A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

VIGA Gyula: Néprajzi jegyzetek Kazincbarcikáról (Különös tekintettel az életmód és az árucsere folyamataira)

termelés és fogyasztás belső arányai, s a gazdasági kapcsolatok korábbi kereteinek átrendeződése. Az alábbiakban ezeknek részletesebb figyelmet szentelek. A fentebb bemutatott, az aktív keresők népgazdasági áganként való megoszlását reprezentáló táblázat önmagában is figyelmeztet arra, hogy a két világháború között a mezőgazdasági népesség száma az egyéb foglalkozásúak száma alá csökken. A foglalkozási differenciálódás, a gazdasági munkamegosztás erősödése magában hordozza az erőteljes belső élelmiszerpiac, helyi szükséglet igényét. Recens adatgyűjtéseim egyértelműen megerősítik, hogy falvainkból élelmiszer - leszámítva az uradalmak és a nagygazdák terménykereskedőknek nagy tételben eladott gabonáját, valamint a káposztát - lényegében nem került külső piacra. De igazából még helyi, állandó hetipiacok sem működtek az 1950-es évekig, mert a termények, tej és tejtermékek, zöldség, gyümölcs, baromfi, vagyis a hetipiacok állandó árui már háztól elkeltek, ül. a gazdák házakhoz hordva értékesítették. „Hetipiac nem volt a faluban (Barcika). Kedden meg pénteken Szentpéteren volt, de innen nem igen jártak be. Nem vittek innen semmit eladni! Megvettek volna itt mindent helyben a háztól. A bányatelepen megvették a tejet, zöldséget, az állomásnál volt a vasutas kolónia meg a villanytelep, ott mindent megvettek volna, ami csak termett! Főleg házhoz jöttek a dolgokért, csak kevés házhoz hordták ki a parasztok a tejet."

33 „Piac az 1950-es évektől van, mióta a város elkezdett kiépülni. Azelőtt a villanytelep volt, meg a MÁV kolónia, a parasztasszonyok oda vitték házhoz a holmit. Hordtak házhoz tejet is, de volt aki a házhoz járt a tejért."

34 „Nem volt itt piac a háború előtt, nem kellett. Mennyi dolgozó nép volt itt erre a 20-30 termelőre? Házhoz jártak a tejért, zöldségért, uborkáért, gyümölcsért. A vasutasok, villanytelepiek, bányászok mind tőlünk vitték el a portékát. Volt néha, hogy 20-30 házhoz mi magunk elhordtuk a tejet. Ki volt mérve mindenkinek, s minden elsején fizettek érte."

35 Berentére - közelsége miatt - nagyobb vonzást gyakorolt a sajószentpéteri piac,

36 ám mezőgazdasági termel vényeinek zöme ugyancsak helyben talált vásárlóra. A helyi piactartás jelentősége akkor nőtt meg, amikor a létszámában felduzzadt, városiasodó települést a helyi őstermelők már nem voltak képesek ellátni, s a város mind több környező települést vont be a javak cseréjébe. A lakosság élelmiszerellátásában - a helyi kiskerttulajdonosok megnövekedett jelentősége ellenére - fontos szerepet kaptak Sajószentpéter, Múcsony, Sajókaza, Vadna, Dubicsány, ül. a Bán- és a Tardona-völgy falvai, ám az 1964-ben átadott új piac sem oldotta meg egészében a népesség ellátását.

37 Természetesen következmény, hogy az 1930-40-es évek jelentős gazdasági felemelkedést jelentettek a középparaszti réteg számára, ami után érthetővé válik, hogy a felszabadulást követően, különösen a kuláklistázás, az erőszakos beszolgáltatás, majd a művelhető földterületek elvesztése komoly feszültségek kiváltója, majd a hagyományos paraszti létforma végső felszámolódásának elindítója lett. Érdemes itt talán közölni egy idős parasztember véleményét: „Az 1930-as években Barcikán nagyon jó volt a megélhetés. Itt volt a vasútállomás, itt volt a kis erőmű, ami Sáta meg Ormos felé adta az áramot. Itt voltak azoknak a dolgozói, akiknek kellett az élelem. 8-10 fillér volt 33. Sgy. Szűcs István 70 éves 34. Sgy. Nagy Béla 58 éves 35. Sgy. Barczikay István 68 éves 36. Csikvári Antal (szerk.): Borsod vármegye. (Borsod, Gömör és Kishont K. E. E. vármegyék). Budapest 1939. 17. 37. Frisnyák i. m. 150. 289. 529