A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

FÜGEDI Márta: A gyermekmunka a matyóságnál

gyón törekedtünk, hogy minden készen legyen. Még a lóca fogai közül is kitörölgettük a port." A kisebb gyerekek jellemző munkája volt a mezőn való gyűjtögetés. Csapatostól jártak füvet szedni, kukoricacsutkát gyűjtöttek tüzelőnek, aratás után kalászt „bengészni" jártak a tarlóra, gyógyfüveket gyűjtöttek, s mindezzel jelentős segítséget nyújtottak a családnak.

11 A mezőn járva a gyerekek megismerték a termesztett és vadon termő növényeket, ezeknek felhasználását, felfedezték és megtanulták a fogyasztható és gyógyításra alkalmas vadnövényeket, ásványi anyagokat, a madártojást. Már egészen kicsi gyerekekre rábízták a jószágok legeltetését is. Legtöbbet a libát kellett legeltetni, mert a többi állatot kihajtották a nyájba. A libákat kora reggel kihajtották a gyepre, vagy hordás után a tarlóra, és kora délután kellett hazahajtani. Az állatok őrzése közben jutott idő a „cimborákkal" való játékra is. A legeltetés közben pedig megismerkedhettek a rájuk bízott jószágok viselkedésével, tulajdonságaival is. Megállapítható, hogy a gyermekmunkának kisgyermekkorban még komolyabb gazdasági értéke nincs, inkább kiegészítő, a felnőttek munkáját segítő szerepe van. A gyermek elsősorban részfeladatokat lát el, amellyel játszva-tanulva nő bele a munkába.

12 A munkára nevelésnek, az egyes munkák megtanításának kialakult rendszere nem volt. A legtöbb munkát a valóságban, látásból, gyakorlatból szinte magától sajátították el a gyerekek. Szinte csak néhány szóval, biztatással, esetleg a bonyolultabb fogások megmutatásával igazították el őket a szülők, a felnőttek.

13 A mezei munkákkal korán megismerkedtek a gyerekek, kapálni, markot szedni ugyanis már a kicsiket is kivitték magukkal a szülők. Ha a felnőttek letették a szerszámot, a gyerek rögtön próbálgatni kezdte. Ha a kapával elcsapta a lábát, azzal vigasztalták, „nem baj, így tanulsz, akkor lesz jó, ha már hétszer elcsaptad a lábad". Aratásnál a gyerekek segítettek kötelet csinálni, és terítgették le azt előre. Húzgálták össze a kévéket, gereblyéztek, ahogy a munka kívánta. Ha a felnőttek letették a kaszát, a fiú felkapta és próbálgatta, hiszen a kaszálni tudás a legények értékmérője volt. A felnőttek néhány szóval tanítgatták, eligazították, hogy csinálja: „Úgy jártasd a karodat, hogy a cipó ne maradj ék alatta!" Cséplésnél a pelyvát húzták és hordták a gyerekek, a nagyobbak már a töreket is. Részt vettek a gyerekek a kukoricafosztásban, babfejtésben, mákfejtésben és minden olyan munkában is, amelyhez sok munkáskézre volt szükség. A gyerekek munkába tanulását meghatározta a család anyagi helyzete, a gazdaság követelményei is; ahogy Mezőkövesden megfogalmazták: „a szükség diktált". A jógazda gyerekeit sem kímélték, hiszen ott is sok munkáskézre volt szükség a gazdaságban. A szegényebb családok gyerekei pedig elsősorban azért kényszerültek a minél korábbi munkavégzésre, hogy segítsék a család anyagi helyzetét, vagy éppen egy éhes szájjal kevesebb legyen otthon. A gyerekek munkába vonását, munkavégzését és a munkák megoszlását az anyagi helyzet mellett meghatározta a család nagysága, a gyermekek száma is. Minél nagyobb volt a család, annál szigorúbb volt a rend, annál nagyobb szükség volt a gyerekek munkájára is. Ahol sok fiú volt, utánuk mindig több a dolog, ott a lányok hamarabb dolgoztak. A sok gyerek között mindig a legnagyobbnak jutott sok dolog, különösen az elsőszülött lánynak, aki szinte anyja helyett vezette a háztartást, és nevelte, gondozta kisebb testvéreit. 11. Vö. Répászky Z., 1981. 45^16. 12. Vö. Németh L, 1966. 246. és Németh L, 1979. 352. 13. Vö.KreszM., 1949.36. 485