A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)
HÁLA József: A sárospataki „francia malomkő”
coll, egy negyvenkettesé 26 coll, egy negyvennyolcasé 31 coll, egy ötvenkettesé 36 coll volt. A szívkő kifaragása előtt gondosan megvizsgálták, hogy egészséges-e a kő. Előfordult, hogy pászmák (vékony erecskék) voltak benne, vagy a bányában megnyomódott, s ha ezeket nem vették észre, esetleg több órás, vagy napos munkájuk is kárba veszhetett: „Amikor már éppen elkészülnek egy szívkővel [...], s a véső éle véletlenül beleszalad egy [... ] pászmába, a láthatatlan repedés mentén kettészakadhat a kő. [... ] Gyakran előfordul, hogy a bányában robbantáskor megnyomódik egy kicsit. Ez annyit jelent, hogy a légnyomás beleszorítja egy gödörbe, vagy nekinyomja egy másik, nagy kődarabnak. Ilyenkor megnyomódik a kő szerkezete. Ezt nem lehet észrevenni, sem a hang, sem a törési felület nem árul el semmit. Aztán amikor már éppen készen lenne egy szívkő, akkor üt még néhányat az ember, s egyszerre csak szétesik az egész." 61 A szívkőnek szánt követ az udvaron 40-50 fokos szögben nekitámasztották 3 kockának és spiccszeggel, valamint kézikalapács-csa\ (félkézkalapács-csal) (8. ábra 1-4., 9-10., 12.) egy sima, egyenletes lapot faragtak rá, vagyis ledurvázták. Időnként (lapjával) rátették a kb. 1,2-1,5 m hosszú, fából készültpászítót, alánéztek, így ellenőrizték, hogy hol kell még a kőből lefaragni („Ha végigfeküdt rajta, jó volt."). Ezután lefektették, rátették 3 kockára (hogy ne kelljen nagyon lehajolni) és pijóssal (8. ábra 5-8.) folytatták a faragást (besimították). A pászítóval való ellenőrzést a további munkamozzanatoknál is gyakran elvégezték, ugyanúgy, mint a kőzettörmelék és a por leseprését. Mivel itt-ott még ezután is maradhattak rajta görcsök, vagy szemcsék, dörzs kővel (egy, a szív kőnél keményebb kvarcitdarabbal) végigsúrolták, úgy hogy a lap teljesen sima és egyenletes legyen. Ha nagy görcs maradt rajta, pijóssal még megvágták. E munkamozzanatot a kör megrajzolása követte. Ezt fából, vagy vasból készült körzővel (cirkálómmal) (9. ábra 13.) csinálták. Colstokkal beállították a kör sugarát, majd (többször próbálgatva) megkeresték a kör középpontját. Ott a körző hegyével egy kis lyukat csináltak és belehelyezték a hegyet. A jobb kezükkel a körző másik szárához odafogtak egy piros festékbe (ezt porfestékből vízzel egy dobozban keverték ki) mártott tollút (libatollat) és ezzel rajzolták meg a kört. Ezután a megrajzolt kör mentén laposvésővel (8. ábra 11.) és kézikalapács-esal levágták a kő szélét, majd a faragást spiccszeggel és kézikalap ács-csal folytatták, végül pijóssal fejezték be. Ezt a munkát vinkli (vagy derékszög) (9. ábra 16.) után kellett végezni. A kő hátulját nem kellett megfaragni, mert ez a része a betonnal érintkezett (lásd alább). A kockák (karók, karókövek, karók) (1. ábra 2.) faragása és felragasztása a szín alatt, a fülkékben történt. Először a brigadéros az udvaron lévő kőhalomból gondosan kiválogatta (összeosztályozta) az egyforma minőségű (a bányában már nagyjából megfaragott, kb. 30x30 cm, 40x40 cm nagyságú) köveket. Az egyenletes őrlés és kopás érdekében vigyázni kellett arra, hogy a kiválogatott köveknek egyforma legyen a keménysége és a lukacsossága. A lukacsosság szerint sűrű és ritka követ különböztettek meg. Az előbbiből aljkövet, az utóbbiból forgókövet készítettek. A brigadéros általában már szemre meg tudta különböztetni a köveket, de súlyuk és hangjuk (ráütött pl. pijóssal) alapján következtetett a minőségre. A kis keménységű kő könnyebb volt és tompább hangot adott, mint a keményebb. A kifaragott szívkövet a fülkében lévő, 80-90 cm magas, földbe rögzített akácfa, vagy tölgyfa tőkéhez kitámasztott nagy kődarabokból álló tőke (5. ábra) mellett helyezték el. A tőke jobb oldalán („Úgy esett kézre az embernek.") állították fel úgy, hogy 61. Lippt., 1978. 119., 125. 498
