A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

T.NÉMETH Annamária–NÉMETH Gábor: A szikszói református egyház úrasztali edényei

15. kép. Ónkanna, XVIII. század meg, hogy a fenti két adományozó közül melyiktől származik. Tipikus XVIII. századi forma, amely háztartási használatban nagyon elterjedt volt. Felfelé enyhén keskenyedő testét két domború övsor tagolja, párnaszerűen kiszélesedő talpon nyugszik. S alakú füle, íves elemekből kialakított kiöntője és korong elemekből álló, ma már sérült fedélgombja van. Mesterjegy nem látható rajta (15. kép). 1853-ban egy egyszerű ón keresztelőkészlettel bővült a klenódiumok sorozata. Az 1891-es jegyzék alapján tudjuk, hogy a ma is meglévő keresztelőtálhoz

66 eredetileg keresztelőkanna is tartozott. A nagyméretű, egyszerű kiképzésű óntál öblének belső peremén kurzív betűkkel „Szent Keresztségi edény. 1853." Kívül a fenekén ,,A' Szikszai Reform. Egyház tulajdona" felirat olvasható. Az utóbbi alatt háromszor beütve Trillhas György miskolci ónműves jegye (16. kép). Mivel a kanna és a tál eredetileg egy készlet részeként készült, a keresztelőkanna is az ő műve volt. Trillhas 1800-ban bukkant fel Miskolcon, ekkor még mint rézgombcsináló. Az 1840-es évektől több egyházi és világi használatra szánt edénye maradt fenn környékbeli helységekből.

67 Itt érdemes megjegyezni, hogy a korábban Kassához és a felvidéki szabad királyi városokhoz valamint Debrecenhez fűződő szorosabb kapcsolatok helyébe ekkor egyre inkább, a század folyamán gyors fejlődésnek induló miskolci kézművesiparhoz kötődnek a szikszóiak. Az 1852-ben leégett templom - egyébként figyelemre méltó - historizáló asztalos és vas, valamint lakatos munkáit miskolci műhelyektől, illetve a diósgyőri vasgyártól rendelték meg.

68 66. Átm.: 30,5 cm 67. Weiner Mihály né: Miskolci ónöntők és jegyeik. Művészettörténeti Értesítő 18/1969/183., 185., Uő.: Zinngiessermarken in Ungarn. 16-19. Jahrhundert. Budapest, 1978. 63. 68. Erre vonatkozóan adatok a szikszói református egyház irattárában és Varga J. i. m.-ben. 164