A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

VIGA Gyula: Néprajzi jegyzetek Kazincbarcikáról (Különös tekintettel az életmód és az árucsere folyamataira)

kai, sajókazinci és berentei fogatosok nem kaptak különösebb szerepet. Alkalmanként - főleg télen - a Bükkből fát fafuvaroztak ugyan az állomásokra, ám a hegyekből való fuvarozás nehéz munka volt, ami sajátos jártasságot igényelt, s meglehetősen igénybe vette a fogatolt állatokat is. A bükk fáját főleg Massa, Bükkszentkereszt, Dédestapolcsány és Nagyvisnyó fuvarosai szállították a Tardonai-völgyön a kazai és a barcikai állomásra. A fuvarosréteg hiánya több okkal is magyarázható. A tehetősebb gazdák fogatai számára a mezőgazdálkodás az év jelentős részében elfoglaltságot jelentett. Rendszeresen végeztek fogatos munkát a kisföldű szegénység számára, akik - igás állatok hiányában - ledolgozással, gyalogmunkával, segítséggel viszonozták azt. A nagygazdák szántották képeseik földjét, s ők hordták be azok termését is. A szegényebbek egészen a II. világháborúig elsősorban tehenet jármoltak, ami nem is tette alkalmassá fogataikat a távolsági fuvarozásra. A II. világháború előtt már jobbára pirostarka marhát tartottak, de néhány pár nagyszarvú magyar marha is megérte a háború kezdetét. Mint korábban utaltam rá, a mezőgazdasági termékekből termelt felesleg - leszámítva a káposztát - nem is igényelt olyan tömegű áruszállítást, amit a parasztok ne lettek volna képesek ellátni. A lófogatos gazdák főleg lipicai és nónius lovakat kerestek, ritkább volt a sodrott és a nagy testű gidráner. Csikót általában csak egy-két jó gazda nevelt; azt tartották, hogy a csikónak „túl sok abrak kell". Falvainkban mindig két állatot fogatoltak, egylovas szekér ritkán fordult elő. (A lovat ilyenkor is egy rúdhoz kötötték.) Az ökrös, ill. tehénfogatok jármait a Bükkből, Dédestapolcsány és Eger környékéről hozták árulni falvainkba. (Egyes járom is csak elvétve fordult elő, a II. világháború után.) A gazdák rövid szekereket használtak, gyakran fonott oldalkassal, faros kasokat ezen a vidéken nem alkalmaztak. A szekéren a szálas rakományt rudalló kötéllel rögzítették. Dombos, partos terepen a szekeret élesbe- vagy simába kötött, láncolt kerékkel fékezték.

69 A fogatok mellett jelentős szerep jutott - főleg az asszonyok révén - a hátaiásnak, a cipekedésnek is a kereskedelemben, ill. a szállításban. Mégis úgy tűnik - elsősorban a piacok fentebb jelzett alakulása miatt -, ez a fajta gyalogos teherhordás, ami pl. a Bükk falvaiból a piacok f lé, vagy a környező falvak felől az 1950-60-as években jellemző volt, a helyi száll ásban nem kapott igazán nagy szerepet. Az ismertetett feltételek miatt az itteni asszonyok számára ismeretlen volt a 10-15 km-es gyaloglás, hátalás a piacokra, ami az északi hegy- és dombvidéken általánosan a paraszti gazdálkodás kísérője, s jelentős kereseti forrása. Mindez a korai polgárosodásnak, helyi kereskedelmi hálózatnak a következménye elsősorban. A Sajó-völgy, s így településeink jelentős átmenő forgalmára Fényes Elek is felhívta a figyelmet. Jelzi, hogy: „A zsidóság a faluszéli az országút melletti korcsma s mészárszék házakban keresi élelmét."

70 Kazincon pedig több kocsmáról é három vendégfogadóról szól.

71 (A múlt században is jelentős a zsidó kereskedő réteg, volt zsinagógájuk is a településen.) De a két világháború között is számos korcsma és vendéglő volt az utak mentén, melyek - a helybeliek mellett - az úton levőket is várták. Barcikán híres volt a Móckáj nevű kocsma (Móritz nevű tulajdonosa nevéből). Nagy forgalmat bonyolított az állomásnál levő Zöldbab vendéglő, különösen az utasok jóvoltából. Sok vendéget fogadott a Filléres vendéglő, a Selmeci-féle korcsma, közel hozzá a Róth kocsma és a Veres pendel. Egymáshoz közel voltak Eckstein (boltos is), Kiss József, Klein, Ungár, valamint Schwartz korcsmája. Híres volt a Felsőbarcikától nem messze, 71. Fényes í. m. I. 189. 69. A jobb oldali ló rudas, a bal oldali nyerges. Hajtó szavak: Hozzád! Tülled! Hó! Gyí! Curikk! 70. Fényes i. m. I. 92. 535