A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

TARCAI Béla: A miskolci fotográfia múltjából: egy polgárcsalád a századfordulón

egészen más irányú ambíciói voltak. Jobban érdeklődött az irodalom és ezzel egy időben a technika kérdései iránt. Már gimnazista korában sorra elnyerte az iskola által kitűzött irodalmi és természettudományi pályadíjakat. 1877-től 81-ig tanult ugyan jogot Budapesten édesapja kedvéért, de utána lapalapítási kísérletekbe fogott, tudományos fantasztikus regényeket írt, élénken forgolódott színházi körökben, közismert tagja volt a miskolci társaságnak, húga Emma műtermében fotografálta a színésznőket és a táncos lányokat. Botrányhőssé is vált azáltal, hogy 1881-ben a hadgyakorlat ideje alatt Miskolcra látogató Ferenc József részére érkezett táviratokat, melyekhez a „Három Rózsa" szobalányainak megvesztegetése útján jutott, közzétette a budapesti „Egyetértés"-ben. A dolog vége az lett, hogy a szobalányokat elcsapták, az újságíró pedig 3 napi államfogházat kapott. Újságjainak sikertelensége és az édesapjával támadt sorozatos nézeteltérések miatt kedvét vesztette és 1885-ben elköltözött Miskolcról. Megnősült és mint házasember matematika-fizika-csillagászat szakra iratkozott be, azt elvégezve, Budapesten, Békéscsabán és Fiúméban tanított, tankönyveket, színdarabokat írt és 1910-ben betegsége miatt visszavonult Nagybányára. Egész életét végigkísérte apjával való szembenállása. A patriarkális szemléletű idősebb Váncza Mihály nem tűrte el fia lázadozó és a szolid polgári konvenciókkal sokszor ütköző magatartását, és - miként az ilyen esetekben lenni szokott - fiát kitagadta a családból és az örökségből. Az ebből származó nehézségeken a testvéri ragaszkodás enyhített némileg, mert ettől kezdve a két fiatalabb testvér havi apanázzsal támogatta a család fekete bárányát. A fényképezéshez természettudományi érdeklődése vonzotta. Diák korában ismerkedett meg a szakma fogásaival. Amatőrként dolgozott, és az maradt mindvégig, annak ellenére, hogy társaságának tagjait húga műtermében fogadta és fényképezte. Egy időben az iparosok által használt, és a fényképek felragasztására is szolgáló kartont készíttetett magának. Ennek hátoldalán, verzóján a stilizált női portré alatt az alábbi szöveg olvasható: „Fényképezte ifjabb Vánca Mihály Miskolcz". A jól értesültek tudni vélték, hogy ezzel a verzóval nem csupán választott szakterületére, a szép fiatal nők portréfényképezésére akart utalni, hanem Pálmai Ilka

8 iránti rajongására is. Váncza Emma édesapja kedvence volt, vele külön is sokat foglalkozott. Megkülönböztetett helyzete nemcsak abban nyilvánult meg, hogy végrendeletében ráhagyta az akkor jelentős értéket képviselő Sötétkaput és a Rákóczi u. 1. sz. alatti telken épült emeletes házat, hanem abban is, hogy felismerve rajzkészségét, rendszeresen ellátta rajzolási feladatokkal. Leginkább az történt, hogy a kirándulásokról hazahozott virágokat, növényeket Emmának le kellett rajzolnia. Innen eredhet Váncza Emma különös vonzódása a virág- és növénymotívumokhoz, amit később, porcelánfestőként sikeresen fel is használt. Az iskolai szünetek idején, majd később tanulmányai befejezése után utazni vitték. Megtanult németül és franciául annyira, hogy bátyja újságjai részére fordításokat is tudott készíteni. Budapestről hozatták neki a könyveket, Párizsból a divatlapokat, Bécsből a ruhákat, kalapokat. A korszerű neveléshez hozzátartozott a zongorázás is, amit szorgalmasan, de kevés lelkesedéssel művelt, mert a sok egyéb hajlam és készség mellett a zenei hallást és érzéket, nagyapjától nem örökölte. Ellenben jó gazdasszony volt, kitűnően főzött, szépen és szívesen kézimunkázott, varrt, kertészkedett, a miskolci lakás a hámori és a lillafüredi nyaraló berendezését és kerítését önállóan megtervezte. Gyermekei erről a sokoldalúságról és szorgalomról így emlékeztek meg: „... hiábavalóságokra nem vesztegette életének egyetlen percét sem. S ebben a sok munkában nem hogy kifáradt volna, ellenkezőleg: felélénkült. Gyakran mondjuk, hogy ha 8. Pálmai (Petrás) Ilka, a kor ünnepelt énekes színésznője. 382