A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

OROSZ György: „Add nekik a te szent nevedet”. Zarándok-énekesek és énekes vándorkoldusok a Kijevi Ruszban

vagy a fejedelem kíséretének tagjait, hanem ezek elősegítették a vezér és fegyvereseinek közösséggé kovácsolódását. A druzsinának joga van a lakomához, a fejedelem palotája egyben a druzsinnyikok tulajdonát is képezi. A fejedelmet és druzsináját egyazon akarat vezérli. A fejedelem az általa rendezett lakomákon bőkezű. A bőkezűség a társadalmi megbecsülés és a siker záloga, a szűkmarkúság viszont kitaszít az emberek közül, tönkretesz. A lakomákon a fejedelem megajándékozza híveit. Az ajándék átviszi az ajándékozó lényének - szerencséjének, bátorságának - egy bizonyos részét a megajándékozottra, aki ezáltal belső, mágikus kapcsolatba kerül (érintési mágia) az ajándékozóval. Különös jelentőséggel bírtak a nemesfémekből készült ajándékok. Az arany és az ezüst - például Vlagyimir ezüstkanalai, vagy a germán Hildebrand „császárpénzből készült fonott karikái"

91 - megtestesítették birtokosának személyes tulajdonságait. De az ajándék viszontajándékra vár, mert az egyoldalúan megajándékozott kiszolgáltatottá válik: mágikus függésbe kerülhet az ajándékozótól. Mit adhatott viszonzásként vezérének a druzsinnyik? Még hűségesebb szolgálatot. Hát az udvari énekes? A druzsina-életmódhoz szervesen kötődő dalnokok dicsőítő énekekkel válaszoltak az ajándékozónak. A dicsőítő énekek egyenértékű ajándéknak számítottak, mivel a szó a pogányok, és hosszú évszázadokon át az „új emberek" szemében is mágikus erővel bírt. Rendszerint a lakoma egyetlen résztvevője sem távozott ajándék nélkül. Nagy valószínűség szerint még a papok és a szerzetesek sem. Nem is beszélve a koldusokról, akik személyében magát Krisztust látták vendégül. Az alamizsna is az ajándék elidegenítésének egyik formája. Az alamizsnára a kolduló zarándokok a lakomákon énekkel válaszoltak. A lakomák rendszerint egy-egy nevezetesebb eseményhez kapcsolódtak. A régi időkben egy-egy pogány istennek az ünnepéhez, a keresztény korszakban az új vallás szereplőinek szentelt bizonyos ünnepnapokhoz, amelyek hátterében eleinte ott kísértett a pogány múlt. Az ünnepségeket evészet-ivászat követte, mert a lakoma nemcsak az ajándékozás-alamizsnálkodás színhelye, hanem az áldozatbemutatásé is. Az étel-ital bősége, amelyet a vendéglátó biztosított, és a felkínált javak tobzódó fogyasztása, a dorbézolás, szintén az adok-kapok viszonyon alapultak, melynek lényege: gazdag áldozati ajándék elidegenítése valamilyen siker reményében. Az „új emberek" ezen életfelfogását és életmódját kellett volna ostoroznia és megszüntetnie a keresztény egyháznak a kijevi oroszoknál. Ehhez idő, évszázadok szükségeltettek. Érthető már Vlagyimir Szvjatoszlavics kijevi nagyfejedelem berzenkedése a mohamedán bolgárok vallása ellen, amikor is - többek között - ezekkel a szavakkal utasította el hitüket: „Az oroszok szeretnek vigadozni-iszogatni, nem tudunk e nélkül meglenni. "

92 A keresztény hitre áttért orosz druzsinnyikok nem vetették meg az élet örömeit. Egy aszketikus irányultságú, böjtöt, önsanyargatást hirdető vallásnak nem lett volna létjogosultsága ebben a környezetben. Hogy milyen keresztény vallást igényeltek, illetve tudtak elfogadni a megtérített európai barbár népek, ennek megértéséhez közelebb visz bennünket egy IX. századi német bibliai eposz, melynek ismeretlen szerzője a Szentírás történeteit hozzáigazította a pogány germán életfelfogáshoz. Ez a mű a Heliand (= Üdvözítő). A pogányságukban és nemzeti függetlenségükben Nagy Károly császárnak makacsul ellenálló szászok számára írták, akiket az uralkodó csak többszöri hadjárat után, tűzzel-vassal tudott jobb - keresztény - belátásra bírni.

93 91. Piper Р.: Älteste deutsche Literatur bis um das Jahr 1050. Berlin/Stuttgart, 1884. 145-148. 92. Die Nestor-Chronik, i. m. 83. 93. Gössmann W.

: Deutsche Kulturgeschichte im Grundriß. München, 1970. 29-30.; Martini Fr. : Deutsche Literaturgeschichte. Stuttgart, 1984. 16-17.; A kánai menyegző szász változatát magyar fordításban lásd: Mollay K.: Deutsche Sprache und Literatur (770-1700). Ein Lesebuch mit altdeutschem Glossar. Budapest, 1981. 15. (Kézirat) 249