A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

T.NÉMETH Annamária–NÉMETH Gábor: A szikszói református egyház úrasztali edényei

Az 1891-ben szereplő, 1866-ban készült két „bortartó veresréz edény" ma már szintén nincs meg, de ugyanígy elpusztult a XVII-XIX. századi úrasztali terítők és textíliák egykor nagyon gazdag sorozata is. A rájuk vonatkozó forrásadatokat, mint iparművészeti adalékokat feltétlenül érdemes számba venni. Az első adat 1612-ből maradt fenn. Ekkor „Az úr asztalához készíttetett egy arannyal s'selyemmel elegyesen varrott keszkenő, melyre virágos betűkkel ez vagyon írva: Az én testem bizony étel, az én vérem bizony ital."

69 1695-ben 17 textiltárgyat írtak össze. Köztük recehímzéses, fémszállal ékesített selyem- és patyolatkendőket, különböző értékű szőnyegeket és török kendőket, melyek a hódoltság kora után váltak kedveltté a református egyházakban.

70 1709-ben Csillom István, maga is vagyonos mezővárosi, 1712- és 1716-ban főbíró az úrasztalhoz „egy skarlát szőnyeget" conferált. 1711-ben Gyüre Judit, Takács Halász Mihály felesége adományozott egy „tiszta arany fonallal varrott négyszegű patyolat keszkenőt, melynek közepin a Sz. Eccelsia neve ki vagyon betűkkel varrva". 1723-ban Szoboszlai Erzsébet, a néhai Lórántházi Ferenc prédikátor özvegye ajándékozott „egy szép arany és ezüst fonallal varrott lengyel patyolat keszkenőt, melynek közepire neve is fel vagyon írva". Ugyanebben az évben még egy „arannyal környülszőtt drága négyszegű fejér patyolat kendőt" kapott az egyház. Hodosi Sámuel lelkész jóvoltából 1734ben nemcsak a már említett óntál került a templomba, hanem a „prédikáló székre" egy szőnyeg és egy „új abrosz" az úr asztalára. 1756-ban Debreceni István és felesége Tzövek Anna olyan „keszkenőt" ajándékozott, amelynek „kerületin kötés vagyon", a közepén pedig kettőjük neve. Ugyanekkor nemzetes Kovács János „egy szép bojtos szőnyeget" hagyományozott.

71 Az ajándékba kapott textíliák többsége nyilvánvalóan az úrihímzések közé tartozott. A XIX. századi adatokat 1800-ban Teleki István leányának muszlinkendője nyitja, amelynek szélein „arany karikácskák", körben pedig fehér hímzett virágok voltak. 1832-ben Kunsch Gábor leánya (a Kunschok többször viselték a kurátori tisztséget) saját maga által hímzett világoskék selyem kendőt, 1878-ban Kunsch Lajosné a keresztelő edényre egy „kettős selyemkendőt", 1889-ben Kunsch Ida „kettős selyem úrasztali kendőt, melynek felirata: En vagyok az életnek ama kenyere", 1890-ben Fehér Antal Józsefné ezüst csipkés úrasztali kendőt ajándékozott.

72 Legkönnyebben a textíliák sérültek. Szikszó tudós lelkésze, az 1891-es leltárt összeállító Varga József az 1695-ös inventáriummal kapcsolatban megjegyezte, hogy az abban említett textíliák nagy része már az ő korában sem volt meg. Szintén tőle tudjuk, hogy szikszói hitsorsosaik a tállyai tűzvész után ötvöstárgyat és textíliát is ajándékoztak a bajba jutott eklézsiának. 1812-ben pedig a vilyi templom leégése után „egy patyolat fejér kendőt, az négy szélén nyolc virággal és arany cérnával, boglárokkal kivarrva és egy hitvány bíbor sárga színű, kék selyem és fejér cérnával környülvarrt kendőt" küldtek az elpusztultak pótlására.

73 69. Szikszó, protokollum 10. 70. Vesd össze: Takács Béla: Református templomaink úrasztali térítői. Budapest, 1983., Palotay Gertrúd: A miskolci református egyház régi hímzései. Történetírás 1/1937/1-7., Bobrovszky I. i. m. passim, stb. 71. Szikszó, protokollum 46., 47., 52., 127., 302-303. 72. Varga J. i. m. 49-51. 73. Uo. 44. 165