A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

DOBÁNY Zoltán: A környezetátalakító munkálatok hatása a taktaközi települések 19. századi földhasznosítására

A nádas évszázadokon át fontos funkciót töltött be a lakosság életében. Jelentőségét később sem veszítette el, hiszen alapvető építőanyagként szolgált még évtizedeken keresztül. Területe azonban fokozatosan csökkent. 1865-ben még az országos átlag kétszeres volt (2,7%), de a század végére kiterjedése több mint 200 hektárral fogyatkozott meg. Nagyobb felszínt már csak Prügy határában foglalt el, ahol az egykori mocsarak helyén még meglévő maradványtavak (Sámson-tó, Pap-tó, Laskodag) peremeit tarkította sással és gyékénnyel együtt. A környezetátalakító munkálatoknak köszönhetően a nem művelt terület aránya a szabályozás előtti állapothoz képest jelentősen csökkent, módosult a belsőségek struktúrája is. Az ólas kertekben lévő tüzelős ólak a századfordulóra elvesztették eredeti funkciójukat, s többet lakóháznak építettek át (Petercsák T. 1980). A tanyák is egyre nagyobb területet foglaltak el. Egy részük a szántóterület belsejébe, fontosabb dűlőút mentén települt, másik csoportjuk a szántó-, rét- és a legelő közös határában feküdt. A művelés alól kivont terület összterületből való részesedése a jelentős csökkenés ellenére is még meghaladta az 1895-ös országos átlagot. 6. Összegzés A Taktaköz földhasznosítási szerkezetét a 19. század 60-as évei előtt egy évszázadokig alig változó, csekély számú népességet eltartó, a természetföldrajzi viszonyoktól függőségi viszonyban lévő racionális környezetgazdálkodás jellemezte. A 18—19. században jelentkező árvízszint-növekedés szükségessé tette a hidrológiai hálózat gyökeres átalakítását {Frisnyák S. 1990). Ennek következtében a tájpotenciál nagymértékben átalakult, s a társadalmi viszonyokkal egyetemben a tájhasználat és a gazdasági térszerkezet is módosult. A területfelhasználásban bekövetkező, az ország más régióiban is jelentkező változásokat a Taktaköz csak részben, s igen lassan követte, a fejlődést előmozdító hatások az ártér peremén mintegy „megtörtek" és csak a sajátos viszonyok engedte mértékben fejthették ki hatásukat. Ennek ellenére az ezredfordulóra, a korábbi rideg állattartással jellemzett tájon a szántóföldi növénytermesztés lett a meghatározó. A hidrográfiai rendszer átalakításának eredményeképpen megváltozott földhasznosítás a mezőgazdálkodás relatíve magasabb színvonalon végzett tevékenységéhez nyújtott alapot, amit az is bizonyít, hogy e kis táj a korábbi népesség közel háromszorosát volt képes eltartani. 402