerszámok a honfoglalás kori női és férfi sírokból

resni. Alátámasztják ezt azok az adatok is, hogy a jelek szerint a Felső-Tisza vidékén lakó népesség valamilyen megfontolásból jóval kevesebb fémverettel ékesítette ruházatát, mint a Kárpát-medence más részein (Bihar, Maros-Körös-Tisza vidéke, Duna-Tisza köze, É-Kisalföld) lakó kortársaik. A tárgyalt terület temetőinek nemesfém gazdagsága a harcosok méltó ságjelvényeinek, fegyvereinek nagy számában nyilvánul meg, de ugyanezen vezetők ruházatát alig egy-két ékszer díszítette. Feltehetőleg ugyanaz a hagyomány vezérelte asszonyaikat is. Valójában tehát a Felső-Tisza-vidéken csakúgy, mint a Kárpátmedence más területein nem lehet merev kategóriákat megszabni a tekintetben, hogy a rozettás lószerszámvereteket használó nők mellé milyen felszereltségű férfiakat sorolhatunk: vezéreket-e, vagy olyan előkelőket, akik csupán veretes övük révén emelkednek ki a harcosok sorából. Ennek nyilvánvalóan a fordítottja is igaz: A legigénytelenebb, bronz véreteket használó nők tartozhattak akár vezérek családjához is, mint ahogy a súlyos aranyozott ezüst díszítmények tulajdonosainak férjeit jelezheti csupán egy-két szerényebb méltóságjelvény. Annak bizonyítására azonban, hogy a Kárpát-medence különböző pontjain előkerülő sírjaik minden esetben egy-egy nemzetségfő szállására utalnának, úgy vélem nem áll elegendő adat a rendelkezésünkre. A rozettás lószerszámvereteket rejtő temetők elterjedése ugyanis korántsem olyan egyenletes, mint korábban néhány kutatónk vélte. Arra már Szőke B. felfigyelt, hogy Erdély és az északi Kisalföld területéről e leletek hiányoznak. Eloszlásuk azonban más területeken sem egységes, inkább egy-egy jól körülhatárolható régióban csoportosulnak (17. kép). A Dunántúlon két ilyen terület figyelhető meg. Az első a Kisalföld déli része, ahol a lelőhelyek főként a Rába és a Marcal alsó folyásának vidékén sűrűsödnek (Gyömöre, Gic, Koroncó-Bábota 2. sír, Koroncó-Rácdomb, Koroncó-Újtelep, Koroncó, szórvány, kissé távolabb Csorna-Sülyhegy, Mosonmagyaróvár-Moson-Királydomb, Szakony 6. és 7. sír, Enese-Belterület, Rábacsanak-Kossuth TSz major). A következő jól körülhatárolható, bár az előzőnél jóval szerényebb létszámú csoport a Kapós völgyének környékén és a Sárvíz alsó folyásánál helyezkedik el (Zselickislak, Alsóhetény, Koppányszántó, Tengelic, Fácánkert-Kajmádpuszta). Ismerünk ezeken kívül még Somogy m. területéről egy szórvány rozettát is. Meg kell azonban említenünk, hogy a fent említett rozetták egy része (Alsóhetény, Koppányszántó, Somogy m. szórvány) feltehetőleg köznépi sírok másodlagosan felhasznált díszei voltak. Ásatás (Fácánkert kivételével) a többi lelőhelyen sem volt, így ezen adatok felhasználhatósága erősen korlátozott. 42 Uo. 112; A balotaszállási, bordányi sírokban nyugvó nők nemzetségfők feleségeit rejthették magukban: Kürti B., 1983. 262. szerint. 43 SzökeB., 1962.15;MesterházyK., 1980.103. 44 Szőke B., 1962. 15; újabban az északi Kisalföldről ismertté vált az érsekújvári X-X1I. századi temető 59. sírja: Rejholcova, M. 1974.435-463; valamint Felsőjattó köznépi temetőjének 44. sírjából egy másodlagosan felhasznált veret: Tocik, A. 1971. 141; legújabban az erdélyi Borosbenedekről említi Bóna /., 1987. 207. egy rangos női sír közöleüen, díszes lószerszámvereteit. 45 Gyömöre: Börzsönyi A., 1912. 214-219; Gic: Hídvégi S., 1912. 320-322; Koroncó-Bábota: László Gy., 1943. 7-32; Koroncó-Rácdomb, Koroncó-Újtelep, Koroncó-Szórvány: Szí/te B., 1954. 119-137; Mosonmagyaróvár-Moson-Királydomb: Rég. Füz. Ser

I. No. 25.1972; Szakony: Dienes /., 1972.24-25; Rábacsanak: Rég. Füz. Seri. No. 16. 1963. 54. 46 Zselickislak: Hampel /., 1907. 151; Koppányszántó: HampelJ., 1905. II. 605-607; Tengelic: Rég. Tan. II. No. 1096; Fácánkert-Kajmádpuszta: Wosinsky M., 1896. II. 1036-1038; Alsóhetény: Bákay K., 1989. 21. t. 37. 361