A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

VIGA Gyula: Néprajzi jegyzetek Kazincbarcikáról (Különös tekintettel az életmód és az árucsere folyamataira)

sége által kínált nyersanyagokra és termékekre. Egyre inkább élelmiszerek behozatalára volt szükség, s így kaptak később fontos szerepet a Szuha-völgy falvai, elsősorban Múcsony, bár e terület - bányásznépessége révén - ugyancsak összetett gazdasági struktúrával rendelkezett. A vásárok, az árucsere szervezett alkalmai elsősorban az állatkereskedelem szempontjából bírtak jelentőséggel. A paraszti üzemekben az állatállomány mobilizálható tőkét jelentett, a parasztember abból „pénzelt", az állatok nevelése, tartása pedig a gazdálkodás egyik meghatározó szférája volt. Falvainkban a szarvasmarha, ló- és sertéstartás volt jelentős, a juhászat csak az uradalmakban dívott.

52 A II. világháborúig a legelőterület elegendő volt, s bőséggel megtermett a széna is; ez utóbbiból időnként eladásra is jutott. Hazajáró csordájuk volt, Kazincnak kintháló gulyája is, valamint egész évben kijáró sertésnyó/aik.

53 Allatvásárba Sajószentpétenz, Miskolcra, Dédestapolcsányba, Putnokra, Szendrőbe, Edelénybe jártak, de a legfontosabb a miskolci vásár volt. Nagy jelentősége volt Sajószentpéter évi öt vásárának is,

54 amelyek a gazdasági év nagy fordulóihoz igazodtak. így beszél erről barcikai adatközlőm: „Szentpéteren olyan vásárok voltak, hogy fel akart billenni Szentpéter! 1500 darab marha meg 3-4000 darab sertés volt egy-egy nagy vásárban! Olyan magyar ökrök voltak, hogy egy-egy pár megvolt 15-16 mázsa! Kondó környékéről ezek a lassú emberek, kis földjük volt, azok mind ökröt tartottak. Olyan ökrökkel jöttek be a vásárra, hogy a miskolci meg egyéb mészárosok nem győztek válogatni belőle!"

55 A vásárba főleg a maguk nevelte, bejármolt tinókat vitték a jobb gazdák, vagy a vágni való jószágot. Ez utóbbit a nagy miskolci vágóhidak felvásárlói helyben is keresték: a faluban kötöttek üzletet, a felvásárló fizetett, majd a vágóhíd hajcsárjai lábon hajtották a jószágot Miskolcra. Egészen más kereskedőkörzetet figyelhetünk meg a lovak vásárlásával kapcsolatosan. A lovakat általában alföldi vásárokban szerezték be. Nyíregyháza, Debrecen, Fehérgyarmat, Jászárokszállás, Heves, Kápolna, Tiszafüred, Ónod voltak a lovak beszerzési helyei, vagyis az Alvidék, Szabolcstól Szolnok megyéig. E vonatkozásban a mai Észak-Magyarország és az Alföld között nagy hagyományú kapcsolatrendszer figyelhető meg, amelyet kazincbarcikai adatok is igazolnak. Bár kupeckedő állatkereskedő réteg falvainkban nem alakult ki, de volt néhány szegényebb ember, aki alkalmanként olcsón vett meg gyengébb lovakat, majd némiképp feljavítva adta tovább, vagy csikókat vásárolt, s azokat 1-2 évig tartva, majd betörve adta el némi haszonnal. Az 1930-as években még Miskolcra és Szentpéterre vitték értékesíteni a sertéseket is, amelyekből egy-két darabot még a szegényebb családok is hizlaltak eladásra. A disznókat a szekérderékben, kikötve vagy ládába zárva vitték a vásárba. Később a sertések általában már háztól, helyben is elkeltek. Az új város felépítése megváltoztatta az állattartás korábbi jelentőségét. Az 1950es években megszűnt a sertésny áj legelője, s az ólon tartás megnehezítette a korábbi haszonvétel lehetőségét. De különösen visszavetette a kézből való etetés a ló- és szarvas52. Korábban jelentős volt a Sajó-völgy juhászata, s hogy falvainkban is számottevő lehetett, azt igazolják pl. Fényes Elek Berentéről írott sorai: „A lakosok az állattenyésztéssel is foglalatoskodnak, s igavonó a szarvasmarhákon kívül, legelőjök szép számú juhokat táplál." Fényes i. m. I. 121. A kérdésről összefoglalóan: Paládi-Kovács Attila: A keleti palócok pásztorkodása. Debrecen 1965. 53. Nyár végéig nagynyáj járt a legelőre, majd miután az állatok többségét hízóba fogták, csak az anyadisznók maradtak a nyájban. A makkoltatás gyakorlatának emléke nem él falvainkban. 54. Gergely-napi (március 12.), Szent György-napi (április 24.), Péter-Pál (június 29.), Mihály-napi (szeptember 29.) és Miklós-napi (december 6.). 55. Sgy. Barczikay István 68 éves 532