A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/2. (1993)

HORVÁTH Attila: Honfoglalás kori sírleletek Bács-Kiskun megyéből

kor szereztek tudomást a múzeumok. Más részük a városok terjeszkedéséhez kapcsolódó építkezések és különböző mezőgazdasági vagy katonai földmunkák során került napvilágra. A telepítettségek foka és a gyümölcsösök nagy értéke miatt az előkerült sírok nagyobb részénél csak azok közvetlen környékét lehetett megkutatni. Jelentősebb mértékű hitelesítő ásatásokra szinte egyetlen esetben sem kerülhetett sor. Ugyanez vonatkozik egyes katonai vagy állami tulajdonban lévő zárt területekre is, amelyeken esetenként még a bejelentések utáni, lelőhelyazonosító helyszíni szemlét sem lehetett elvégezni. Másutt viszont az intenzív mezőgazdasági termelés során kialakult munkaerőhiány szabott gátat a feltárásoknak. A megyében előkerült jelentős avarkori és más korszakbeli lelőhelyek módszeres feltárása is nagymértékben hozzájárult a honfoglalás kor kutatásának esetenkénti háttérbe szorulásához. A fentiek ismeretében talán érthető, hogy a Szabolcs-Szatmár megyében elvégzett munkához hasonló céltudatos, a honfoglalás korra összpontosító kutatásra a megye sokirányú tevékenysége és múzeumi viszonyai miatt sohasem kerülhetett sor. Ritka kivételként Dienes Istvánnak 1961-ben és 1964-ben sikerült egy Balotaszálláson 1944-ben kiszántott ragos női sír helyét azonosítania, és annak környékéről további fontos leleteket megmentenie. A rendelkezésre álló anyagot tekintve és összevetve az ország más területeinek leletanyagával, Bács-Kiskun megye eddig ismert mintegy nyolcvan lelőhelye (és számos ismeretlen lelőhelyről származó tárgya) nem sokban tér el az országos átlagtól, sőt bizonyos tekintetben meg is haladja azt. Ez annak ellenére igaz, hogy az országos átlagot messze meghaladó Bodrogköz és a Felső-Tisza vidék egyes részeinek anyagához nem mérhető, de közvetlenül ezek mögé sorolható. Ha viszont figyelembe vesszük, hogy a „törzsek" koszorúja által körülvett és védett terület stratégiai fontossága messze nem mérhető az ország északkeleti vagy nyugati végeinek hadászati fontosságához (ahol a katonáskodó réteg nagyszámú és igen gazdag temetői szinte egymást érik), ez koránt sem lebecsülendő. Bács-Kiskun megye leletanyaga az egyezések mellett azonban nemcsak lelőhelysűrűségben és leletbőségben tér el számottevően, hanem elsősorban a lelőhelyek típusában. A megye rangosabb leletanyagának nagy hányada származik ugyanis magányos sírokból, illetve olyan temetkezési helyekről, amelyek csupán néhány sírból állnak. Hitelesen feltárt, tisztán X. századi nagycsaládi temető úgyszólván nincs a területen, mégis több olyan lelőhelyet ismerünk, ahonnan a bizonytalan lelőkörülmények dacára is sok rangos lelet származik, és amelyről joggal feltételezhetjük, hogy e típusba tartozik. A honfoglalás kori temetőrésszel induló, s még az Árpád-korba is átnyúló köznépi temetők többnyire szegényebbek és nem tudni, hogy nem csupán a feltárások részlegessége folytán kell-e megkülönböztetni őket a X. századi köznépi sírokat is tartalmazó templom körüli temetőktől. Ennek az elsősorban áttekintő jellegű munkának nem lehet célja az egyes tárgytípusok részletes elemzése és az országos leletanyaggal való összehasonlítása. Az azonban megállapítható, hogy néhány egyedi leletnek számító tárgytípustól eltekintve, a tárgyalt leletanyag az Alföld déli vidékei, a Tiszántúl, s a Dunántúl viszonylag ritkább leleteivel 1 Jó példa erre az 1974-ben előkerült Izsák-balázspusztai szőlőtábla tarsolyos, csontnyerges férfisírja vagy az 1989-ben, Nyárlörincen előkerült gazdag női lovassír, amely a szőlőtábla kiforgatása után, őszibarackos telepítésekor került elő. 2 Ilyen például a Kiskunfélegyháza-Radnóti Miklós úti, valamint a Kecskemét-városföldi leletek. 3 Dunavecse-Kaiimajor, Kecskemét-Városföld-Lokátorállomás, Öregcsertö-Csornapuszta 4 Dienes István véleménye szerint (jóllehet korábban az ÉK-i országrész kabar megszállása mellett voksolt) a területen elkülönülő ethnikumokat nem lehet kimutatni. A terület gazdagságát szerinte az Árpádok tényleges hatalomgyakorlása és az „országkapuk" védelmének fontossága adja. Dienes /., 1986. 96-99. 322