A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

HOFFMANN Tamás: „Az új gazdálkodás”. Kultúrnövények és haszonállatok az Alpoktól északra

„AZ ÚJ GAZDÁLKODÁS" KULTÚRNÖVÉNYEK ÉS HASZONÁLLATOK AZ ALPOKTÓL ÉSZAKRA HOFFMANN TAMÁS Az „új gazdálkodás" fogalmát valószínűleg Angliában találták ki, majd a mezőgazdaságban ez lett az etalon mindenütt, ha meg akarták különböztetni a piacozó termelést a hagyományos, az önellátás érdekeit előtérbe helyező rendszertől. Nyilvánvaló tehát, hogy maga a rendszer elsősorban ökonómiailag írható le. Csakhogy „az új gazdálkodás" eleinte nem a piaci stratégiáktól, hanem a kultúrnövények és a tenyészállatok fajtáinak, sőt fajainak a köztermesztésbe történt illesztésétől függött. Legalábbis eleinte. Biológiai tényezőktől lehetett remélni a nagyobb hozamokat, nem pedig az üzemi méretek optimalizálásától, profiljaik rugalmas változtatásától, a termékszerkezet alkalmazkodóképességétől. Még az alkalmazott technológiáknál, a szerszámoknál, az energia- és munkagépek sokaságánál is korábban jelentkeztek ezek a növények és állatok, majd maguk után vonták a termelési módszerek átalakítását, egyszerűbben szólva azt, hogy többet, ám hatékonyabban kellett dolgozni a gazdaságokban. Aztán még sok minden következett. Rájöttek a talajerő pótlásának minden eddiginél több eredménnyel kecsegtető eljárásaira, a kémiai anyagok alkalmazására, mire eddigelé csak véletlenszerűen került sor. Ezzel „az új gazdálkodás" spekulatívvá vált, a tudományos tervezés mind nagyobb szerepet játszott benne. Mindazonáltal az „új gazdálkodás" 17-18. századi angol gyakorlata spontánul keletkezett összetevőivel régebbi keletű, hiszen az angol példa gyökerei a kontinensre vezetnek és mélyen nyúlnak a gazdálkodás középkori rétegeibe. A jobb reményekre feljogosító kultúrnövények és háziállatok növekedésével kapcsolatos tapasztalatok Hollandiából, az Alpok tájairól, sőt délről, Itáliából származnak, másrészt az Újvilágból, tehát összehasonlíthatatlanul szélesebb körből, mint amekkora spontán alkalmazásuk kísérleti terepe. Mindez határozottan figyelmeztet arra, hogy az „új gazdálkodás" révén változott meg a mezőgazdaság eddigelé érvényes regionalitása. Régebben, a hagyományos rendszerekben csaknem minden a természeti feltételekhez való alkalmazkodás sikerétől, azaz végeredményben biológiai tényezőktől függött. Az „új gazdálkodás" révén azonban új távlatok nyíltak a gazdák előtt, hiszen a mezőgazdaság a benne létrehozott szaporulattól a beszerzés és értékesítés mechanizmusáig kezdett feloldódni a világgazdaság rendszerében. És a rendszer egyre jobban tágult, napjainkra mindenesetre behálózza már planétánkat. Ezzel egyszersmind a hagyományos gazdálkodás paraszti empíriája mind jobban háttérbe szorult, nem tűnt ugyan el, de csaknem minden részletkérdésben a nemzetközi hatásokra reagálni jobban képes majorok, nagyüzemek működésének utánzására korlátozódik. Mindinkább a tőke és a tudomány határozza meg a dolgok alakulását. Viszont az európai hagyományos munkakultúra zömmel a mezőgazdaságban szerzett tapasztalatokból alakult ki. Vegyes gazdaság ez, főként gabonatermesztésből és néhány haszonállat tartásából áll. Eredetileg nem is európai találmány. A vegyes gazdaság délnyugat-ázsiai rendszer, gyökerei az i. e. 10. évezredig nyúlnak vissza, s kontinen415