A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/2. (1993)

SOMOGYI Péter: Megjegyzések Theoderik Strabo gótjainak eredetéhez

MEGJEGYZÉSEK THEODERIK STRABO GÓTJAINAK EREDETÉHEZ SOMOGYI PÉTER Mivel a keleti germánokhoz tartozó gótokról történeti és régészeti munkák sora létezik, jogos a kérdés, hogy mit lehet még elmondani róluk, különösen akkor, ha a szerző szakterülete nem a germán történelem, hanem a népvándorlás kori sztyeppéi népek régészete. Jelenleg egy a 6. századi kelet-európai lovas népek történelmét és régészeti emlékeit összefoglaló munka előkészítésén dolgozom és így jutottam el akaratlanul is a keleti gót történelem bizonyos fejezeteihez. Ugyanis az említett lovas népek kialakulására, eredetére vonatkozó adatok után kutatva, tanulmányoznom kellett a hun hatalom összeomlása után a Balkánon és a Fekete-tenger északi partja mentén lejátszódó eseményeket is, melyek egyike-másika a keleti gótok 488 előtti történelmével is összefügg. Az erről á korszakról fennmaradt feljegyzésekből egyértelműen kitűnik, hogy több keleti gót települési tömb létezett, melyek egymáshoz való kapcsolata a közömbösségtől, a szövetségen át, az elkeseredett vetélkedésig húzódó széles skálán mozgott. Az is kitűnik, hogy Valamer gótjai csak egy csoport volt a sok közül, ráadásul 481-ig nem is ők voltak a legerősebb és legtekintélyesebb keleti gót alakulat. Több munkában fellelhető az a teljesen helyénvaló megállapítás, miszerint Thiudimer fiából, aligha lett volna a Nagy Theoderik, ha veszélyes ellenfele Theoderik Strabo, a trákiai gótok vezetője, sőt 473-tól királya, 481-ben hirtelen halálát nem leli. Az 5. század 70-es éveiben lényegesen több fegyveres fölött parancsolt, mint Thiudimer fia. Politikai tevékenységének Nagy Theoderikre nézve veszélyes és még évtizedek után is kínos voltát az is bizonyítja, hogy Ennoditis, Nagy Theoderik hivatásos költője a gót királynak tulajdonítja Theoderik Strabo 480-ban a bulgárok fölött aratott győzelmét, ami több félreértéshez vezetett a korszak kutatásában. Ez a korabeli politikai helyzet által befolyásolt történetírói szemlélet is hozzájárulhatott ahhoz, hogy noha Jordanes részletesen beszámol a Nedao folyó menti csata után a 1 H. Wolfram 1990-ben már harmadik kiadásban megjelent könyvében található a gótokra vonatkozó elsődleges források és az aktuális bibliográfia jegyzéke: Wolfram, Die Goten 517-523 - forrásjegyzék, 524-548 - irodalomjegyzék. Burns, A History 259-289 irodalomjegyzéke elsősorban a régészet szempontjából nyújt jó kiegészítést. JÉ : 2 A formsokban említett keleti gót csoportok meghatározásához és lokalizációjához: a Kárpát-medencében és a Balkánon lásd: SchmidtMiktgermanen 217; Wolfram, Die Goten 260-26 l;Bums, A History 52 és 51. j.; a Krímen lsd. Schmidt, Ostgermanen 398^100. Tjp»derik krími gótokkal folytatott tárgyalásáról az Itáliába való elvonulása előtt lsd. Wolfram, Die Goten 279. * 3 Bóna, Das erste Auftreten 84 és a 17. j. a korábbi irodalommal. A trákai gótok történelmének legújabb, részletes' tkgyalájjMff** sát lsd. Wolfram, Die Goten 261 -276. Ugyanerről Bums, A History 5 2-64, de kevésbé részletesen, olykor tévedésekkel is. ... ^, 0p ^ -Bóna, Y^k erste Auftreten 84. Az események Malchus alapján való összefoglalását lsd. Schmidt, Ostgermanen 283 és a 2. \ j. Hatalmának csűcspontján körülbelül 30 ezer harcos fölött rendelkezett. Schmidt, Ostgermanen 286; Wolfram, Die Goten 276. A - -s"? V pannóniai gótok haderejéről lsd. Wolfram 262 és a 18. j. PP? 5 Erről az Ennodius-helyről Bóna, Das erste Auftreten 82-83,11 -13. j. és 95,77. j. értekezik és felsorolja az összes, a történeti irodalomban meggyökeresedett tévedést, illetve azok következményeit. Jt* v- 107