A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

T.NÉMETH Annamária–NÉMETH Gábor: A szikszói református egyház úrasztali edényei

lapított és egy nagyobb, szalaggal összekötött koszorúba kerültek. Szarka János kannáján: „SIKS.REFORM: /ECC: H. O. KANNA", „SZARKA IA. / ANO WA: /1691." A név mellé egy csőrében indát tartó madár- nyilvánvalóan az ajándékozó címerállata, azaz szarka került. A kisnemesi Szarka família a népes szikszói armalista családok egyike. Szerepük a XVII. század elejétől egészen a XIX. századig folyamatosan végigkövethető a mezőváros életében. A kannát ajándékozó Szarka János az 1690-es évektől 1715-ig a magistrátus tagja, 1695-1696 és 1698-1699-ben főkurátor, 1701-ben pedig főbíró volt

59 (11. kép). A kisebb kanna felirata: „SIKS: REF: / ECC: W: O: K. Lök. NA", „1.6 /.9.I.". A rövidített szöveg itt is valószínűleg az adományozó nevét takarja, amit egyéb forrásadatok hiányában nem tudunk meghatározni (12. kép). A Szaniszló Pál - szintén mezővárosi kisnemes - által „conferált" ónkannát a leltárban említett sascímer alapján azonosíthatjuk. Ez szintén egy, a felvidéki - főként lőcsei - kannagyártók által kedvelt típust képvisel, amely a XVII-XVIII. század fordulóján terjedt el. A tiszáninneni egyházkerület egyházaiba, sőt még távolabbi vidékek eklézsiáiba is került belőlük. Jellemzőjük az edényformán túl a megegyező díszítés: kiterjesztett szárnyú kétfejű sas, amelynek teste stilizált szív alakot formál, ebbe gyakran felirat vagy évszám is kerül. A sasfejek fölött középen korona.

60 Nyilvánvalóan a Habsburg császári sasnak a korszakban a legkülönfélébb formában megjelenő egyik ábrázolásáról (pl. bútorokon, véreteken, gyertyatartókon stb.) van szó. Szaniszló Pál ónkannája

61 felfelé keskenyedő, kúpos testű. Kiszélesedő talppereme, S alakú füle, korong- és gombelemekből álló fedélgombja, domborművesen öntött, stilizált levélelemekből kialakított barokk billentője van. A kiterjesztett szárnyú, karmait meresztő sasmadár fölött leveles korona, alatta kétoldalt egy-egy kis négyszirmú virágtő, alatta és felette körbefutó flechelt övsorok, kétoldalán ugyancsak flechelt körívszeletek és kacsok díszítik. Mesterjegye nincs (13. kép). Az ónedények között 1695-ben utolsóként szereplő (17. tétel) óntányér ma már nincsen meg. Kenyérosztáshoz vagy keresztelőkészlet részeként használhatták. Az inventárium felvétele után egy évvel, 1696-ban készült a szabó céh ónkannája, amely formáját tekintve hasonlíthat a leltárban említett szintén szárnyas angyalfejes lábú céhkannához. Talán annak mintául vételével rendelték meg a helyi szabómesterek. A felfelé ívesen keskenyedő testű

62

, jó minőségű, szép fényű ónból készült kannát talpánál, szájpereménél és testének közepén domború övsor tagolja. Három domborművesen öntött, gömbben végződő, szárnyas angyalfej alakú lábon áll. S alakú füle a középső gyűrűsorhoz kapcsolódik. Visszahajló alsó vége domborműves körömsorban végződik. A fedél billentője letörött, fedélgombja öt darab, felfelé egyre kisebb korongelemből áll. A másik fennmaradt céhkannához hasonlóan gazdag díszítésű. A felső mező közepén ovális flechelt keretezésen a csizmadia kannáéval megegyező felirat olvasható: „SIKS: REFORMAttA / ECC: HO. KANNA: ISTVÁN / DIÁK: PAP: IST: N: E / HÁZBAN: EpIttEtEK." Az alsóban szintén babérkoszorúban: „SZABÓ CE: WALTOTA KI / ANO / .16. /.9.6." Az évszám mellett itt is megjelennek a céhjelvények: nyitott olló és szárai közé helyezett tű, mellettük a mesterség beszélő címereként ágaskodó kecske vésete. A feliratmezők, mint szimmetriatengely két olda59. Lásd: 56. jegyzet 60. A típusra lásd: Németh: Ónművesség 181., E. Toranová i. m. Katalógus 12., 14., Alexandru Sá$ianu: Ezüst- és ónművesség a XVI-XIX. században. A Nagyváradi Református Egyházmegye kegyszerei. Nagyvárad, 1986. 73. 61. Mag.: 26 cm. Az edény sérült felületét több horpadás borítja. (Restaurálva.) 62. Mag.: 38 cm, az edény sérült, felületén horpadások és utólagos forrasztás. (Restaurálva.) 162