A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

FARAGÓ Tamás: Városi halandóság Magyarországon a 18–20. században

(Corfieldl982.; Pattén 1978.; de Vries 1985.; Uninsky - Tamáson 1981.). Időközönként előfordul, hogy egy-egy nagyobb város ily módon részben elnépteleníti környékét „elfogyasztja" azok népességét -, sőt egy nagyobb régió vagy esetenként akár az egész ország népességnövekedését visszafogja (Wrigley 1973.; de Vries 1985.). A hagyományos város magas halandóságának számos oka van. A zsúfoltság és a részben ebből eredő rendkívül rossz higiéniai viszonyok, amelyek betegségeket terjesztő baktériumok táptalaját alkotják, a fertőzött ivóvíz, az éhínségeknek történő kiszolgáltatottság (a város rendszerint képtelen a saját ellátásához szükséges élelem előállítására saját határában), s nem utolsósorban az urbánus településekre jellemző nagy forgalom, az emberek állandó jövés-menése, mely együttjár mindenféle fertőzés és betegség behurcolásával illetve rendkívül gyors elterjedésével mind-mind növeli a városok halandóságát (Bourdelais 1988.; Wrigley 1973.). Az élet rövidsége, a továbbélés alacsony esélyei legszembetűnőbben egyrészt az óriási méretű csecsemőhalandóságban, másrészt a szegény rétegek általában igen rossz halandósági viszonyaiban mutatkoznak meg. Vannak persze bizonyos kivételek is. A kisebb városokban többnyire kedvezőbb a halandóság szintje és magasabb a termékenység, ily módon sokkal gyakoribb a pozitív népesedési mérleg (Corfield 1982.; Hohenberg - Lees 1985.). A nagyobb, gazdagabb, forgalmasabb városok esetében ugyanakkor a rendszeres piaci felhozatal miatt többnyire jobbak az élelmezési lehetőségek és intenzívebb a járványok elleni küzdelem is. E településeknek egyrészt módúkban áll „finanszírozni" népességük védelmét, másrészt, miután rendszerint egyúttal ezek az elit székhelyei, utóbbiak saját jól felfogott érdekükben igyekeznek környezetük életkörülményein és egészségügyi helyzetén javítani. A nyugat-európai városok ipari forradalom előtti népesedési viszonyainak a fentiekben röviden rekapitulált - és a rövidségből következően némileg elnagyolt - képén Allan Sharlin próbált változtatni 1978-ban, amikor felülvizsgálat alá vette a fenti, lassacskán sztereotípiává vált tételeket. Megállapította, hogy a kora újkori városról, mint „népességtemetőről" szóló leírások egyrészt az egyszerű nyers népmozgalmi mutatókon alapulnak, melyeket a szerzők a fenti települések egészségtelenségéről, valamint a járványok városokbeli pusztításáról kialakított - és kellően nem mindig alátámasztott - vélekedésekkel egészítenek ki. Mindezek azonban bizonyító erejüket tekintve nem túl erős támaszok és véleménye szerint nem elégségesek ahhoz, hogy valós képet rajzolhassunk a hagyományos városok tényleges népesedési viszonyairól (Sharlin 1978.). Tény, hogy konkrét higiéniatörténeti kutatás nem sok van, az újabb járvány történeti elemzések egy része pedig mind a pestis, mind a kolera vonatkozásában azt állítja, hogy önmagában egy település városvolta nem jelenti azt, hogy ott egyértelműen magasabb járványhalandósággal kell számolnunk (Benedictow 1987.; Bourdelais 1988.). Sharlin hipotézise szerint a 16-18. századi városok lakossága demográfiai szempontból tulajdonképpen két populációra: az állandó lakosságra valamint az ideiglenesen ott tartózkodókra (permanent residents and temporary migrants) osztható, melyeket más-más demográfiai mutatókkal lehet jellemezni. Az állandó népesség enyhe népességszaporulattal rendelkezik, viszont az ideiglenesen bevándoroltak többsége egyedülálló és a születési statisztikát alig gyarapítja - legfeljebb a törvénytelen születésekét. Sokuknak részben alacsony státusuk, részben rossz vagyoni helyzetük miatt, részben az állandó lakosság rendszabályokkal körülbástyázott társadalmi zártsága következtében nem áll módjában családot alapítani. Mindebből következik, hogy előbb-utóbb (a viszonylag rossz halandósági viszonyok közepette gyakran rövid idő múlva) csak az elhalálozási statisztikát fogják növelni. Vagyis Sharlin véleménye szerint az egész érvelést meg kell fordítani. Nem azért volt nagy a bevándorlás a városokba, mert magas bennük a halandóság, hanem azért magas a városi halandóság, mert sok bennük az 182