A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

FÜGEDI Márta: A gyermekmunka a matyóságnál

vásárra egy asszony, 6 hónapra adta el őket disznó- és libapásztornak, a nagyobbakat marokverőnek. Áruk 15 és 25 pengő között volt. A gyerekek a summásmunkából is kivették részüket. A 6-10 éves gyereket konyhamalacnak nevezték, mert a gazdasszony mindenese, segítsége volt. A kicsit erősebbek vízhordóként dolgoztak. Bizony, még alig bírta el a válluk a csobolyót, gyakran nagy távolságról cipelték a vizet. Emellett tüzet raktak, gallyat gyűjtöttek, nyársat vágtak, minden felnőtt parancsolt nekik.

20 A summásgyerekek is korán kiszakadtak tehát a család és a falu közösségéből, bizonyos korai önállóságra kényszerültek, de a summásbanda szervezetében mégis saját közösségük felügyelete alatt voltak. A kislányok munkái között Mezőkövesden kiemelkedő szerepe volt a varrásnak, a matyó hímzés készítésének.

21 Az alig néhány éves kislányok, „mihelyt a tűt felbírták", már próbálkoztak a varrással. A 4-5 éves kislány már elkezdett „zsucskolnyi", azaz öltögetni. A kislányok elsősorban családi körben, anyjuktól, nagyanyjuktól tanulták a varrást. Az olyan író- és varróasszonyok családjában, ahol állandóan szinte az egész rokonság együtt varrt, valóban belenőttek és belenevelődtek a kislányok a varrás munkájába, az ezzel kapcsolatos ismeretekbe, hiszen mindig ezt látták maguk körül.

22 Sok matyó kislány magában vagy szinte teljesen titokban kezdte el a varrást próbálgatni kis rongydarabon, vagy éppen a kötője sarkán. Az asszonyok szerették azt a lánygyereket, aki mindig a varrók között, a „tanyán" forgolódott: „ebből lesz valami, mindig itt kuporog" - mondták. A kislányok varrni tanulása ugyan nem tervszerű, tudatos tanítással történt, inkább a megfigyelés irányította a tanulásukat, ennek ellenére a varrás mint munka megtanulásában bizonyos rend is kialakult. Első feladatnak azt tekinthetjük, amikor tűbe fűzték a pamutot, a selymet. Mindig annyi tű volt odakészítve, ahány szint használtak a minta kivarrásához. Ez a munka a színek megfelelő használatával való megismerkedést is jelentette. A kislányok első tanulódarabja egy kis darab rongy, zsebkendő volt, melyre valamelyik asszony „írt" néhány motívumot. Kaptak hozzá pamutmaradékot vagy ún. „tépődött" selymet, amivel a felnőttek már nem varrtak. Az egyes motívumok varrási technikáját mind külön meg kellett tanulni a gyerekeknek. „Majd a másik jobb lesz" - biztatták az asszonyok őket. Mire a kislányok iskolába kerültek, már szinte mindegyik önállóan tudott varrni. Sokan a rajzolással is kísérleteztek, kalendáriumba, az imakönyvbe „írták", utánozták az ellesett mintákat. A lányok az iskolában is sokat varrtak a kézimunkaórákon.

23 A tanítónő az ügyesebb kislányokkal magának is dolgoztatott, és ez az ingyenmunka dicsőségnek számított, mert a varrni tudás elismerését jelentette. Az ügyesség elismerése volt az is, hogy anyja, nagyanyja megengedte a kislánynak, hogy a varrójába besegítsen. Az ügyesen varró gyerekeket sokszor húsvét előtt kikérték az iskolából, hogy segítsenek a böjti surcok, lobogós ujjú ingek, korozsmák varrásában.

24 Az ügyesebb lánykák tehát már nagyon korán saját vagy családi szükségletre is dolgoztak, és pénzért is varrtak. A rövidebbre-hosszabbra nyúlt iskolás évek után jelentősen megváltozott a fiatalok élete. Mind a családon, mind a faluközösségen belül másképp kezelték már az „iskolahagyottakat", a serdülőket.

25 Életükben mind komolyabb helyet foglal el a munka és a felnőtt életre, munkára való felkészülés. A serdülő gyereket már komoly 20. Vö. Dala J.-Erdélyi T., 1941. 98. 21. Vö. FügediM., 1981. 69-74. 22. Vö. Dajaszászyné Dietz V., 1952. 139. 23. Sárközi Z., 1975. 139. 24. Vö. Dajaszászyné Dietz V., 1952. 140. 25. Vö. Morvay P., 1958. 489