A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

HOFFMANN Tamás: „Az új gazdálkodás”. Kultúrnövények és haszonállatok az Alpoktól északra

vetésű szántókra, sőt olyan dűlőkre is, amiket ugaron hagynak. Ezzel a XIII-XIV. században - mindenekelőtt a Rajnától nyugatra, Elzászban, Normandiában, Osnabrückben, Basse-Auvergne-ben, Lorraine-ban, Würtenbergben, Sussex-ben és Kentben stb. - mélyenható változásokon ment keresztül a gazdálkodás egész szervezete, s bizonyos mértékben alkalmazott technológiája is. Mivel a „nyílt mezők", a dűlőkké csoportosult parcellák művelését több élőmunka-ráfordítással tudták elvégezni, mint a szétszórt földek kultivációját, hatékonyabban dolgoztak, kevesebb megszakítással. A termelés új szervezete bizonyos mértékben egységesebbé tette nemcsak a kultúrák művelését, hanem - botanikailag - magukat a kultúrákat is. Jóllehet a racionalizáltabb gazdálkodás és a növekvő munkaráfordítás nyomán előállított élelmiszer-mennyiség alátámasztotta a demográfiai fellendülést, a rendszernek megvoltak a korlátai is. A termelésre még mindig a kollektív szabályozás nyomta rá bélyegét, ami egyáltalában nem kedvezett a gazdaság- és háztartásvezetés rugalmasságának, esetleges alkalmazkodóképessége kifejlődésének, annak, hogy a piac követelményei szerint alakítsa termelési szerkezetét. Erre voltaképpen csak az individuális gazdálkodás volt képes, a földesúr elkerített majorja és azok a parasztgazdaságok, amelyek, ha tagosították a falu határában a szántóföldeket, függetleníteni tudták magukat a közösségi gazdálkodás termelési kötöttségeitől. Az új termelési szervezet azonban nagyon nehezen született meg. A földesúr majorja, amit rendszerint valamilyen közlegelőből kerítettek el, noha számos panaszra adott okot, eleinte még nem veszélyeztette a kollektív gazdálkodásban részt vevők érdekeit. Előnye viszont abban rejlett, hogy a nyílt mezőkön folyó gazdálkodástól függetleníthette magát a birtokos. Azokban a zűrzavaros századokban, amikor a munkaerő - jobb kondíciók reményében - elhagyta faluját és idegen földesurakhoz, idegen vidékre távozott, tehát a XIII-XV. században már megkezdődött AtlantiEurópa falvaiban a határ tagosítása, s a földek egy tagban való kimérése tovább is folyt a XVI-XVIII. század alatt. Hollandiában, Brabantban vagy Rajna-Westfáliában, Közép-Angliában, ahol kisméretű, csupán néhány gazdaságból álló falvak voltak, ez az átalakulás aránylag gyorsabban ment végbe, mint azokon a vidékeken, ahol a középkor vég nagyra duzzadt falusi agglomerációi eleve határt szabtak a rendezésnek. Ezekben a gazdaságokban még a korábbi „nyílt mezők" termelési vívmányait is sikerrel lehetett alkalmazni. Csaknem mindenütt szívesen tartottak például lovat, minthogy a vetésszerkezetbe beiktathatták a zabot és az átlagosnál több árpát vetettek - takarmányozás céljára. Ennek viszont előnyös következményei mutatkoztak meg a fuvarozásban, az áruszállításban, másrészt csaknem valamennyi mezőgazdasági munkában. A takarmánygazdálkodás, a lótartás, az istállók igénybevétele, s mindenekelőtt a fuvarozás hovatovább arra az útra terelte a parasztokat, ami a városba visz. Ez az új rend tehát rászoktatta őket arra, hogy termékeiket a városi piacra szállítsák és ott értékesítsék. A megoldás merőben különbözött mindattól, ami a Földközi-tenger mellékén szokásos volt az ókorban és délen helyenként még később sem ment ki a divatból. A Balkánon például még a múlt században is a legtöbb parasztot a felvásárló kereskedő uzsorázta ki, mivel a kereskedő és nem a paraszt értékesítette a mezőgazdasági termékeket a piacokon. Ezzel szemben a középkor alkonyán városi piacra igyekvő paraszt maga árulta gabonáját vagy még gyakrabban tejgazdaságának termékeit (vajat, sajtot stb.), s nagyon gyakran olyan háziipari készítményeket (főleg textíliákat), amiket a mezőgazdaság holt idényében a család le nem kötött, elsősorban női munkaereje állított elő. Ezzel a vázlatosan érzékeltetett átalakulással az Alpoktól északra húzódó tájak gazdálkodásában egészen alapvető fordulat ment végbe. Javultak a hozamok és növekedett az eltartóképesség. A nyílt mezőkön gazdálkodó parasztok népesedési görbéje 428