A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

VIGA Gyula: Néprajzi jegyzetek Kazincbarcikáról (Különös tekintettel az életmód és az árucsere folyamataira)

Nemellyek Lakossaink közzül semmit nem szánthatván külső határokrul keresik élelmeket."

11 A mezőgazdálkodás szerencsés feltételeiről ad számot Berente urbáriuma: „Helységünk hasznai igavonó barmaink és csordánk elegendő legelő Mezője, kevés trágyázással szántó földeink bő termése, Szőlő Hegyeink jó termékenysége, helyben boraink könyő el adathatása, tűzi és épületre való fánk az Uraság engedelmibül ingyen -Miskolczi piacznak 1 1/2 Mélföldnyire való léte, mind helyben mind Miskolczon vagy nem külömben körül belől lévő Szöllős helységben két kézi munkánk által pénz keresésre könyű alkalmatosságunk..."

12 Berentéről Fényes Elek is feljegyzi, hogy „termékeiből kereskedésre is juttat".

13 Az említett adatok tájékoztatnak falvaink külső kapcsolatairól is, s jelzik azt, hogy a bizonyára homogén tevékenységi formák ellenére az egyes települések megtartó ereje, az önellátás foka különböző volt, s lényeges eltérések voltak a jobbágynépesség gazdasági differenciálódásában is. A megélhetést a külső, de közeli munkavállalások segítették, s fontos adalék a más határon való legelőbérlés is. A paraszti tevékenységet a zsákmányoló gazdálkodás egyes elemei egészíthették ki, mint pl. az 1920-as évekig jelentős halászat. A Sajó, Hótt-Sajó és a Töltés-árok halfogása ekkor már csak 1-2 halásznak adott állandó kenyeret, valószínűleg korábban is inkább kiegészítő tevékenységnek számíthatott csupán.

14 Hasonlóan kiegészítő tevékenységet jelenthetett az ártéri és erdei gyűjtögetés, amelyek nyomaikban ugyancsak a II. világháborúig éltek.

15 A múlt század utolsó harmadában a vasútépítés és a bányászat megindulása „kiegyenlítette" falvaink gazdálkodásának feltételeit: részben az ármentesítéssel, részben pedig a munkaerő egy részének elszívásával. A gazdálkodás jellegében - recens módszerekkel - nem ragadhatok meg lényegesebb eltérések, s nincs lehetőség arra, hogy a továbbiakban az egyes településrészek helyzetét - e vonatkozásban - külön tárgyaljuk. A gazdálkodás jellegéről adatközlőm így fogalmaz: „Alsóbarcika, Felsőbarcika, Kazinc meg Berente lakói egyformán gazdálkodtak. Nemigen volt különbség az életükben! Berentének meg Kazincnak volt a legjobb határja, a barcikai már egy kicsit talán rongyabb volt, de itt is megéltek belőle az emberek. Már a családok zöme ebből élt, aki nem, az a bányába, vasútra járt dolgozni. A 30-as években 3-4 család volt állandóan bányász Barcikáról, 4-5 vasutas, a többinek volt annyi földje, hogy megélt belőle. A kisebb földűek persze aratást vállaltak mellette a helyi gazdáknál meg az uradalomban."

16 A gazdálkodás, s az életmód domináns jegyeinek egyezése mellett természetesen később is számos eltérő jegy ragadható meg az elődtelepülések gazdasági életében és népességfejlődésében.

17 De talán még az egyes falvak falurészei között is, amint erre Bakoss János, Barcika másik „monográfusa" utal 1936-ban: „A három helyre, egymástól mintegy 800 méter távolságban épített s ötfelé húzó községben éles elválasztás állapítható meg, úgy az építkezés, foglalkozás, mint az életmód tekintetében. Található itt zsúpfedelű, vertfalú, égrenyíló kunyhótól az emeletes házig mindenféle épület."

18 11. BMÁL. Acta Pol. XXII. I. 74. 12. BMÁL. Acta Pol. XXII. I. 324. 13. Fényes i. m. I. 121. 14. Marjalaki Kiss Lajos: A Sajó népi halászata. Néprajzi Értesítő XVIII. (1931) 110-124.; Böhm Emil-Göőz Béla-Veress Elek: Sajókazinc monográphiája - 1936. Kézirat: EA. 4822. 15. Vö. Bakoss i. m. 2-3. 16. Saját gyűjtés (továbbiakban Sgy.): Szűcs István 70 éves 17. Frisnyák i. m. 120. 18. Bakoss i. m. 3. 525