A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 30-31/1. (1993)

T.NÉMETH Annamária–NÉMETH Gábor: A szikszói református egyház úrasztali edényei

ben. Azonban tezaurálás céljából is kerülhettek ötvöstárgyak egyházi tulajdonba. Ezeket később továbbadhatták, vagy újabb ötvöstárgy készítéséhez is felhasználhatták. Az utóbbi magyarázza az 1695-ös szikszói leltárban felbukkanó két ezüstgyűrű és reneszánsz ezüstkanál létét is (8. tétel). A kanál napjainkban is fellelhető, ezt az úrvacsoránál a későbbiekben használta is az egyházközség. A használat és rongálódás következtében az egyházi edények javításra szorulhattak, a becsesebb darabokat pedig gyakran még utólag is díszítették. Mint latin nyelvű feliratából kiderült, így történt a szikszóiak által nagy becsben tartott, 1635-ben készült, de csak pár évre rá, újabb adományok révén megaranyozott keresztelőkancsóval is. Hasonló adatokra más eklézsiákban is sűrűn bukkanhatunk.

22 A sérülékenyebb ónedények még könnyebben rongálódtak. Általában számon tartották, pl. feliratokban emlékeztek meg róla, ha az ónedény egy régebbi anyagának felhasználásával, újraöntésével készült.

23 Az évszázadok során gyarapodó és a tűzvészek, háborús pusztítások következtében enyésző szikszói úrasztali edények jelentős része a hányattatások ellenére fennmaradt és többségüket ma is az egyházközség őrzi és használja. A művészettörténeti szempontból legjelentősebb darab, az 1635-ben készült keresztelőkancsó-vásárlás révén a Magyar Nemzeti Múzeumba, egy 1691-ből származó ónkanna pedig letétként a Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek sárospataki múzeumába került. A kivételesen gazdag egyházközségi anyag már a múlt században felkeltette a szakemberek figyelmét. Az 1870-es években elsőként Myskovszky Viktor figyelt fel a gazdag és iparművészet-történeti szempontból is figyelemre méltó együttesre.

24 Az egyházközség elismert kiállítóként szerepelt a millenniumi ünnepségeken, az úrasztali edényekről megemlékezik s a vármegye monográfiája és Genthon István művészeti topográfiái is.

25 Az alábbiakban a fennmaradt írott források időrendje alapján tekintjük át az ötvös- és óntárgyakat, illetve a ma már meg nem lévő tárgyakra vonatkozó adatokat. A szikszói református egyházközségnek jelenleg nyolc ötvösmívű úrasztali edénye van. A klenódiumok száma az évszázadok folyamán nagy változásokat mutat. 1616-ban a jegyzőkönyvben a következő bejegyzés található: „Ekkor készíttetett az úr asztalához való, sűrűen lyukacsosán vert és arannyal virágosán megfuttatott ezüst cápa pohár, mellyel élünk ma is az úr vacsorája alkalmatosságával, melynek alsó részin való kerületire mind az praedikátor, mind a bíró neve darabonként ki vagyon metszve ily formán: Joa: Keczk. Pas. Gr. Lit. Jud. 1616."

26 A jegyzőkönyv előző oldalán lévő bejegyzésből 22. Pl. Takács Béla: Ötvösművek a Debreceni Református Kollégium Múzeumában (Évezredek, évszázadok kincsei IV.) Budapest, 1988. 19., Ezüst gyűrűket és pecsétnyomót említenek pl. a gyöngyösi reformátusoknál is: Gyöngyös, református egyház levéltára, protokollum 45. (1703) 23. Németh Gábor: Felső-Magyarország ónművessége a XVI-XVII. században. Egyházi használatban levő ónedények különös tekintettel a kassai kannagyártó céhre. Művészettörténeti Értesítő 30/1981/172. (A továbbiakban: Németh: Ónművesség) 24. Myskovszky Viktor: Az 1875-dik év nyarán tett régészeti utazásom eredménye. Archaeológiai Közlemények 10/1876/72-73. 25. A Millenniumi Kiállításon való színvonalas részvételért kapott, I. Ferenc József aláírásával kelt elismerő oklevél ma is az egyházközség birtokában van. Abaúj-Torna vármegye és Kassa. Magyarország vármegyéi és városai I. Szerk.: Sziklay János-Borovszky Samu Budapest, 1896. 355., Kép: 354., Kováts J. István: Magyar református templomok. Budapest, 1942. II. 494., Genthon István: Magyarország művészeti emlékei. Budapest, 1961. II. 277-278. Az egyes tárgyakról szóló részletes művészettörténeti szakirodalmat a tárgyak leírásánál közöljük. 26. Szikszó, protokollum 11. 151