A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

TARCAI Béla: A 30-as évek miskolci fotográfiája (Kletz Károly emlékére)

4. kép. Nyugdíjasok, 1934 Ezek után, ugy vélem, indokolatlan kétségbe vonni a magyar stílus korszakának létezését es hatását. Inkább azt kell megvizsgálnunk, hogy miért értek el ilyen hatást a magyar fotográfusok és miért alakult át az európai fényképezés viszonylag rövid időn belül a magyarok „képére és hasonlatosságára". (Ez egyébként szintén a tagadás érvei közt szerepel, hiszen ha mindenütt így fotografálnak, nincs értelme egy bizonyos nemzeti stílusról beszélni.) Úgy vélem, az igazságot abban az irányban kell keresni, hogy mikor és milyen környezetben jelent meg ez a magyar fotográfia. Németországban és a szellemi befolyása alatt álló területeken kifáradóban volt, de élt a neue Sachlichkeit Angliában és a skandináv országokban még mindig a festészeti hagyományok követésére esküdtek a foto mesterei. Mindkét irányzat azzal vélte bizonyíthatónak a fotográfia művészeti Cr

!

e rfiíu °

gy f eszközt

' a fényképezőgépet igyekezett elfeledtetni, elsősorban a nézővel. Ebbe az elunalmasodott világba robbantak be Balogh Rudolf, Pécsi József Vadas Ernő, Dulovits Jenó - és még sokan mások, akik ismerték a fényképezőgép lehetőségeit es elsőként jelentkeztek fényképszerű fényképekkel, és nem csak szórványosan hanem meggyőző tömegben. Rájöttek arra is, hogy az avult művészeti felfogásnak megfelelő rangsorolást a megörökítésre méltó és nem méltó tárgyak között fel kell oldani Ezért fordulnak témakereső hevületükben a folklór és a polgári élet hétköznapi motívumai tele. Észreveszik a nyomorúságot is, de ezt iparkodnak megszépíteni. Ezért jogos az a kifogás - bizonyos határok között -, hogy figyelmen kívül hagyják a művészet társadalmi hivatását. 571